Búcsú Bozsótól

 2011.07.04. 19:23

„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szent Bernát)

Ülök az íróasztalnál, és bámulom a monitort. Aztán becsukom a szemem...

Képzeletben már ősz van, kezdődik a bajnokság! Hétvége van, hogy szombat, vagy vasárnap, az mindegy. A lényeg, hogy délelőtt megyek Palota-meccsre! Mert az mindig délelőtt van. Inkább legyen szombat, mert akkor nyitva van a lángosos a vasútállomással átellenben, és ott meg tudok reggelizni. Korán érkezem. Tizenegykor kezdődik a meccs, de én már tíz körül bent vagyok a teremben, ahogy mindig.

Benyitok a csarnokba, és megpillantom Bozsót. Szalayné Sebők Évát. Éva nénit.

A lányok még az öltözőben, az ellenél sehol, ő viszont egyes egyedül ott áll a terem közepén, és a hálót szereli, igazgatja, kötözgeti. Belépek, meglát, mosoly, köszönés. És kezdődhet a beszélgetés. Mert hát ugye azért megyek egy órával korábban, hogy legyen időm vele beszélgetni. A dicsőséges régmúltról ugyanúgy, mint a jelen problémáiról. A világválogatottságról, a BEK-győzelemről, az olimpiai szereplésről ugyanúgy, mint a folyamatosan emelkedő játékvezetői díjakról, a csapat helyzetét jelentősen nehezítő sérülésekről, az előttünk álló mérkőzésről, vagy éppen az unokákról, az olaszországi utazásokról, illetve a remek vörösborokról.

A téma nem számít, vele mindenről jó beszélgetni. Az egyénisége, a személyisége miatt. Ő egy aranyos, kedves, közvetlen ember, aki mindig mosolyog. Ez alapvetően nem lenne különlegesség, de manapság sajnos ezek már meglehetősen ritka tulajdonságok. Miközben hallgatom, mindig arra gondolok, milyen jó, hogy ismerhetem, milyen jó, hogy szóba áll velem. Ez szentimentalizmusnak, érzelgősségnek tűnhet, pedig nem az. Tényleg minden alkalommal ez jut eszembe. Az eredménylistája elképesztő, de ezt tökéletes természetességgel kezeli, hiányzik belőle minden negatív tulajdonság, nem nagyképű, nem lekezelő, sokkal inkább becsületes és segítőkész.

Lassacskán bejönnek a terembe a lányok, a Palota-játékosok. Ők is mindig mosolyognak. Valahogy mások ők, mint a többi csapat többi röplabdázója... Vagy csak nekem tűnnek másnak, mert nagyon szeretem őket és nagyon szurkolok nekik?! Ők is mosolygósak, és mindig olyan önfeledtnek tűnnek, hogy élmény őket nézni. Hiába vezet az ellenfél összesítésben 2:0-ra, vagy az ötödik szettben akár 8:2-re is, ők mindig képesek megújulni, és valami egészen elképesztően küzdeni, hajtani, a győzelembe menekülni!

Szinte mindig hihetetlen izgalmak közepette, szoros csatában dőlnek el a meccsek, utána viszont óriási a boldogság. Bozsó ott áll a pálya mellett, fogadja a gratulációkat, ő is gratulál a lányoknak, és csendben örül. Néha a boldogságtól könnyfátyolos szemmel, visszafogottan, kulturáltan örül. Talán nem is mindig konkrétan az eredménynek, a győzelemnek, a sikernek. Hanem annak hogy ez egy igazi család! Egy család, amelyet ő teremtett, ő hozott létre, és amely az ő személyiségétől, az ő szellemiségétől, az ő egyéniségétől ilyen.

Ennek a családnak én nem vagyok tagja, hiszen én csak egy kívülálló, egyszerű szurkoló, újságíró vagyok. Ettől függetlenül minden alkalommal jó látni, hogy még létezik ilyen család a magyar röplabdában. Létezik valaki, aki egyrészt sportolókat, röplabdázókat, másrészt edzőket nevel. És embereket nevel! Teszi mindezt kedvtelésből, egy rákospalotai tornateremben. Ő egy igazi legenda, mégsem derogál neki... És ettől lesz valóban legenda! Így teljesedik ki ez a fantasztikus, tiszteletreméltó életmű.

Felbecsülhetetlenül sokat köszönhet neki a magyar röplabdasport.

Kinyitom a szemem. Sajnos ez már nem a képzelet világa, hanem a fájó valóság. Ülök az íróasztalnál, és bámulom a monitort. Végigolvasom, amit írtam. Most látom, hogy az egész szöveg jelen időben van, nem múltban. De nem javítom át, mert bár nem kezdődik a bajnokság, bár nincs hétvége, bár nem tudok vele beszélgetni a meccs előtt, ahogy a család egyik tagja írta: örökre dobog a Palotaszív...

Nagyon hiányzol mindnyájunknak! Nyugodj békében!


A hunvolley.blog olvasói nevében Rodics Dániel

Címkék: gyász palota röplabda szalayné

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr773039204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olyan8 2011.07.06. 11:12:04

Nyugodjék békében, Éva néni!
:(
süti beállítások módosítása