A magyar női válogatott a péntekihez hasonlóan szombaton is 0:2-ről győzött 3:2-re Izrael ellen az Euroliga B-csoportjában, a hatodik (utolsó) forduló második mérkőzésén. Statisztika itt! Képgaléria itt! A mieink a kvartett harmadik helyén zártak.

A meccs olyan szempontból abszolút tétnélküli volt, hogy a magyarok pénteki, 3:2-es győzelmével eldőlt, a mieink végeznek a csoport harmadik helyén. Az izraeliek egy esetleges 3:0-s szombati sikerrel sem tudtak volna elmozdulni a negyedik pozícióból.

Magyarország válogatottja pénteken két Euroliga-átkot is megtörtek: végre győztek tévéközvetítéses találkozón, ráadásul pénteken, ez korábban egyszer sem sikerült.

Sajnos a szombati találkozón sem voltak többen, mint egy nappal korábban, pedig a 7500 férőhelyen Főnix Csarnokban volt még néhány szabad hely...

A kezdés előtti egyperces gyászszünet során a héten elhunyt egykori kiváló röplabdázókra, Szalayné Sebők Évára és Bodó Gáborra emlékeztek.

A nemzetközi sorozat utolsó magyar meccsén sem sikerült a legerősebb összeállításban felállnia együttesünknek, hiszen ezúttal Sándor Renáta szorult ki a kezdőből. Jó játékot hozott az első szett első néhány perce, egyetlen bosszantó tényező volt, a horvát játékvezető, aki többször bizonytalankodott. Döntetlenkörüli volt az eredmény, aztán az első technikai előtt ellépett Izrael (5:8). A rövid pihenő után is a látogatók szereztek pontokat, a magyar csapat nyitásfogadása ezúttal is meglehetősen darabos volt, és a technikai hibák is előkerültek (5:10). Ragyogó labdamenetek következtek nagy magyar mentésekkel és látványos sáncokkal, Arie Selinger időt kért (9:10). Az egyenlítés nem sikerült, sőt hamarosan megint három volt a hátrány (10:13).

Gyorsan közelített a házigazda (12:13), amely szép támadásokat mutatott be, de a második kötelező pihenőnél is vezetett Izrael (14:16). Igen ám, de a visszatérés után Liliom Rita duplájával összejött az egál (16:16). A magyarok játékából a jó blokkok és a jó mezőnyözések hiányoztak, de az akciók továbbra is hatékonyak voltak (18:18). Fergeteges labdamenet végén az izraeliek szereztek pontot, aztán Anna Velikij duplája után Jókay Zoltán időt kért (19:21). Horváth Dóra 21:22-nél a hálóba nyitott, de Liliom Rita a szélről kisvártatva javított. Józsa Zsuzsanna jó nyitása után a vendégek feladója második érintésből áttette a labdát, amely leesett, így Izrael játszmalabdához jutott (22:24). Liliom ütött megint, de az utolsó labdamenetben nem sikerült ellentámadást vezetni egy hősies védekezés után, így minimális vereség lett a vége (23:25, 0:1).

Gyengén, sok technikai rontással kezdett Magyarország a második felvonás elején (0:3), de gyorsan jött a felzárkózás (2:3). Horváth Dóra duplája hozta meg az egyenlítést (5:5), és egy ásznyitásnak köszönhetően az első technikainál már a magyarok vezettek (8:7). A folytatásban gyorsan visszafordította az eredményt a vendégcsapat (9:10), de Filipovics Anita könyörtelenül bombázott centerből, megint egál (11:11). Józsa Zsuzsanna parádés nyitását Horváth Dóra váltotta pontra, de hiába vezetett megint együttesünk, kisvártatva megint kétpontos hátrányba került (13:15, 14:16). Ebben az időszakban megint nem volt megfelelően éles és hatékony a magyar csapat támadójátéka és sáncmunkája.

Józsa Zsuzsanna és Liliom Rita ütését is blokkolták a visszatérés követően, eldőlni látszott a szett, Jókay időt kért (14:18). Egy benyelt szerva következett, ezzel tulajdonképpen behozhatatlanná vált a hátrány, ráadásul egy újabb hosszú, látványos menet zárult izraeli ponttal, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kikért második idejét is (15:21). Józsa Zsuzsanna életerős ütése után jött az immár védjegyévé vált mosoly, Liliom Rita ásznyitása után pedig már mindenki örült (17:21). Közben már Meléndez-Pál Beatrix adott fel, de jött Velikij ütése és Ponte ászszervája, Artmenko hátsósoros bombája pedig véget vetett a szettnek (17:25, 0:2).

A magyar csapat pénteken is 0:2-ről fordított Izrael ellen, most újra ez volt a feladat!

A mieink rajtja a harmadik részben sem volt valami jó, de hamar jött a fordítás (4:3). Számos alkalommal kellett rossz feladásokat megoldaniuk a magyar ütőjátékosoknak, a legtöbbször megbirkóztak a feladattal. Horváth Dóra ászt nyitott (6:4), de felkapaszkodtak a vendégek (7:6), egy hátsósoros magyar akció után jött az első technikai (8:6). Velikij rontott, Miklai Zsanett blokkolt (10:6), de Velikij javított, Liliom viszont hibázott (10:8). Horváth Dóra kérdéses kimenetelű ütése után a hazaiak kapták a pontot, majd Artmenko lépett rá a hármas vonalra egy hátsósoros támadás közben. Milovits rossz feladását Miklai bánta, de Liliom, majd Horváth is beköszönt, Selinger mester időt kért (14:10).

A második kötelező szünetre is maradt a négypontos különbség (16:12), és a folytatásban is tartotta a differenciát együttesünk (18:14). A forgatókönyv nem változott: jó támadások, eredménytelen védekezés, egy pont itt, egy pont ott. Ez egy ideig ragyogóan működött, de Artmenko ütésével és egy szép blokkal egy pontra zárkózott Izrael, Jókay Zoltán időt kért, és megint beküldte Meléndez-Pál Beatrixet (19:18). Horváth Dóra kiváló megoldásával elmozdult a holtpontról Magyarország, aztán Milovits Júlia mentése jött egy remek hátsósoros akció, Selinger kikérte második idejét is (21:18). A folytatásban tovább menetelt csapatunk, Filipovics juttatta játszmalabdához a válogatottat, de Liliom Rita hibája miatt a részsiker kapujában jött egy megtorpanás, Jókay is időt kért (24:22). Az utolsó labdamenetet Filipovics briliáns sánca zárta le (25:22, 1:2).

A negyedik szakasz elején Józsa Zsuzsanna nyitása arasznyival kint volt, és a magyar vonalbíró hiába próbálkozott, bár határozottan beintette a labdát, a vezetőbírót nem lehetett átverni. Egálkörüli volt az állás, de a továbbra is elképesztően röplabdázó Velikij keresztütésével két ponttal ellógtak az izraeliek (4:6). Milovits blokkja egyenlítést ért, majd Miklai is gyönyörűen sáncolt (7:7). A technikai után sem tudott ellépni egyik csapat sem (10:10). A mieink folyamatosan a remekül fogadó Artmenkót nyitották, így támadásban viszonylag könnyű dolga volt a kiváló ormában lévő Velikijnek. Újra jött a hibahalmozás, gyorsan hárompontos hátrányba került Magyarország, Jókay Zoltán időt kért (10:13). Amikor Józsa ismét megoldott egy elveszettnek hitt lehetőséget, feljött egy pontra a csapat (13:14), aztán Artmenko megint belépett, ezzel egyenlített a házigazda. Horváth Dóra nagyszerű ütésével egypontos előnnyel mehetett a második kötelező szünetre együttesünk (16:15).

Horváth Dóra a hátsósorból talált be, remek csapatmunka kellett ehhez a ponthoz! Az izraeliek le akarták zárni a meccset, egyenlítettek (17:17), de Miklai Zsanett támadása megint hajszálpontos volt. Megint az ellenfél nyert egy hosszú, látványos menetet, de Horváth megint beköszönt (19:18), Arie Selinger időt kért. Szép mentések után Liliom rontott támadást, aztán Horváth ütése is out volt, Jókaynak kellett időt kérnie (19:20). Horváth Dóra egyenlített, egy hálóérintés révén pedig megint vezetett együttesünk (21:20). Filipovics Anita satublokkja ismét gyönyörű volt, Izrael kért időt. Horváthot sáncolták, de egy vendég nyitásrontás kompenzálta ezt. Filipovics újabb sánca játszmalabdát jelentett (24:21), de Horváth elrontotta a szervát. Egy rossz magyar fogadás után a látogatók egy pontra zárkóztak, időkérési lehetőség már nem volt, de nem is kellett, mert Liliom Rita a szélről bombázott (25:23, 2:2)! Ismét jöhetett az ötödik felvonás!

A magyar válogatott jól kezdett az utolsó Euroliga-játszmájában, Miklai például ászértékűt nyitott, Filipovics pedig sokadik alkalommal sáncolt csodálatosan (3:0). Felzárkózott Izrael, majd miután Horváth ütést rontott, egyenlített is az ellenfél (3:3). Következett egy technikai hiba, ezzel már hátrányban volt csapatunk, Jókay Zoltán időt kért, és emlékeztette a játékosokat, hogy a rivális 3:0 után meg sem mozdult azért, hogy fordítson, mégis sikerült neki, nem véletlenül... Elképesztő mentések után Filipovics sáncolt, majd Artmenko rontott, újra vezetett Magyarország (5:4). Horváth Dóra beütötte, a másik oldalon Velikij is eredményes volt, aztán megint sikerült benézni egy izraeli nyitást (6:6). Filipovicsot blokkolták, Jókay a térfélcsere előtt kikérte második idejét. Az oldalváltásnál már kettővel jobban állt a vendégcsapat (6:8).

Horváth ütött, aztán nyitott egy parádésat, amelyet Filipovics váltott pontra, Selinger mester is időt kért (8:8). Sikerült kizökkentenie a szerváló Horváthot, aki rontott. Velikij ászértékűt szervált, majd végre egyszer a mieink jöttek ki jól egy hosszú labdamenetből (9:10)! Az egész meccsen káprázatosan játszó Filipovics ászt nyitott (10:10). Liliom a blokkba támadott, de a visszapattanó labdát saját maga mentette meg, végül Artmenko jóvoltából Izraelé lett a pont. Horváth a hátsósorból könyörtelenül bombázott (11:11), Liliom Rita pedig a szélről ütött, az ellenfél időt kért (12:11). Velikij egyenlített, Liliom viszont visszaszerezte a vezetést! Újra jött Velikij, majd Liliom rossz nyitásfogadása után a labda visszapattant az izraeliek térfelére. Milovits felugrott, ezzel összezavarta a riválist, a játékszer pedig leesett, meccslabda! Megint Velikij bombázott, majd Horváth Dórát sáncolták, izraeli mérkőzéslabda (14:15). Horváth egyenlített, majd blokkolta Velikij ütését (16:15)! Az utolsó mozzanat egy átpattanó labda volt, amelyet Milovits Júlia lebombázott, ezzel a magyar válogatott megnyerte ezt a rendkívül izgalmas, fordulatos, 2 óra 25 perces nagyszerű csatát (17:15, 3:2)!

A mieink a pénteki találkozó után ismét 0:2-ről győztek, és négy sikerrel, nyolc vereséggel, tíz ponttal a B-csoport harmadik helyén zártak, ami mindenképpen dicséretes teljesítmény, pláne annak tükrében, hogy ebből a kvartettből két együttes is kvalifikálta magát a négyes döntőbe.

Euroliga, nők, B-csoport, 6. (utolsó) forduló, 2. mérkőzés
Magyarország–Izrael 3:2 (–23, –17, 22, 23, 15)
Bulgária–Csehország 3:1 (–19, 25, 20, 19)

A csoport végeredménye
1. Bulgária 29 pont (32:13)
2. Csehország 27 pont (31:14)
3. Magyarország 10 pont (17:31)
4. Izrael 6 pont (12:34)

A július 15-16-án Isztambulban rendezendő négyes döntő résztvevői: Törökország, Szerbia, Csehország, Bulgária.

Címkék: izrael debrecen válogatott röplabda euroliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr533053651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.