Szeptember 23-án, pénteken Vasas–Újpest rangadóval kezdődik a női Közép-európai Liga alapszakasza. Tíz csapat szerepel öt országból, köztük végre ott van két magyar is! Lássuk a háztájit, de előbb egy kis történelem, illetve kitekintés!

1993-ban vette kezdetét a klubcsapatok nemzetközi versenye, az Interliga. A sorozat elődje a Duna Kupa volt. 1995 és 1997 között az Eger háromszor is aranyérmet nyert, 2000-ben pedig a Nyíregyháza lett a végső győztes. Négy év szünet után 2005-ben éledt újjá a versengés Közép-európai Liga néven.

Az Interligában az egrieken és a nyíregyháziakon kívül magyar csapatként részt vett még a BSE, a Közép-európai Ligában pedig a Gödöllő, a Vasas és az Újpest tehát abszolút újoncként csatlakozik a sorozathoz, amelyet 2011 tavaszán a Bajnokok Ligája-résztvevő cseh bajnok VK Modranska Prostejov nyert meg, de biztosan nem lesz címvédés, Csehország legjobbjai ugyanis ezúttal nem indulnak.

Nézzük a résztvevő csapatokat.

ASKÖ Linz/Steg (osztrák)
Dunaújváros testvérvárosában egyre markánsabb csapat formálódik, ragyogó szakmai háttérrel, hiszen az együttes vezetőedzője nem más, mint az Euroligából ismert cseh női válogatott szövetségi kapitánya, Jiri Siller! Két amerikai légiós erősíti a linzieket, a feladó Amanda Emiko Bible, és az átló Heather Leigh Meyers. Utóbbi posztra van egy bolgár röplabdázójuk is, Gyesziszlava Nikolova személyében, nyitásfogadó-ütőhelyen pedig ott a színesbőrű osztrák válogatott Julia Chukwuma. A legutóbbi szezon alapszakaszában a pontszerzők listájának 16. helyén végző amerikai Am’ra Solomon a nyáron távozott, és Isabella Mai sincs már a keretben, aki a blokkolók rangsorában lett tízedik, és mivel a legjobb szerválók összevetésében 14. helyezett Kristina Fabris is távozott, megállapítható, hogy az együttes jelentős változáson, fiatalításon ment keresztül. A 31 éves Elisabeth Klopf a korelnök, rajta kívül csupa fiatal, 20-23 éves játékos alkotja a keretet. A csapat a Közép-európai Liga legutóbbi kiírásában hetedik lett, a nemzeti bajnokságban pedig második, a döntőben 3:0-s összesítéssel kapott ki a Schwechat csapatától.

SVS Post Schwechat (osztrák)
A sokszoros osztrák bajnokcsapat az előző idényben az alapszakaszban (16 győzelem, 2 vereség) és a négyes döntőben is a második helyen végzett. A térség egyik legerősebb együttese, amely azonban az európai kupákban mostanság nem tud kiugró eredményt elérni. Az új szezon játékoskeretét még a MEVZA internetoldalára, illetve a saját honlapjukra sem töltötték fel, de az azért elég árulkodó, hogy tavaly egy harmincéves amerikai vezetőedzőjük volt James Morrison személyében, akit most a pozsonyi Slavia sikeredzője, Zuzana Tlstovicova váltott. A pályán az osztrák válogatottak szokás szerint csak epizódszerepet kaptak a szlovák, amerikai orosz és bosnyák légiósok mellett. Életkor tekintetében rutinos együttes, nagyjából harminc körüli átlaggal. A statisztikai összesítésben az orosz Jelena Szimics a pontszerzőknél zárt az élbolyban, a sáncolóknál Jessica Jones pedig az első lett. Angela Pressey a négyes döntő második legeredményesebb játékosa volt, Jessica Jones és Alexis Crimes pedig a blokkolók között zártak a második-harmadik helyen, Jones ráadásul a szerválóknál is második lett. A bécsiek tavasszal is osztrák bajnokok lettek, hiszen a döntőben 3:0-s összesítéssel nyertek a Linz ellen.

ZOK Vukovar (horvát)
A magyarokhoz hasonlóan szintén abszolút újonccsapatról van szó, de a nemzetközi porondra korábban 2001-ben és 2008-ban is kiléphetett. Nemzeti bajnoksága második helyén végzett, a döntőben 3:0-s összesítéssel kapott ki a ZOK Rijekától. Keretét szinte kizárólag fiatal, hazai röplabdázók alkotják.

ZOK Rijeka (horvát)
Kádár János szülővárosának csapatát 1947-ben alapították, és régóta jelen van az európai színtéren. Utánpótlásáról is híres, hiszen Ivana Milos, Paola Dosen, Ivana Kalebic, Ana Grbac, Sanja Popovics is itt nevelkedett. Hazájában szinte egyeduralkodó, tavasszal is bajnok lett, de a Közép-európai Ligában nem jutott be a négy közé, az alapszakaszban ötödik lett (10 győzelem, 8 vereség). 2010-ben egyébként megnyerte az alapszakaszt. Keretét döntően 20-23 éves hazai játékosok alkotják, akik közül többen válogatottak. Nemzeti csapatuk egyébként a várakozásokat messze alulmúlva, rosszul szerepelt idén az Euroligában. A Közép-európai Liga előző idényében a húszéves rijekai Samanta Fabris végzett a pontszerzők listájának első helyén, a legjobb blokkolók között harmadik lett, a legjobb szerválóknál pedig ötödik. Mia Todorovics révén a legjobb nyitásfogadót is ez a klub adta.

OK Nova KBM Branik Maribor (szlovén)
Változatlanul Pethő Anita korábbi klubjánál dolgozik a régi edző, a még mindig csak harmincéves Mitja Kozelj, de a vezetőedző immár a tapasztaltabb Bruni Najdics. Az amerikai Sarah Julie Ammerman kivételével itt is hazai röplabdázók vannak a keretben, és itt is jellemző az alacsony átlagéletkor. Számos játékosuk tagja a szlovén válogatottnak, amellyel a magyar csapat az elmúlt években többször is találkozott. Az előző szezonban az alapszakaszt a harmadik (12 győzelem, 6 vereség), a négyes döntőt pedig a negyedik helyen zárták a Közép-európai Ligában, amelyet 2010-ben egyébként megnyertek. A pontszerzők rangsorában Monika Potokar az ötödik lett, a nyitásfogadók listájában pedig a hetedik legjobb átlagot produkálta. Sara Hutinski a negyedik legjobb blokkoló volt, Aleksandra Miloslavljevics pedig a liga legkiválóbb szerválójának bizonyult! Utóbbi már nincs is a maribori együttesnél. Hazája bajnokságában a Branik tavasszal is aranyérmes volt, a döntőben 3:0-s összesítéssel győzte le a Calcit Kamnik együttesét.

OK Calcit Kamnik (szlovén)
A szlovén bajnoki ezüstérmes tavaly és idén is a hatodik helyen zárta a Közép-európai Liga alapszakaszát. Még ők sem tudták kiizzadni magukból a legfrissebb keretüket, úgyhogy csak abból indulhatunk ki, hogy legutóbb a szlovénokon kívül volt egy amerikai légiósuk, Jessica Hohl, és egy horvát játékosuk, Tamara Kmezics. Talán mondani sem kell: fiatal csapatról van szó. Tjasa Turnsek a legutóbbi idényben az Közép-európai Liga alapszakaszának harmadik legjobb pontszerzője volt, Valentina Zaloznik pedig a második leghatékonyabb szerváló.

VK Doprastav Bratislava (szlovák)
Akit meglep, hogy egy fiatal átlagéletkorú csapatról van szó, az jelentkezzen egy pofonért! :) A 2009-es szlovák bajnok odahaza tavalyi döntőbe be sem jutott, idén pedig 3:2-es összesítéssel alulmaradt a városi rivális Slaviával szemben. A Közép-európai Ligában 2009-ben hatodik, tavaly ötödik, idén pedig negyedik volt, a 2011-es négyes döntőt pedig bronzéremmel zárta! Victoria Henson személyében szintén foglalkoztat amerikai játékost, a többiek szlovákok. Daniela Rojkova a legutóbbi sorozatban az alapszakasz második legeredményesebb játékosa volt, Jaroslava Pencova pedig a második legjobb blokkoló, a négyes döntőben a sáncok tekintetében már ő volt a legjobb!

Slavia Ekonomicka Univerzita Bratislava (szlovák)
A szlovák rekordbajnok vezetőedzője, Zuzana Tlstovicova az újabb aranyérem megnyerése után elfogadta a bécsiek ajánlatát, utódja Martin Hancik lett. A csapat a Közép-európai Liga alapszakaszában 2009-ben ötödik, tavaly hetedik, idén pedig nyolcadik lett. Bizonyára meglepő: fiatal együttesről van szó, amely csak hazai játékosokat foglalkoztat. A magyar klubcsapatok rendszeres edzőpartnere, legutóbb az Újpest látogatott Pozsonyba, egynapos felkészülési tornára. Legjobb támadójuk a legutóbbi idényben Antónia Golitkova volt, aki az alapszakasz összesített pontlistájának negyedik helyén zárt.

Újpesti TE
A szakosztály korábban rendkívül sikeres volt, bajnoki címek és Magyar Kupa-aranyérmek egész sorát nyerte, számos válogatott játékost nevelt, illetve igazolt. A megszűnést néhány éve újjáalakulás követte, és az eredmények fokozatosan egyre jobbak, idén tavasszal már bronzérmet ünnepelhettek a bajnokságban. A vezetés koncepciójában a harminc-, nem ritkán negyven év feletti tapasztalt játékosok foglalkoztatása éppúgy szerepel, mint a tehetséges fiatalok képzése, hiszen az UTE a juniorcsapatával részt vesz a magyar bajnokság alapszakaszában is. A Közép-európai Ligában újonc együttes keretében volt mozgás bőven a nyáron, hiszen Nagyné Mátrai Veronika visszatért, rajta kívül jött Czakó Mária, Grózer Anna és Mester Orsolya is, távozott viszont Várhegyi Anikó, Papizsanszka Natalija és Dambendzet Nathalie. Az Újpest a Tatabánya elleni győzelemmel és a BSE elleni vereséggel kezdte a magyar bajnokságot.

Vasas-Óbuda-Hofeka
1989, 2005 és 2008 magyar bajnoka idén ezüstérmes volt, a Közép-európai Ligában pedig újonc. A hazai mezőnyben nem szerepel, csak a rájátszásban kapcsolódik be. Több játékosát elvesztette nyáron, hiszen távozott Takács Zsófia, Lutter Liza, Horváth Gabriella és Lakatos Enikő, Vatai Gabriella pedig visszavonult. Érkezett Sándor Renáta és Gudmann Csilla. Érdekes szakmai kérdés, hogy marad-e a Vasasra jellemző többpólusú támadójáték, vagy a BSE-vel három bajnoki és két kupa-aranyat nyerő Sándor Renáta leigazolásával egyemberessé válik az óbudai együttes.

A MEVZA honlapja!

Címkék: röplabda ute újpest vasas közép európai liga mevza

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr913237381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása