Guinness-rekordot döntött húsz ajkai fiatal, akik csütörtök estétől hétfő délig mintegy kilencven órán át röplabdáztak a Bercsényi Miklós Szakközépiskola tornatermében. Pedig elég lett volna 82 óra is a rekord megdöntéséhez.

Miután a 24 órás röplabdaedzéseken korábban már bemelegítettek a profi és amatőr játékosok, most nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy kilencven órán át egyfolytában játszanak. Mindehhez a Bercsényi Miklós Szakközépiskola biztosított termet, néhány lelkes szülő és sportrajongó pedig két hónapon át szervezte a maratoni játékot.

A korábbi rekorddöntők debreceniek voltak, akik felnőtt versenyzőkkel 82 órán át játszottak, az ajkaiak azonban nem engedtek a tervezett kilencven órából, amely hétfőn délben telt le. Addig összesen húszan játszottak, egyszerre kétszer hat sportoló volt a pályán. A szabályok szerint lehettek volna huszonnégyen is, csakhogy nem jelentkeztek többen. Épségükre a szervezők és a szurkolók mellett masszőr és mentős vigyázott.

A fiatalok szeretnék felhívni a figyelmet a helyi röplabdaszakosztályra is, amelynek tagjai az Országos Serdülő Bajnokságban a hatodik helyet szerezték meg. Most azonban onnan már kinőttek, szeretnének az NB II-ben tovább sportolni. Ehhez szakmai felkészültségük adott, az anyagi feltételeket még elő kell teremteni.

A fiatalok megúszták komoly sérülés nélkül a maratoni meccssorozatot, csak kisebb húzódások, görcsök gyötörték őket, amelyeket a helyszínen önként dolgozó ajkai és tüskevári mentősök elláttak. Az egészségükre vigyázott Polgár Pál masszőr is, aki negyedmagával vezette a mérkőzést.

Mint a két főszervezőtől, Major Andreától és Sápi Judittól megtudtuk, menetközben ketten feladták, így a többieknek nem volt könnyű dolguk. Poór Tamásné testnevelő és Bujdos József technikus szintén mindent elkövettek, hogy rögzített és hivatalos legyen a rekorddöntés. Néhány szurkoló is akadt, bár azok kevesen voltak, de gondoskodtak az éppen pihenő játékosok szénhidrát- és folyadékpótlásáról.

Most már elmondhatják, hogy sikerült. Sőt, amellett, hogy megdőlt a rekord, reményeik szerint ezután az illetékesek is jobban figyelnek rájuk, hiszen céljuk volt az is, hogy felhívják a figyelmet a helyi, több mint két évtizedes múltra visszatekintő röplabdaszakosztályra. Az Országos Ifjúsági Kupán harmadik helyet szereztek, a megyei bajnokságban harmadik éve elsők az edzőjük, Magvas Istvánné örömére is. Szakmai felkészültségük adott, az anyagi feltételeket azonban még elő kell teremteniük. Egyelőre a nagy rekorddöntést üdvrivalgással ünnepelték, miközben a szervezők sírtak örömükben és már csak a hivatalos igazolásra várnak.

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: röplabda guinness ajka

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr423021038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tartó 2011.07.02. 15:32:31

Hát ez nem semmi. Gratulációm minden sportolónak. Hogy lehetett ez kibírni?
süti beállítások módosítása