Az Európai Röplabda Szövetség (CEV) Luxemburgban elkészítette a kontinentális röplabdakupák sorsolását. A női Challenge Kupában érdekelt marosvásárhelyi CSU Medicina ellenfele a spanyol bajnok Valeriano Alles Menorca lesz.

A sorsolás értelmében az első selejtezőkörben nem kell pályára lépnie a marosvásárhelyi csapatnak, egyenesen a decemberi második fordulóban játszik a spanyol együttes ellen. Érdekesség, hogy a CEV öt helyet biztosított volna Spanyolországnak az európai kupákban, ebből kettőt a Bajnokok Ligájában, de csupán egy csapat nevezett, a Szuperliga bajnoka, az is csak a harmadikszámú sorozatba, a Challenge Kupába. A Menorca, amely idén először nyerte meg a spanyol női bajnokságot, tavaly a CEV Kupában indult, és a negyeddöntőben esett ki a lengyel Gorniczával szemben, miután a finn Salót és a német Vilsbiburgot győzte le az előző körökben.

Amennyiben a marosvásárhelyi csapat továbbjut – ami azért nem lehetetlen – a folytatásban az előkelőbb CEV Kupa első köre keretében rendezett svájci Sagres Neuchatel – Radnicski Beograd találkozó vesztesével találja szemben magát, ami paradox módon valamivel könnyebb párharcnak ígérkezik. Innen még mindig sikerülhet a továbbjutás, a nyolcaddöntőben azonban a papírforma szerint a török Iller Bankasi várhat a CSU Medicinára, ami már nagyon komoly ellenfelet képezne.

(forrás: szekelyhon.ro)

Címkék: románia román marosvásárhely röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr573017356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása