„Az edzői posztra egyetlen jelöltünk van, Mészáros Péter személyében, akinek a státuszát egyelőre meg kell találnunk” – ezt Rédei János, a Sümegi RE elnöke nyilatkozta a Veszprém megyei Napló augusztus 11-i számában.

Mészáros Péter azonban azóta sem lett az együttes edzője. Hogy vajon miért, arról magát az érintettet kérdeztük.

– Ott voltam a csapat hazai rendezésű felkészülési tornáján – mesélte a Kaposvár és a Szeged korábbi edzője. – A sümegiek elmondták, hogy amiben korábban gondolkodtak, az nem jött össze, nem kaptak státuszt számomra. Az elnök úr mondott egy ajánlatot, én pedig néhány nappal később azt válaszoltam rá, hogy rendben van. Tehát nem az ajánlat komolytalan, azt elfogadtam, mert úgy gondoltam, hogy még utazgatással együtt is belefér...

Mészáros néhány nappal később megkérdezte, hogy kedden kell-e mennie edzést tartania.

– Rédei János ekkor éppen külföldön tartózkodott, és csak annyit írt sms-ben, hogy nem – folytatta a tréner. – Csütörtökön aztán elutaztam Sümegre edzést tartani, mire megláttam Fehér Tibit, aki mondta, hogy ő segít... Azóta semmi. Se egy telefon, se semmi. A kommunikáció elakadt, de nem tudom, hogy miért. Komolytalannak érzem ezt az egészet, mert nem én kerestem meg őket, hogy szeretnék a Sümeg edzője lenni.

Mészáros megjegyezte, hallott arról, hogy a Sümegi RE késedelmes nevezés miatt büntetést kapott a szövetségtől, és ez elvitte az ő bérköltségére szánt pénzt. A hunvolley.blog értesülései szerint született egy olyan ügyvezetőségi határozat, miszerint a büntetést ötven százalékkal mérséklik, amennyiben a klub az első mérkőzését megelőzően pótolja a hiányosságait.

– Tudom, hogy nem a Trevisóról, egy profi csapatról van szó – mondta Mészáros Péter. – Megértem, hogy nem alakulnak jól a dolgok, és nincs státusz, de azt sem mondták, hogy a pénz miatt nem kellek. Ha fél lábon várnám, hogy csörögjön a telefonom, már elvisszeresedett volna a lábam! A mai világban igazándiból ez nem meglepő. Lehet, hogy jobban hozzá kéne szoknom? Vagy a hasamra ütnöm, és kitalálnom, hogy ki mit gondol? Értek én a szóból, nem haragszom senkire, csak kicsit furcsa, ami történt, és ahogy történt, főleg miután megjelent az újságban, hogy engem szeretnének.

Tehát itt tartunk most. Mészáros Péter telefonja nincs kikapcsolva, mégsem csörren meg.

– Egyrészt nem kell ezt túllihegni, másrészt viszont szerintem a mai világban nem a pénzben kell elsősorban profinak lenni, inkább megfelelő komolyságot kell vinni a dolgokba. Meg sem kell indokolni semmit, de az mondjuk jó lett volna, ha legalább felhívnak, és közlik, hogy mégsem tartanak igényt rám. Korábban azt mondták, hogy nincs gazdája a csapatnak. Én szívesen lettem volna...

Természetesen kerestük Rédei Jánost, a Sümegi RE elnökét is, hogy meghallgassuk a véleményét. A klubvezető péntekre ígért tájékoztatást, addig türelmet kért az érintett felektől.

Címkék: mészáros röplabda sümeg

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr113230035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása