A MÁV Előre SC nélkül rendezik a női Extraliga következő idényét. A székesfehérvári klub korábbi edzője és négy játékosa nélkül az NB II-ben szerepel.

Az utóbbi másfél évtizedben felpezsdült a röplabdaélet Székesfehérváron, ez a MÁV Előre SC női csapatának köszönhető: a Fésűs Irén edző kezei alatt pallérozódó leányok ifjú hölgyekké cseperedtek, miközben fokozatosan elsajátították a sportág alapjait és mesterfogásait. Így a csapat eredményei is egyre kimagaslóbbá váltak. Így jutottak el a hazai csúcsra, az Extraligába, ahol nem egyszer országos meglepetést is okoztak. Ám erről már csak múlt időben beszélhetünk...
– Ahogy azt mi vasutas nyelven mondjuk: megkaptuk a lassú jelet – kezdte Dévényi Tibor, a MÁV Előre SC elnöke. – Az elmúlt másfél évtizedben voltak ugyan kisebb zökkenők, de a klubnál rendben zajlott a röplabdaélet, egészen idáig. Mert, ahogy az köztudott, a röplabda nem tartozik az úgynevezett látványsportágak közé, s ez az önkormányzati támogatásnál is érzékelhető, ráadásul a gazdasági válság az eddigi, főként a budapesti támogatóinkat is elérte, s az ő ismételt bevonásuk nem hoz azonnali eredményt.

– Ami azt jelenti, hogy...
– A fentiek miatt a jelenlegi gazdasági helyzetben a klub vezetése az önkormányzat illetékesével is egyeztetve úgy döntött, hogy az Extraliga-részvételt a továbbiakban nem vállaljuk, mert a követelményeinek nem tudunk eleget tenni. Sajnos fehérvári és városkörnyéki támogatókat nem sikerült megnyernünk, ám a sportágat nem akarjuk megszűntetni. Egyértelműen az a célunk, hogy megmentsük a női röplabdasportot.

– Hogyan tovább?
– Egy pillanatra más klubok helyzetére utalnék. Például a nagy múltú, és nagy hagyományokkal rendelkező fővárosi BVSC-re, amely már korábban megszűnt. Vagy a két nyíregyházi csapatra, amelyek az elmúlt szezon után, az újabb idényre szintén nem neveztek az Extraligába. A MÁV Előre SC együttese tovább él, de csak az NB II-re nevezünk. Miután Fésűs Irén – aki kiváló szakmai munkát végzett – elfogadta a BSE ajánlatát, az edzői feladatokat a továbbiakban az egykori Volán-játékos, a testnevelői és szakedzői diplomával rendelkező Kovács Mária látja el, míg Barna József szakosztályvezetőként segíti a munkáját. Még egyszer hangsúlyozom: nem adjuk fel, bízunk a jobb, a biztos és stabil anyagi háttérben.

A távozó edzőnő, Fésűs Irén kissé szomorúan csak ennyit mondott.

– Köszönöm szépen, elmegyek. A városnak nem kell a röplabda, de aki eddig is segített, annak megköszönöm. A gyerekek miatt, akik húzták az igát, miattuk is lépnem kellett...

Fésűs Irénnel együtt négy játékos is távozik a fehérvári klubtól: a továbbiakban Tálas Zsuzsanna, Vacsi Evelin, Antal Anett és Kondor Tímea egyaránt a BSE csapatában folytatja pályafutását. De nem csak ők jelentenek erősítést a fővárosi klubnak: a tavaszi idény után a BSE két játékosa, Tóth Gáborné és Horváth Alexandra is úgy döntött, hogy nyáron átigazol a MÁV Előre SC-hez. Ez most tárgytalanná vált, mindketten Budapesten, a BSE-nél maradnak.

(forrás: Fejér megyei Hírlap)

Címkék: máv székesfehérvár röplabda fehérvár előre nb ii máv előre

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr523110502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.