Természetes közege a víz. Sportága a világversenyeken rendre érmekkel kecsegtető úszás. Ő maga olimpiai, világ- és Európa-bajnok! Ehhez képest Szabó József, azaz Joe a röplabdánál kötött ki: technikai vezetője lett a Vasas-Óbuda-Hofeka bajnoki- és Magyar Kupa-ezüstérmes női csapatának.



– Érdekes a történet – mondta elöljáróban Szöul mellúszó olimpiai aranyérmese. – Négy éve költöztem egy kis társasházba, amelynek földszintjén lakik Fördős László, a Vasas tiszteletbeli szakosztályelnöke. Ő említette, hogy szüksége lenne technikai vezetőre, mert elment a korábban ezen a poszton dolgozó munkatárs. Kérdezte, nem ismerek-e valakit, aki szóba jöhet, én meg egy-két nap után azt mondtam: szívesen vállalom, mert ha nem is víz, de sportnak sport.

Noha ilyen múltú sportolót inkább el tudnánk képzelni mondjuk elnökségi tagnak, ő nem érzi lealacsonyítónak a lótással-futással járó technikai vezetői munkát sem.

– Ha már az úszásban nincs rám szükség, máshol hasznosítom magam – mondta a 41 éves Szabó Joe, akinek korábban semmi köze sem volt a röplabdához, de mindig tetszett neki.

Főnöke, Fördős László azt várja el tőle, minél előbb ismerje meg a számára szokatlan közeget, nem utolsósorban pedig példaképként is odaállítható a csapat elé. Hozzátesszük, Szabó továbbra is rajta tartja a szemét a Komjádi uszodában működő úszóiskoláján.

Júliusi interjú Szabó Józseffel!

(forrás: nso.hu, fotó: magyarhirlap.hu)

Címkék: szabó röplabda vasas

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr333197482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.