Az elmúlt hétvégén, Fövenyesen megrendeztük az I. hunvolley.blog strandröplabda-tornát a Vén Kalóz Kupáért! Az időjárás és a hangulat tökéletes volt, és a várakozásoknak megfelelően a körülmények is ideálisnak bizonyultak.

Az egész úgy kezdődött, hogy szombat reggel megjelent a pálya mellett egy boszorkány, aki nyugdíjas üdülőtulajdonosnak álcázta magát, és a szemmel verés ősi, jól bevált módszerével megátkozta az erősítőt, ami nem állta a rontást, és perceken belül szépen, csendben elfüstölt. Fél óra múlva kerítettünk másik erősítőt, úgyhogy ez a probléma is kipipálva! Férfi páros és vegyes páros kategóriában délelőtt 11-től este 8-ig, sötétedésig mentek a meccsek. A tornát meglátogatta két kiváló edzőbarátunk, a Veszprém megyei Fehér Tibor, a VESC korábbi trénere, illetve Nyári Sándor, a VRC volt mestere.

Vasárnap is volt vendégünk, hiszen a szombati 12 órás autóút minden fáradtsága ellenére eljött hozzánk Bonyhádról az Olaszországban légióskodó Baróti Árpád, és két meccs erejéig pályára is lépett, így a versenyzők is megcsodálhatták fizikai képességeit és tudását. Érdekesség, hogy a vegyes párosok kategóriájában az első és a második helyen is egy olyan fővárosi páros végzett, amelynek az egyik tagja volt MAFC-os, a másik tagja pedig korábbi RUNKIL-játékos.

Ezúton szeretnénk ismét köszönetet mondani
•    Minden versenyzőnek a részvételért;
•    Balatonudvari-Fövenyes önkormányzatának, Szabó László polgármesternek, amiért biztosította a helyszínt, felújította és tökéletes állapotba hozta a pályákat, illetve a győztes páros számára serleget ajánlott fel;
•    Nagy Attilának, a Vén Kalóz Pizzéria & Ételbár főnökének a rengeteg segítségért, gondoskodásért, baráti bátorításért és kitartásért;
•    Forgó Nándornak a gyönyörű oklevelekért;
•    Illés Lászlónak a labdákért és a vonalakért;
•    Fehér Tibornak, Nyári Sándornak és Baróti Árpádnak a látogatásért, illetve a világszép Mészáros Fruzsinának a gyöngybetűkért;
•    Az időjárásnak pedig a csodálatos napsütésért, és a hamisítatlan nyári melegért.

I. hunvolley.blog strandröplabda-torna a Vén Kalóz Kupáért, Fövenyes

Vegyes páros
1. Kotroczó Richárd, Jeruska Eszter
2. Nagy Zsolt, Német Bianka
3. Árvai Anna, Árvai Péter
Rátonyi Zsófia, Rátonyi Zsolt
Dóda Kriszta, Toroczkai Tamás
Saághy Bence, Vásárhelyi Dália
Vásárhelyi Boglárka, Saághy Balázs

Férfi páros
1. Kotroczó Richárd, Nagy Zsolt
2. Rátonyi Zsolt, Árvai Péter
3. Saághy Balázs, Saághy Bence

Különdíj: Baróti Árpád

Címkék: kalóz röplabda strandröplabda fövenyes

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr773135191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása