A szabadkai Spartacus női röplabdázói augusztus 8-án kezdték el a felkészülést a következő idényre. Mint már annyiszor, ezúttal is rendkívül fiatal csapattal indulnak a küzdelmekbe.

A csapatot egyedül Milica Brankovics hagyta el, az érkezők listáján pedig első helyen Katarina Radenkovicsnak, a Prokuplje és a Gornji Milanovac egykori játékosának a neve szerepel, aki egyetemi tanulmányait Szabadkán folytatja. Az utánpótlás-együttesből Jelena Trnics és Jelena Vujcsin is átkerült az első csapatba, s ők Olujiccsal – aki már a tavalyi idényben is az első csapatnál volt – a szabadkai női röplabda jövőjét jelentik. Hosszú sérüléséből felépült a tavalyi szezon elején igazolt Ivana Mrdak, így ő is Slobodan Galesev vezetőedző rendelkezésére állhat.

A Spartacus férfi röplabdázói Goran Ilics vezetőedző irányításával kezdték meg a felkészülést az októberben kezdődő bajnoki pontvadászatra. A csapat szinte teljes egészében együtt maradt, egyedül Arsenije Mutapcija nem tagja tovább a csapatnak. Eddig két erősítés érkezett: Vladimir Babics a kosjericsi Crnokosától, Marko Adamovics pedig a Nis csapatától érkezett a Spartacushoz. Az együttes egész augusztusban Szabadkán gyakorol, szeptemberben minél több barátságos mérkőzésen és tornán vesznek részt, hogy minél jobb formába kerüljenek az október második hétvégéjén kezdődő bajnoki rajtra.

(forrás: magyarszo.com)

Címkék: szerbia röplabda szabadka

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr493139411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.