A kispadosok nagy lehetősége

 2011.09.23. 18:47

Szombaton a Debreceni EAC lesz a Vegyész RC-Kazincbarcika vendége a férfi NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.

Két, részben könnyűnek mondható mérkőzésen (Sümeg, Nyíregyháza) van túl a Vegyész RC-Kazincbarcika gárdája, és nem nehéz megjósolni, hogy a hajdúságiak elleni összecsapást is körülbelül hasonló eredménnyel, 3:0-val kellene hoznia Dudás András alakulatának.

– Ennyire pontosan azért nem lehet megmondani, de az kétségtelen, hogy biztosan kellene győznünk — jelentette ki a szakvezető. — Azt, hogy végül mennyit mutat majd az eredményjelző, függ a játékosok önbecsülésétől, és függ attól is, hogy azok a röplabdázók, akiknek most, miután ez nem az éles csaták közé tartozik, több lehetőséget kívánok adni, mennyire élnek ezzel a bizalommal.

Amikor egy csapat túl van egy adott találkozón, szokványos momentum annak értékelése.

— Így történt a nyírségi mérkőzést követően is — jegyezte meg Dudás András. — Sosem szabad kihagyni a tanulságok levonását, szükséges megemlíteni mind a pozitív, mind a negatív dolgokat. Természetesen készül statisztika is, abból feketén-fehéren látszanak a százalékok, nyitásban, fogadásban, ütésben, blokkban. A fiúk azért bizonyos mértékben hiúak arra, hogy ezekben a mutatókban mennyire jók.

A Vegyész a Magyar Kupában a Dággal játszik oda-visszavágó alapon. Dudás András jelezte, egyelőre nem egyeztetett a rivális klubbal, hiszen a párharcot csak december 15-ig kell megrendezni, ám az bizonyos: a felek, a bajnoki menetrend miatt két szerdai napon fognak találkozni egymással.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: bajnokság debrecen röplabda nb1 kazincbarcika vegyész deac

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr323251666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.