Röplabdatorna lesz Budakeszin

 2011.09.05. 08:06

Idén immár hatodik alkalommal rendezi meg a Fűzfa Egyesület a nyílt röplabda bajnokságot Budakeszin, amely Fűzfa Kupa néven vált a város hagyományteremtő rendezvényévé. A szeptember 10-én esedékes sportrendezvény védnökségét Szunai Linda, Magyarország szépségkirálynője vállalta, aki szintén nagy röplabdarajongó!

Az elmúlt években általában 10-12 csapat küzdött meg egymással: utcák, iskolák, cégek, egyesületek, baráti társaságok alakítottak röplabdacsapatokat, és indultak el a megmérettetésen. Minden évben összeálltak a város képviselői is, és becsülettel helytálltak a küzdelemben. A mérkőzéseket a Fűzfa utcai parkban, füves pályán játsszák, hivatalos röplabdaszabályok szerint. A megkötés csak annyi, hogy a csapatoknál két hölgynek mindig a pályán kell tartózkodnia, így sokkal élvezetesebb és izgalmasabb a játék.

A legügyesebbeknek az elmúlt öt évben a gimnáziumok csapatai bizonyultak, a Nagy Sándor József Gimnázium már négyszer vitte el a bajnoki címet, tavaly pedig a Prohászka Gimnázium lett az ezüstérmes. A röplabdameccsekkel párhuzamosan a gyerekeket programokkal várják a szervezők, kerékpáros-, ügyességi- és sportos feladatokban vehetnek részt. Az elmúlt évekhez hasonlóan bográcsozás is szerepel a repertoárban, az elsportolt kalóriákat helyben vissza is lehet szerezni!

A szépségkirálynői megnyitó szeptember 10-én, szombaton délelőtt kilenc órakor lesz, utána zenés bemelegítővel kezdődnek meg az események. A csapatok létszámától függően csoportmérkőzésekkel indul a kupa, majd a továbbjutottak kieséses rendszerben folytatják a döntőig.

A budakeszi csapatok nevezésére szeptember 9-én, pénteken 12 óráig van lehetőség, a sorsolás szombaton fél kilenckor, a megnyitó előtt lesz, amelyre a csapatkapitányok érkezését már várják a rendezők.

(forrás: hirmondo.budakeszi.hu)

Címkék: budakeszi vegyes röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr103203324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása