Bár a sportágban – legalábbis ami az élvonalat, a teremröplabdát illeti – holtszezon van, Kazincbarcikán nincs teljesen csend. Egyelőre senki nem jelezte, hogy el szeretné hagyni az Extraligában szereplő Vegyész RC férficsapatát.

Az előző szezont a negyedik helyen záró Vegyész tagjainak egy része fakultatív tréningeken vesz részt heti három alkalommal, hétfőn, kedden és csütörtökön.

– Örülök, hogy ezeken a foglalkozásokon hatan-tízen mindig megjelennek – mondta Dudás András, a kazincbarcikaiak szakvezetője. – Akinek nincs más elfoglaltsága, az edz, vagy kondizik, azért, hogy maga a mozgás meglegyen, vagy azért, mert éppen részt vesz valamilyen strandröplabda eseményen. Egyébként aki élsportoló, az nem szeret teljesen leállni, de azt hiszem, azért is jönnek a srácok, mert kedvelik a közösséget, egymás társaságát.

Dudás András hozzátette, a felkészülési időszak, az elképzelések szerint, augusztus elején indul majd el, és tudomása szerint nem várható változás a keretben.

– Egyelőre nem jelezte senki, hogy el szeretne menni tőlünk. Vannak olyanok, akik főiskolára készülnek, meglátjuk miként alakul nekik a felvételi – magyarázta az edző.

A szakember az anyagi hátteret firtató felvetésre kijelentette, az előző évinél valamivel szűkebb költségvetés körvonalazódik, legalábbis ez a pillanatnyi helyzet. Többen értettek azzal egyet a tavalyi bajnokságban, hogy ha a 202 centiméter magas ütő, Szalai Szabolcs nem igazol menet közben külföldre, Katarba, akkor a Vegyész bekerülhetett volna a fináléba is.

– Szabolccsal volt egy megállapodásunk, hogy amennyiben számára megfelelő ajánlat érkezik, bármikor elmehet – jegyezte meg Dudás. – Nemsokára hazaérkezik, és bizonyosan el fogunk arról beszélgetni, hogy mit szeretne, mik az elképzelései a jövőt illetően.

Negyedik hely
A napokban Békéscsabán rendezték meg az Országos Gyermek Bajnokság hatos döntőjét, és a fiúknál a Vegyész RC is képviseltette magát. Mégpedig az úgynevezett egyes csapattal, amelyet – a korábban köttetett megállapodás alapján – az egri Eszterházy Gyakorlóiskola Szent-Györgyi DSE adott, és amely Vincze Tamás edző irányításával küzdött a fináléban. Az együttes előbb 3:0-ra kikapott a Kecskeméti Sportiskolától, majd 3:0-ra verte a Kunhegyest. A középdöntőben a Vegyész 3:1-re nyert a Sümeg ellen, viszont az elődöntőben 3:0-s vereséget szenvedett a Dunaferrtől. A harmadik helyért ismét a Kunhegyes következett, amelynek sikerült a visszavágás (3:0). A Vegyész RC II (edző: Vécsei László) a csepeli kisdöntőben lett szintén negyedik.

(forrás: Borsod Online)

Címkék: gyermek röplabda kazincbarcika utánpótlás vegyész extraliga ogyb

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr952991272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.