Szép teljesítményt nyújtva szerezte meg a fiú Országos Gyermek Bajnokság döntőjének második helyét a Dunaújvárosi VSI korosztályos csapata. Kelemen István edző tanítványai mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el, éppen a fináléban.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg Békéscsabán az Országos Gyermek Bajnokság fináléját, amelyen a DVSI csapata is érdekelt volt, sőt Kelemen István edző tanítványai komoly éremeséllyel várták a rangos versenyt. A sportiskolás fiatalok a Sümegi RE csapata ellen kezdték meg szereplésüket a versenyen, méghozzá egy nagyon sima, 3:0-s győzelemmel, amelyet egy újabb játszmavesztés nélkülidiadal követett a Dági KSE ellenében. Ezzel az is eldőlt, hogy az újvárosi együttes csoportja első helyén végezve bejut a sorozat elődöntőjébe.

Itt a Kazincbarcika csapata várt a dunaújvárosiakra, ám ahogy a csoportmérkőzések alatt, úgy a kieséses szakaszban sem remegett meg a DVSI röplabdázóinak keze, és egy újabb háromjátszmás győzelemmel biztosították helyüket a fináléban. A döntőben a Kecskeméti Sportiskola ellen az addigi jó teljesítményt nem sikerült megkoronáznia a DVSI-nek, mert a mérkőzés végén a kecskemétiek örülhettek a 3:1 arányú győzelemnek, s ezzel az Országos Gyermek Bajnokság aranyérmének is.

A DVSI fiataljainak azonban nincs okuk a csalódottságra, hiszen újfent bizonyították, hogy a legjobbak közé tartoznak az országban, s biztosak, hogy ez a korosztály még sok szép eredménnyel fogja megörvendeztetni a szurkolókat. Az ezüstérem mellett ráadásul egy szép egyéni elismerést is begyűjtöttek a sportiskolások, ugyanis a döntő legjobb támadójátékosának a DVSI reménységét, Pádár Krisztiánt választották a szakemberek.

(forrás: Dunaújváros Online)

Címkék: gyermek dunaújváros röplabda utánpótlás dvsi ogyb

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr532989626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása