Elütötték Hollósy Lászlót

 2011.08.03. 15:35

Súlyos közlekedési balesetet szenvedett kedden, a késő délutáni órákban Hollósy László, a bajnok és Magyar Kupa-győztes BSE korábbi edzője. Munkahelyéről, a gödöllői Szent István Egyetemről kerékpárral tartott a főváros felé, amikor a 3-as főút mogyoródi elágazását a községgel összekötő kanyargós úton egy gépjármú elsodorta.

Az előzetes adatok alapján a személyautó vezetője a kikerüléskor nem tartott kellő oldaltávolságot a kerékpáron ülő Hollósytól, akit valósággal felöklelt. A 35 éves edző a bal oldalára esett, majd többméteres csúszást követően az útmenti padka murvás területén állt meg.

Hollósyt a mentők a budapesti, Fiumei úti Országos Baleseti Intézetbe szállították, ahol azonnal kivizsgálták. Az orvosi vélemények szerint komoly, nyolc napon túl gyógyuló zúzódások találhatók a testén, illetve a kerékpár beakadt kormánya miatt a hasfalán. Belső sérülése azonban nincs. Ha minden jól alakul, Hollósy néhány napon belül elhagyhatja a kórházat, és otthon lábadozhat.

A gázoló még a helyszínen elismerte a felelősségét, majd fiával a tegnap esti órákban felkereste Hollósyt a kórházban, hogy jobbulást kívánjon neki. Mi is ezt tesszük hírportálunk olvasói nevében is.

Címkék: baleset röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr583123004
süti beállítások módosítása