Máris itt az első rangadó!

 2011.09.19. 22:44

Fino-Kaposvár — Kalo-Méh-Kecskeméti SE! Szerda esti szuperrangadó a bajnokságban, számos pikáns összetevővel, Demeter György visszatérésével. Ki az esélyes? Ki erősödött és ki gyengült? Mi számít meglepetésnek?

A férfi NB I alapszakaszának második fordulójából elhalasztották a Kaposvár–Kecskemét meccset, mert az alföldiek a romániai Nagybányán felkészülési tornán vettek részt. A bajnoki összecsapást szerdán 18 órától pótolják. Ez lesz a szezon első nagy rangadója a férfiaknál.

A hunvolley.blog előzetesében a meccs öt szereplőjét, illetve egy külsős szemlélőt szólaltatott meg.

Gyurkó Sándor: Rég voltunk ilyen közel!

Eddig az ő vezetésével voltak a legközelebb az aranyéremhez a kecskemétiek, hiszen 2010-ben örökké emlékezetes Magyar Kupa-döntőn vesztettek hazai pályán 3:2-re, úgy, hogy több meccslabdájuk is volt, aztán a bajnoki döntőben egyszer győzni tudtak idegenben. A mester egy év pihenő után visszatért, és Karagics Mátyás helyett ismét ő lett az edző. Az elmúlt esztendőkhöz képest bivalyerős kerettel dolgozhat, hiszen bár Tóth II Gábor és Rapi Róbert távozott, érkezett Csányi Dániel, és visszatért Schulcz István, Csoma Krisztián és Szappanos Máté is.

– Megfordult a tendencia, a kecskeméti játékosok már nem vándorolnak el, sőt elkezdtek visszatérni! Megfordulhat az a tendencia is, hogy minden aranyérmet a Kaposvár szerez meg a szezon végén?
– Valóban, képmutatás lenne részünkről, ha abba menekülnénk, hogy a Kaposvár a meccs az esélyese. A játékkeretet tekintve rég voltunk ilyen közel a Kaposvárhoz, hiszen tizenkét-tizenhárom minőségi játékosom van. Egy nagy probléma van, hogy a feladóval átlóban korábban olyan minőségi röplabdázóink voltak, mint Tóth II Gábor vagy Rapi Róbert, most viszont egy olyannal próbálkozunk, aki minőségi lehet, de nagyon sokat kell még tanulnia, fejlődnie. Csoma Krisztiánról van szó, aki a nagybányai tornán az első és a második mérkőzésen tanácstalan, bizonytalan volt, a harmadik meccsen viszont csak egyszer tudták őt blokkolni. Ez a poszt persze a védekezésről, és a más technikájú blokkról is szól, ezeket meg kell tanulnia. Az egyik átlónkból tehát nagyszerű játékos lehet, a másik pedig már bizonyított, hiszen itt van Schulcz István is, de neki még utol kell érnie magát, mert fizikálisan nincs a legjobb állapotban.

– Mekkora jelentősége lenne egy esetleges sikernek akár pszichikailag, akár matematikailag, hiszen ez még csak a bajnokság legeleje.
– Nagyon fontos lenne a győzelem, hiszen sok kudarc ért minket a felkészülés során. Egy siker lelkileg átfordítaná a társaságot, mert nagyon nem volt jókedvünk, amikor vasárnap felszálltunk a hazafelé induló buszra Nagybányán. A Kaposvár idegenbeli legyőzését soha, senkinek nem kell magyaráznia, ez átlendítené a rossz hangulaton a bandát, és engem is. Az alapszakaszban az erősebb csapatok egymás elleni meccsein egyébként is döntő fontosságú lehet minden idegenbeli győzelem. A nagy csarnokunk nem mindenkinek kedvez, ezért az alapszakaszban minél előbb szeretnénk végezni, hogy a rájátszás során minél több meccset játszhassunk otthon.



Csányi Dániel: Akadtak bíztató jelek!

Moldova György a magyar egészségügyet nevezte tékozló koldusnak, de ez rendkívül találó jelző sajnos tökéletesen illik a magyar röplabdasportra is, hiszen például a szegedi csapat megszűnése (vagy szüneteltetése) miatt olyan tehetséges fiatalok kényszerültek abbahagyni a játékot, mint Babanyecz Roland, Bitó Attila vagy Posztós Bendegúz. Ők jelenleg a magyar mezőny bármelyik csapatában ott lennének a kezdőhatosban. Szerencsére egy szegedi el tudott helyezkedni, a szintén egykori utánpótlás-válogatott Csányi Dánielt ugyanis a nyáron leigazolta a Kecskemét.

– Gyurkó Sándor szerint nem vagyok a legjobb lelkiállapotban...
– Rossz szájízzel vágunk neki a kaposvári túrának, ugyanakkor mégsem, mert bár a nagybányai torna első és második napján elég csúnyán kikaptuk, az utolsó meccsen már próbáltuk összekapni magunkat, végig méltó partnerei voltunk a Désnek. Nem volt rossz, akadtak bíztató jelek a játékunkban, és egyébként is, tudtuk, hogy erősebb csapatokkal találkozunk.

– Te eddig csak távoli, külső szemlélője voltál a Kaposvár–Kecskemét rivalizálásnak, most viszont belecsöppentél...
– Éppen most, Romániában volt szó róla, hogy tíz éve nem tudtak ilyen csapatot összerakni Kecskeméten, hogy minden posztra van két jó játékos. Számunkra azért kihívás, hogy ennyien vagyunk, mert folyamatosan küzdenünk kell a pozíciókért. Nem kötelező, de érezzük, hogy nagy esélyünk van a bajnokságban vagy a Magyar Kupában aranyérmet nyerni, és ez nyomás alatt tart minket.

– Úgy tűnik, erősödött a Kecskemét és gyengült a Kaposvár. Mit vársz a szerdai rangadótól?
– Mindenki mondja, hogy gyengébb a Kaposvár, de nem szabad leírni őket. A Kecskemétnek a közelmúltban mindig a Kaposvár volt a legnagyobb riválisa, ezért tilos lebecsülni! Szerdán mindenképpen szeretnénk meglepetést okozni!

Dorcsák Lajos: Amúgy meg jók vagyunk!

A húszéves center alapembere volt az utánpótlás-válogatottnak, és immár a trónkövetelő Kecskemétből is kirobbanthatatlan. Az elmúlt évek nagy csatái után rendre ezüstérem jutott neki a Kaposvár ellen, érthető, hogy ebben a szezonban ő is aranyra vágyik!

– Sok jó játékos mikor alkot majd egy jó csapatot? Hogy áll a csapatépítés?
– Még nem tartunk a csúcsponton, de voltak bíztató jelek Romániában a három vereség ellenére is. Meglehetősen változó képet mutattunk. Az első meccset hagyjuk... Megbeszéltük, hogy azt gyorsan el kell felejtenünk. A másodikon már jól mentünk, de az első szett után összeestünk. A harmadik találkozó egyértelműen bíztató volt, ha úgy játszunk, megverjük a Kaposvárt! A felkészülés elfogadhatóan sikerült, nem mondom, hogy jól, de azt sem, hogy rosszul.

– Mi tükröztek az edzőmérkőzések?
– Az eredmények szempontjából a tornák sajnos rosszul sikerültek, a Hírös Kupa és az Explorari Kupa is, de jó úton járunk. Kérdéses, hogy Csoma Krisztián hogy fog játszani. Ha úgy, mint a Dés ellen, akkor nagyon jól lesz. De Schulcz István is be tud állni, ő több ideje játszik azon a poszton. Amúgy meg jók vagyunk!

– Erősebb a játékoskeret, ez az edzések színvonalán is érződik?
– De még mennyire! Végre hat-hat ellen tudunk játszani. Nagybányán az első meccsünk után volt egy csapatmegbeszélés, ahol el is mondtuk, hogy az edzésintenzitást tovább is lehet, sőt kell növelni.

– A nagy rivalizálásból ebben a szezonban már ti jöttök ki jobban?
– A Kaposvár gyengült, de nem tudom, milyen felállásban játszanak szerdán. Amikor jól nyitottunk és jól fogadtunk, akkor ott voltunk végig az erős ellenfeleink nyomában, most is ez lesz a siker kulcsa!

Demeter György, a nagy visszatérő!

2003 májusában ült legutóbb a kaposvári férficsapat kispadján Demeter György! Hatszor lett bajnok a somogyiakkal, távozása után pedig Kazincbarcikán nyert aranyérmet, illetve Törökországban négy alkalommal is! Ő a török röplabdasport legeredményesebb edzője, még senki nem nyert rajta kívül szakvezetőként négy bajnoki aranyérmet az eurázsiai országban. A magyar röplabdában is a legeredményesebb, hiszen összesen 13 bajnoki aranyat nyert, ebből 11-et edzőként!

Érdekesség, hogy Demeter játékosként kecskeméti nevelésű, és az alföldiek színeiben nyerte első bajnoki címét is. De nem csak ő tartozik a közös halmazba, hiszen a kaposváriak anyagi lehetőségei a korábbiakhoz képest szűkösebbé váltak, ezért rögtön megindult a néhány éve odacsábított kecskeméti röplabdázók visszaáramlása. Csoma Krisztián és Schulcz István is ellenfélként tér vissza Somogyba, Németh Ferenc és Bagics Balázs pedig külföldre távozott.

– A felkészülés során eltérő utat jártatok be szerdai ellenfeletekhez képest...

– A legfontosabb, hogy augusztus elsején elkezdtük egy munkát. Amióta visszajöttek a válogatott játékosok, megfelelő tempóban tudunk dolgozni, jó úton járunk, de még idő kell ahhoz, hogy igazán csapattá formálódjunk. Csiszolni csapatjátékot. Egy edzőmérkőzést tudtunk játszani ebben az összeállításban, ami bizakodásra ad okot, de messzemenő következtetést nem lehet belőle levonni. Hosszú lesz ez a bajnokság, amelyben az első meccs rögtön rangadó.

– Mi a véleményed a megerősödött kecskeméti csapatról?
– Nagyon jó garnitúra, majdhogynem túlkínálat van nálunk, hiszen minden poszton van két majdnem hasonló képességű játékosuk, így bőséges variációs lehetőségekkel rendelkeznek. Mindezektől függetlenül hazai pályán győzni szeretnénk.

– Milyen érzés újra magyar játékosokkal, magyar csapatnál dolgozni?
– Ez teljesen más jellegű munka. Nagyon élvezem a feladatot, mert minden játékos becsületesen dolgozik, és nagyon sportosan áll hozzá az edzésekhez. Minden edzést kihívásnak tekintenek, nekem pedig ez okoz örömet.

– A Kecskemét számos edzőmeccset játszott a közelmúltban, de kudarcélmények érték a csapatot. A Kaposvár sokáig nem tudott teljes kerettel készülni, és felkészülési mérkőzéseket játszani. Ezek befolyásolhatják a szerdai rangadó eredményét?
– Nem hiszem, mert a pszichikai összetevők teljesen mások a bajnokság elején. Null-nullról indul mindkét csapat. Fontos, hogy ki veszi fel hamarabb a bajnokság ritmusát. Nem elhanyagolható, hogy a kecskemétiek csak játszottak már egy bajnokit... A sorsolás fintora, hogy az első három-négy meccsünkön rögtön a legerősebb riválisokkal találkozunk, de nincs ezzel semmi baj.

Az aranyhalmozó sikeredző, avagy Demeter György bajnoki címei
Játékosként: 1983 (Kecskemét), 1992 (Kaposvár)
Edzőként: 1993, 1994, 1997, 1999, 2000, 2001 (Kaposvár), 2004, 2005 (Erdemirspor Eregli, török), 2006 (Vegyész RC-Kazincbarcika), 2008, 2010 (Fenerbahce, török)

Kaszap Tamás: Nem is lesz rossz csapatunk...

Két kecskeméti játékos maradt Kaposváron. Kaszap Tamás az egyik, aki nem tért vissza az alföldiekhez. A kiváló feladó még mindig csak húsz éves, de a somogyiakkal már négy bajnoki-, és négy Magyar Kupa-aranyérmet nyert.

– Te miért nem tértél vissza Kecskemétre?
– Mert nem kerestek meg, hogy visszamenjek. Nem kaptam ajánlatot.

– Bánod?
– Egyáltalán nem, mert nagyon jó Demeter Györggyel dolgozni, és nem is lesz rossz csapatunk.

– Hogy zajlik a felkészülés a rangadó előtt?

– Nagyban segíti a munkánkat, hogy Dávid Zoltán és Geiger András itt van, tehát remek játékosokkal tudunk edzeni. Elsősorban a saját alapjátékunkon csiszolunk, emberre és csapatra nem nagyon készülünk. Nem tudjuk, milyen játékerőt képvisel a Kecskemét, van egy videónk, azt megnézzük, de alapvetően saját magunkkal foglalkozunk.

Tomanóczy Tibor: ez egy kétesélyes rangadó!

Kíváncsiak voltunk egy olyan szakember véleményére, aki félig-meddig kívülálló, hiszen jelenleg egyik csapathoz sem kötődik, mégis tökéletesen tisztában van a helyzetükkel, változásaikkal. Őpedig nem más, mint Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE vezetőedzője, akinek a csapata az alföldiekkel és a somogyiakkal is megmérkőzött a közelmúltban.

– A Kaposvárt a válogatottak nélkül láttam Sümegen és Kecskeméten is – mondta Tomanóczy. – Kiegyenlített mérkőzést várok, szoros csatát. A Kecsemét elég sok vereséget szenvedett a közelmúltban, ez nyilván negatívum, kérdés, mennyire tudnak kilábalni ebből a játékosok. Nem fizikálisan, hanem elsősorban lelkileg. De ez egy rangadó, biztos vagyok benne, hogy rendesen felkészülnek, és odateszik magukat. Schulcz István érkezésével rutinosabb kispadja van a Kecskemétnek, Gyurkó Sándor több játékost tud cserélni. A Kaposvár viszont Demeter György munkáját ismerve egységes, labdabiztos lesz. A tornák során azt láttam, hogy a játékosok hisznek neki, és betartják azokat a taktikai utasításokat, amit mond. Őket is hasonló szintre várom, mint az alföldieket, de nekik még be kell épülniük a csapatba, és talán ez a nehezebb. Ők rutintalanabbak, hiszen mostanság csak egy meccset játszottak együtt, az Eszék ellen. Ezzel együtt kétesélyesnek tartom a rangadót.

A rangadóról természetesen helyszíni tudósításban számol be a hunvolley.blog!

Címkék: bajnokság kecskemét kaposvár röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr923239736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása