Ezúttal a cseheknek 3:2...

 2011.06.18. 17:27

A magyar női válogatott 3:2-re kikapott Csehországtól az Euroliga negyedik fordulójának második mérkőzésén. A mieink sajnos továbbra sem tudnak nyerni hazai pályán, négy meccsből a negyediket vesztették el, pedig a péntekinél sokkal jobban játszottak. Statisztika itt! Képgaléria itt!

A pénteki mérkőzéshez képest egyik kezdőcsapat sem változott. Kötél Dóra rossz nyitásfogadását könnyedén kihasználva Csehország szerzett vezetést az első szett legelején. Az egy nappal korábban látott remek játékát nyújtotta a cseh válogatott, a mieink dolgát a feladások és a szervafogadások pontatlansága is nehezítette. Centerben és szélen is egyértelmű fölényben volt a most is jól blokkoló és mezőnyöző vendégcsapat (4:8). A rövid pihenő után Miklai Zsanett végre sáncolt egy nagyot, aztán Józsa, majd kisvártatva Filipovics volt eredményes blokkból (8:12).

Négy-öt pont körül ingadozott a különbség, a magyarok a pontatlanságok és a figyelmetlenségek miatt képtelenek voltak közelebb kerülni riválisukhoz. Jókay Zoltán szövetségi kapitány idő kért (9:15), és a folytatásban Sándor Renáta két pontjával ismét szalonképes távolságba küzdötte magát együttesünk (11:15). Sok nyitást rontottak a látogatók, de ha a középtávú, földről elindított, húzott szervák átmentek a hálón, életveszélyesek voltak. A magyar csapat több támadást is elrontott, Jókay kikérte második idejét is (12:19). A hazaiak is elkezdtek nyitásokat rontani. Mindkét együttes játékosai becsületesen küzdöttek, de szett végén már sok volt a hiba itt is, ott is, gyenge színvonalú volt a játék.

Így látta az első szettet Nyári Sándor, a Sport Televízió szakkommentátora
– A nagyon szűk feladások miatt nem tudták magukat kiugrani a támadójátékosaink a szélen és középen sem. Természetesen ebben közrejátszik a csehek agresszív középtávú nyitása, mely rontásokkal is jár, de ha átsurran, nagyon megkínoz bennünket. Támadásaink olvashatóak, és kényszerhelyzetben vannak szélsőütőink.

Filipovics Anita nagyszerű blokkjával a magyarok vezettek a második szakasz elején (2:1), de az ismétlődő szervarontások akadályozták a nagyobb különbség kialakulását. Amikor Józsa Zsuzsanna beköszönt, kettővel jobban állt együttesünk (4:2), két cseh ütéshiba után pedig már néggyel (7:3). Belealudtak az első játszma hajrájának unalmába a csehek, és képtelenek voltak felpörögni a második felvonás elején, pedig a mieink kezdtek magukra találni. Az első technikai után Horváth Dóra hátsósoros ütése centiméterekkel a vonalon kívül ért földet, a magyar vonalbíró azonban segített, nagyon helyesen. Jirí Siller edző időt kért (9:4), majd egy jó támadás és egy rossz magyar fogadás révén elkezdett zárkózni csapata. Milovits Júlia küldött egy ászértékű nyitást, Józsa pedig sokadik alkalommal is ragyogóan ütötte ki a labdát a csehek sáncáról (12:7).

A közönségnek is megjött a hangja, és a remek atmoszféra a játékvezetőkre is hatással volt, ebben az időszakban bizony a mieinknek fújtak, ami persze egyáltalán nem baj! A magyar lányok arcán végre megjelent a mosoly, ami az eredmény láttán nem is volt csoda (17:10). Csehország szövetségi kapitánya már a második idejét kérte ki, de játékosai nem nagyon boldogultak a hazaiak kombinatív támadásaival, Horváth, Filipovics és Józsa remek teljesítményével. Egyik pillanatról a másikra feltámadtak a vendégek, jöttek a rossz magyar fogadások, és Jókay Zoltán időkérése (18:14). Miklai blokkja nagyon jókor jött, de Lucie Mühlsteinova ászértékű szervájával és Józsa ütésrontásával feljött az ellenfél (21:18), Jókay megint időt kért. Újra, immár sokadszor nyitást rontottak a csehek, de aztán a mieink gyenge mezőnyözését kihasználva ejtésből szereztek pontot. A rendkívül izgalmas hajrában Józsa nagyszerűen blokkolt, a látogatók támadást rontottak, Horváth Dóra pedig egy szép pörgetéssel befejezte a játszmát (25:20, 1:1).

Így látta a második szettet Nyári Sándor:
– Nyitásfogadásunk sokat stabilizálódott, Kötél Dóra fogadásban és mezőnyvédekezésben is jelentősen javult, ez jótékony hatással volt a csapat teljesítményére is. Józsa Zsuzsanna nem csak támadásban, hanem védekezésben is remekelt. Horváth és Józsa cipelte a zongorát. Védekezésben bravúrokat csináltunk, a kellemetlen nyitásokra rászoktunk, ráálltunk. Értékes játszmagyőzelem volt egy nagyon jó ellenféllel szemben.

Nagyszerűen kezdte a harmadik szettet válogatottunk, Miklai Zsanett sáncával vezetett is (5:4). Miklai hibázott, majd Sándor Renáta kapott egy nagy blokkot, ezzel már a cseheknél volt az előny (6:8). Egy hosszú, gyönyörű labdamenet végén egy magyar blokknak köszönhetően jött az egyenlítés, és Jirí Siller időkérése (8:8). Filipovics két bombablokkjával megint Magyarország vezetett (11:9), és támadásból is eredményesek voltak a centerek, kisvártatva Miklai ütött pontot (13:10). A bíró megint adott egy ajándékpontot. Köszönjük! Stabilizálta vezetését együttesünk, Sándor Renáta visszabombázott egy átpattanó labdát, jöhetett a második technikai szünet (16:11).

Nagyszerűen játszottak, szépen meneteltek a mieink, jó volt nézni végre a felszabadult, nagyszerű röplabdát! Filipovics támadott eredményesen, majd hálóérintést fújtak a játékvezetők, a cseh edző időt kért (18:11). Hiába, mert egy újabb támadásrontást követően már nyolc ponttal jobban álltak a mieink. A pénteken remeklő Helena Havelkovát le kellett cserélni. Elképesztő, immár kilencpontos előnnyel rendelkezett csapatunk (21:12), és Sándor Renáta bombáját követően összejött a tíz közte (23:13). A vége 12 pontos differencia lett! Elképesztő javuláson ment át Magyarország az első szetthez képest (2:1)!

Így látta a harmadik szettet Nyári Sándor:
Nyitásban és fogadásban is szépen javultunk, Filipovics is remekelt, és Miklai sáncai is aranyat értek. A csehek valószínűtlenül sok nyitást rontottak. A játszma második felében a két kulcsemberhez, Horváthhoz és Józsához teljesen felnőttek a többiek, a lányok leiskolázták az esélyesebb cseheket. Ez jó mulatság volt, bravó csajok!

Két játszmanyeréssel egy pontot már biztosan szereztek a mieink! A negyedik szett Horváth Dóra blokkjával indult. Siller edző majdnem idegrohamot kapott, mert a labda egyértelműen a vonalon kívülre pattant, de a hazaiak kapták a pontot. Gyorsan fordított Csehország, sőt egy rossz magyar nyitásfogadás révén már két ponttal vezetett (1:3). Jókay Zoltán hamar időt kért, ettől magához is tért együttesünk. A csehek ismét jól játszottak, de a második és a harmadik etap jó eredménye után már a hazaiak is elhitték, hogy vannak olyan jók, mint az ellenfél. Két hiba után hárommal mentek a csehek (8:11). Jókay hamarosan időt kért, s a magyarok lassacskán kezdhettek búcsút mondani a három pontnak...

Két Horváth Dóra-ütéssel éledezett Magyarország (11:13), a vendégek edzője időt kért. Összejött az egyenlítés mieinknek, mert ismét lendületbe jöttek, de a technikainál megint a csehek álltak jobban (14:16). A visszatérés után megint jött egy rossz nyitásfogadás, és hárompontos hátrány. A különbség tovább nőtt, védekezésben már nem volt olyan hatékony a magyar válogatott, mint korábban, a támadók pedig nem nagyon boldogultak a szűk, pontatlan feladásokkal. Jókay Zoltán egy szelíd-szolid reklamálásért sárga lapot kapott. Ez a francia játékvezető ezek szerint még nem látott MÁV Előre – Vasas meccset! Itt gyakorlatilag véget is ért a negyedik szett, Filipovics Anita még ütött egy szép centerpontot, majd egy cseh blokkal lezárult ez a fejezet (17:25, 2:2).

Így látta a negyedik szettet Nyári Sándor:
Amiben a második és harmadik játszmában rendkívül sokat javultunk, a nagyon megbízható nyitásfogadásunk tovatűnt, alacsony lángon pislákolt. Milovits Júliát nagyon szeretem és tehetségesnek tartom, ha a szakmai vezetés részéről a türelem továbbra is megvan, egy nagyon jó csapat nagyon jó feladójává válhat. Ezúttal a feladásaival olykor sajnos nagyon megkínozta a centereket és a szélsőket.

A negyedik rész elvesztésével egy pontot is elbukott a magyar válogatott. Az ötödik etap első pontját a csehek szerezték, majd Havelkova nyitott egy ászt. Miklai ejtett, és Horváth Dóra is beköszönt (2:3). A csehek hálóba értek – most tényleg –, ez a mieink egyenlítését jelentette. Nagy küzdelemben sikerült a vezetést is átvenni (5:4), de Sándor Renáta ütésrontása következtében ismét fordult a kocka (5:6). Nagyon nem hiányzott támadásban a két magyar out, de érkezett Horváth, és a hátsó sorból megint kegyetlenül bombázott. A térfélcserénél egy ponttal a vendégek vezettek (7:8).

A fordulás után jött egy cseh blokk, majd Jókay időkérése (7:9). Sikerült a gyors egyenlítés (9:9), de egy hosszú, izgalmas labdamenet végén Józsa antennát ütött. Horváth próbálkozását blokkolták, a magyar edző kikérte második idejét (9:12). Egy újabb maratoni hosszúságú labdamenetet végre a mieink nyertek meg, ezután Jirí Siller kért időt (11:12). Tálas Zsuzsanna ászértékű nyitása következett, ezzel egyenlített Magyarország, egy újabb játékvezetői ítélettel (kettős érintés) pedig már a mieink vezettek (13:12)! A látogatók kikérték második idejüket, az izgalmak pedig fokozhatatlanná váltak! Remek volt a hangulat, de egy nagy szélsőütéssel egyenlített Csehország, amely megint kegyetlenül blokkolta Horváth Dóra támadását (13:14), meccslabda. Horváth javított, de a következő két pont a cseheké volt, akik nemes bosszút álltak az egy héttel korábbi vereségért (14:16, 2:3).

A vereség ellenére zúgott a vastaps a magyaroknak a csarnokban, nem véletlenül és nem érdemtelenül! Szép volt lányok!

Így látta a mérkőzést Nyári Sándor:
A vereség ellenére a magyar röplabdasport zászlóvivője jelenleg a női válogatott. Liliom Rita hiányát és Sándor Renáta betegeskedését nagyon megéreztük, mégis azt mondom, a szakág nagyon jó úton halad, ebben a fiatal csapatban még nagyon sok van.

Euroliga, nők, B-csoport, 4. forduló, 2. mérkőzés

Magyarország – Csehország 2:3 (–15, 20, 13, –17, –14)
Budapest, 550 néző. Játékvezetők: Giullet (francia), Dragomir (román)
Magyarország: Milovits, Filipovics, Horváth D., Józsa, Sándor R., Miklai. Csere: Kötél D. (liberó), Dégi, Tálas. Szövetségi kapitány: Jókay Zoltán
Csehország: Barborkova, Pastulova, Havlickova, Kallistova, Mühlsteinova, Havelkova. Csere: Jasova (liberó), Sajdova, Melicharkova, Vanzurova, Kossanyiova. Szövetségi kapitány: Jirí Siller

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:8, 9:14, 12:19, 14:23. 2. játszma: 8:4, 14:9, 19:14, 23:19. 3. játszma: 6:8, 14:10, 19:11, 23:13. 4. játszma: 6:8, 14:14, 16:19. 5. játszma: 6:6, 9:9, 9:12, 13:12, 14:14

Címkék: cseh csehország válogatott röplabda euroliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr632995486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.