Május 31-én ünnepli 83. születésnapját Dr. Kotsis Attiláné, a magyar röplabdasport edzőlegendája! A hunvolley.blog egy exkluzív párosinterjúval köszönti őt, amelyet rendkívüli terjedelme miatt folytatásokban közlünk. Isten éltesse, Gabi néni, boldog születésnapot, jó egészséget kívánunk olvasóink nevében is!

2010. október 20-án indult az Egyesült Államokba Dr. Kotsis Attiláné, hogy beiktassák a röplabdás Hírességek Csarnokába. Elkísérte őt fia, Havasi László, és unokája, a szintén röplabdaedző Havasi Noémi is. A hivatalos ceremónia után néhány napig még Amerikában maradt Gabi néni, és számos bemutatóedzést tartott az ottani röplabdások legnagyobb örömére. A hunvolley.blog exkluzív párosinterjúja erről a néhány napról szól. A család csak és kizárólag honlapunk rendelkezésére bocsátotta az ide kattintva megtekinthető fotógalériát!

Gabi néni: Az egész úgy kezdődött, hogy taxival kimentünk a ferihegyi repülőtérre, és egyszer csak váratlanul összetalálkoztunk Fekete Krisztával. Mondtam is neki, hogy milyen aranyos, és gondoltam, mi az ördögnek jött ki búcsúztatni? Ezután bementünk a várórészbe, mondom, itt iszunk egy kávét! Le akarok ülni, egyszer csak megjelennek a lányok az ajtóban, Krisztával az élen Radó Lucia, Szőnyi Ildikó, Bardi Gyöngyi, Lengyel Gabi. Meg is hatódtam, mert nem számítottam rá, hogy fölkeresnek. Szoktak keresni, de hogy kijönnek elbúcsúztatni, arra nem gondoltam. Leültek, és azonnal elkezdték mesélni a sztorikat. Volt olyan, amiről azt gondolták, hogy a hátam mögött csinálták, de elmondtam nekik, hogy ugyan gyerekek, én arról is tudtam, csak nem mindenre reagáltam. Egy kicsit mindig kellett hagyni, hogy azt higgyék... Biztos van olyan, amiről nem tudtam, de zömében azért mindig rájöttem, hogy mit csinálnak. Nagyon aranyosak voltak.



Gabi néni: Amikor megérkeztünk, várt minket a tolmács kislány, és Chris, az egyik szervező, egy nagydarab, szőke, nagyon aranyos nő. Bostonból kocsival mentünk Holyoke-ba. Nagyon háklisak rá, hogy jól mondjuk ki a település nevét, mert mindenki rosszul mondja. Szóltak, figyeljem meg, hogy minden kereszteződésben van röplabda! És tényleg, fel van festve! Ez a röplabda városa! A szálloda tele volt röplabdás képekkel, ott is fogadtak minket. A szobámban volt egy nagy táska, abban két kis táska, és egy csomó ajándék: trikó, bögre, gyertya, kitűző.

Noémi: Mindhárman külön szobában laktunk az ötcsillagos hotelben. Az érkezésünk másnapján indultak a programok, elmentünk megnézni a várost, és azt az emlékhelyet, ahol William G. Morgan kitalálta a röplabdázást. Ott már csak egy kőtábla van, a röplabda szülőföldje felirattal. Az FIVB kínai elnöke is ott volt. Rendőri felvezetéssel mentünk az egész városban, de a rendőrautó oldalán is röplabdás felirat van! Voltunk egy múzeumban, ahol szokás szerint fogadás volt. Éppen befejeztük a reggelit, ahol ugye mindenki üdvözölte a másikat, és kiadós kaja volt, ezek után újabb fogadáson újabb evészet! Itt voltak az első köszöntőbeszédek a Hall of Fame elnöke, az FIVB elnöke, a rendőrfőnök, és Albert Monaco részéről, az ő nevéhez fűződik a röplabda felvirágoztatása az Egyesült Államokban.



Gabi néni: Ő volt a párom, mert minden díjazott mellé adtak egy kísérőt. Ő a magánéletben egyébként ügyvéd, és úgy is dumál. Lukat beszél az ember hasába. Ott az ügyvédek egyébként nagyon sokat keresnek, mert mindenki pereskedik. Rettenetesen sok szabály van, valamit mindig megszegnek, akkor jönnek az ügyvédek, és elintézik. Szóval itt kaptuk meg a gyűrűket is, amiről én először azt hittem, hogy pléh, de közölték, hogy fehérarany...

Noémi: Másnap már megjelent az újságban a közös fotó, ahogy a gyűrűjüket mutatják együtt. Innen továbbmentünk a Hall of Fame Múzeumba, ahol lógnak a korábbi beválasztottak portréi, középen pedig egy röplabdapálya van kialakítva a legmodernebb hálóval, antennával, felfestésekkel, labdatartókkal. Körben pedig egyenként a vitrinek, amelyekben mindenkinek be voltak rakva azok a tárgyai, amelyeket elküldött. Itt mindenki interjút adott.



Gabi néni: Egyenként odamentünk egy tévéstábhoz, és különböző dolgokról faggattak. Engem leginkább a magánéletemről. Az FIVB kínai elnöke jópofizott állandóan, beszélgettünk, és hiányolta, hogy a szövetségből miért nem kísért el valaki. Mondom, a szövetség otthonról drukkol nekem... Elbeszélgettünk, kérdezett a magyar röplabdáról is, nagyon jóban voltam a kínai vezérrel, meg ott volt a felesége is.

Noémi: Este mentünk egy újabb múzeumba, a polgármester asszonyhoz, itt gyönyörű fogadás volt, szokás szerint enni kellett, és a nagyi itt kapta meg a diplomákat.



Gabi néni: A felhajtásban azért nem semmik! Mindenütt olyan show volt... Az evészet és a beszédek voltak a legfontosabbak. A köszöntőkből nem tudtak kifogyni, egyik a másik után. Jobban tudták már az élettörténetemet a végén, mint én!

Noémi: A fogadás után hazamentünk a hotelbe, ott újabb fogadást adtak. Ott is enni kellett, sőt rám szólt az egyik szervező, hogy miért üres a tányérom, álljak sorba! Pénteken a nagyi elment a gyertyagyárba...

Gabi néni: Gondolom, azok adták a legtöbb dohányt, mert oda tényleg elvittek minket. Ilyen nagy és giccses áruházat még nem láttam! Ami szem-szájnak ingere, a giccsben benne volt. Angyalok, gyerekek, házacskák viaszból, karácsonyfadíszek, különböző kivilágított házak, vonatok... A giccsek tömege! Mondtam is magamban, hogy mit vegyek, mert ha már elmentem oda, valamit csak veszek! Az FIVB kínai elnökével egymás mellett ültünk a buszon, és ő mondta visszafelé, hogy nem vett semmit, mert ez mind kínai áru! Rengeteg gyertya volt, különböző illatúak és méretűek, egyik-másik kétszáz dollárba került! Én persze végül jóval kisebbet vettem, hogy ne kelljen üres kézzel hazajönnöm.



Noémi: Utána hazamentünk, de délután már indultunk is tovább az erdő szélén lévő gyönyörű konferenciaterembe, ahol például nagyon drága esküvőket szoktak rendezni. Ott volt a beavatás! Egy órán keresztül csak a VIP-tagok vehettek részt, majd a nagyközönség számára is megnyitották. Akik együtt akartak vacsorázni a beavatandókkal, azok belépőjegyet vehettek.

Gabi néni: Szokás szerint enni kellett, de ezúttal inni is lehetett! A lengyel testvéreinknek Laci fiam azonnal mondta, hogy lengyel-magyar barátság, és elkezdtek ott inni. A szövetség elnöke, elnökhelyettese, meg annak a fia volt ott, és szépen termelték befelé az italt. Egyszer csak szóltak, hogy menjünk gyakorolni a felvonulást, de én erről tudtam, mert az én fölvezetőm, Al Monaco elmondta, hogy így lesz. Ő szervezte meg az Egyesült Államokban a röplabdát, neki köszönhető, hogy az USA világhatalom lett ebben a sportágban is, hiszen Mexikóban mi még hülyére vertük őket, sehol nem voltak. Arie Selingertől is sok dolgot ellestek, de a férficsapatuk mindig jobban állt, mert sok bevándorló erősítette őket, például Kubából, akik jól tudtak röplabdázni. Al Monaco elmondta, hogy sokat látott engem a versenyeken, mert ő akkoriban segédedző volt, járta a világot, és megcsodálta a szervezési készségemet. Akkor tette fel a kérdést, hogy miért nincs Amerikának ilyen jó női edzője, és egyáltalán, hol vannak a női edzők? Ő akkor elkezdte szervezni, hogy legyenek nők is, és Amerika magasabb színvonalra kerüljön. Az USA az ő szervezésének köszönhetően jutott a csúcsra, mert ő hozta az edzőket, köztük Jenny Lang Ping is így került oda, aki világklasszis volt Kínában, de onnan menesztették, és az amerikaiakat az olimpiai második helyig vitte.



Gabi néni: Amikor a ceremóniát gyakoroltuk, és engem szólítottak, Al Monaco karon ragadott, és fölvezetett a színpadra, ahol székek voltak. Megmondták, hogyan üljünk le, hogyan állunk fel, hogyan menjünk a mikrofonhoz, ki jön először, ki jön másodszor, ki jön harmadszor. Miután ezt marha jól begyakoroltuk, beültették a családtagokat is, és bejöhetett már egy óra múlva a közönség is. Először azt mondták, hogy a bemutatás során az első leszek, de aztán azt, hogy remélik, nem haragszom, de mégsem. Mondtam, nekem teljesen mindegy. Végül a lengyel edző, Hubert Wagner volt az első, és nagyon sokat beszéltek róla, még a harcedzettek is rettenetesen unták, akik hozzá vannak szokva ezekhez a szónoklatokhoz. A fia szerencsére nem beszélt annyit, szerintem nem olyan jó angolból...

Noémi: És erősen támasztotta előtte a bárpultot!

Gabi néni: De papírról olvasott, lehet, hogy nem látta a betűket se nagyon. Öt mondatot mondott, de azt is rossz angolsággal, még az én fülemnek is elég gyengének hatott a nyelvtudása.

Noémi: Az volt a menetrend, hogy aki bekísérte a beavatottat, az mondott egy bevezetőszöveget, levetítettek egy videót, és utána a Hall of Fame elnöke átadta a plakettet a beavatottnak, készült egy közös fotó, és csak ezt követően állhatott oda a beavatott a mikrofonhoz, beszélni.



Gabi néni: Mondták, hogy most bemutatják a Shelda Bede, Adriana Behar párost, és ők az első strandröplabdások a falon, erre megjelent Aleksandr Savin videója! Nagy röhej, megpróbálták még egyszer, de mindig Savin jelent meg. Mindenki a hasát fogta a röhögéstől, de mondták, hogy most már minden rendben lesz! De megint jött Savin, és akkor kérték, hogy lépjen már elő, és hadd beszéljenek róla! Ő egy sokoldalú játékos volt, állítólag mindent tudott, mezőnyben is jól játszott, nagyon magas volt, és sokáig röplabdázott az élvonalban. Mellettem ült, és rettenetesen unta a banánt. Egy büdös szót nem tud angolul, de Moszkvából küldtek neki tolmácsot, egy újságírónőt, aki viszont az én tolmácsom szerint nem jól beszélte az angolt. Savin benyögött körülbelül két mondatot, hogy thank you, meg very much, meg még valamit. Megkapta a képet, leült, és azt mondta nekem: nye háráso! (не хорошо = nem jó) Mondom, miért? Marhára fel volt háborodva! Oroszul káromkodni tudok, meg a számokat tudtam és a nagy cirill betűket, de azon kívül oroszul nem tudok, de Savin mutogatta nekem, hogy csak két kitüntetés volt a mellén a képen, holott neki nyolc volt. Hát, mondom, miért olyan képet küldtetek ki? Itthon megkérdeztem egy fehérorosz származású teniszbarátnőmet, akitől megtudtam, hogy akik a Szovjetunióban röplabdáztak, azok katonatisztek lettek, és ha bármilyen jó eredményt elértek, akkor kaptak egy kitüntetést. Hát ezért reklamálta a nyolc kitüntetését!

Gabi néni: Utána jöttek a strandröplabdás lányok, akik sírtak, és mondták, hogy milyen jó volt együtt játszani, de már különváltak, mert egyikük már abbahagyta, és kétszeres anyuka. A beszédükben is elhangzott, hogy ők megmutatták a világnak, hogy nem minden a magasság, mert egyikük sem magas, mégis jó eredményeket értek el. Nagyon készültek rá, otthon megírták a beszédüket, és gyakorolták a kiejtést. Én is itthon írtam meg a beszédemet, lefordíttattam, és odaadtam javításra, de mondták, hogy néhány helyen rosszul van lefordítva. Mondtam a kislánynak, tudod mit? Felejtsük el! Odamegyek, és te fordítasz, az a legegyszerűbb! Először annyit megmondtam ott a közönségnek, hogy rég tanultam, akkor hasznát is vettem az angoltudásomnak, de most van egy nagyon jó tolmácsom, aki majd fordítja a szavaimat. Beszéltem arról, hogy mikor kezdődött nálunk a röplabda, mert mi ugye viszonylag későn kezdtük el, azt is elmeséltem, hogy engem rákényszerítettek erre a sportágra, mert atléta voltam, megmondtam, hogy kezdetben rettenetesen nem szerettem a röplabdát. Marhára röhögtek azon, hogy nem szerettem a röplabdát, és nagyon unalmas játéknak tartottam. De mivel meg akartam tanulni, ellestem mindenkitől mindent. Összezagyváltam a kosárlabdás dolgokat az atlétikai dolgokkal, meg amit láttam, és rájöttem arra, hogy mi csak úgy tudunk előrelépni, ha a két stílust összekutyuljuk, az európait meg az ázsiait, és az emberekhez igazodva csináltuk a trükkjeinket. A megfelelő embereknek a megfelelő trükköket betanítottuk, és mi azzal éltünk. Azzal nyertük meg a bajnokságokat, hogy figurákat játszottunk. Mindenki meg volt döbbentve, hogy te jó isten, most ki üt, mit üt, soha nem tudták. A meglepetés erejével éltünk, és a másik, ami nagyon jó volt, hogy a lányok átvették az én fanatizmusomat, és ugyanúgy akarták a sikert, és akartak tanulni, ahogy én. A beszédemben elmondtam még, hogy nekem nagyon nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek, és nem is érzem rá méltónak magam, főleg azért nem, mert én egész életemben azt csináltam, amit szerettem: tanulni, tanítani és sportolni. Ez a három dolog végigkísérte az életemet, tehát én alapvetően boldog vagyok.



Noémi: Kerek asztaloknál ültünk, és mindenhol volt röplabda. Miután vége lett az egész ceremóniának, mindenki lecsapott egyre. Hoztak filctollat, és alá lehetett íratni a beavatottakkal. Én elvettem egy röplabdát, mert már nem maradt a színpadi díszletben és az asztalokon sem. A színpad mellett voltak azok a képek, amelyeket később elvitték a Hall of Fame-be. Egy labda, egy kép. Na, mondom, én majd elveszek onnan egy röplabdát, úgyis mindenki elveszi, de egyszer csak a vállam mögül jön valaki, egy szervező, és mondja, hogy ez nem lesz jó, majd ő hoz egy másikat. Nagyon aranyos volt, hozott egy színeset, meg egy fehéret. Kiderült, hogy rossz fehéret vettem el, mert mindenkinek csináltattak egy saját röplabdát, és én meg nem a nagyiét vettem el. Rajta van a neve és a Hall of Fame címer. Másnap elrepültünk Forman Józsihoz, aki Atlantában várt minket. Estére érkeztünk hozzájuk, a családjukoz. Mondanom sem kell, hogy Holyoke-ban olyan idő volt, mint itthon, őszies. Amikor Atlantába érkeztünk, csizma, hosszúnadrág és kabát volt rajtunk, de ott huszonöt fok volt, és elég nagy páratartalom. Tudtuk, hogy meleg lesz, de hogy ennyire fülledt az idő, arra nem számítottunk. Nagyon aranyosan vártak minket Józsi fiai meg a felesége, csináltak barbecue-vacsorát, amit az erkélyen fogyasztottunk el.

Folytatása következik!

Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella
Született: Budapest, 1928. május 31.
Csapatai játékosként: Partizán, BRE, Ganz Villany, Vasas Turbó
Csapatai edzőként: Ganz Villany, Lendület, Vasas Turbó, Bp. Spartacus, KSI, Budaörs, BVSC, BSE, BRDSE, TFSE, leány ifjúsági-válogatott, női felnőtt válogatott
Sikerei játékosként: 3x bajnok (1953, 1959, 1962), 2x Magyar Népköztársaság Kupa-győztes, 26x válogatott (1949–1957), világbajnoki 6. (1952, Moszkva), Európa-bajnoki 6. (1950, Szófia és 1955, Bukarest)
Sikerei edzőként: olimpiai 4. (1976, Montreal és 1980, Moszkva), olimpiai 5. (1972, München), világbajnoki 4. (1970, Bulgária), világbajnoki 6. (1974, Mexikó), világbajnoki 10. (1982, Peru), Európa-bajnoki 2. (1975, Jugoszlávia), Európa-bajnoki 3. (1981, Bulgária és 1983, NDK), Európa-bajnoki 5. (1971, Olaszország), Európa-bajnoki 9. (1985, Hollandia)
A Hírességek Csarnokának tagja

Címkék: röplabda kotsisné

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr42945198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

figyelmes8 2011.05.31. 10:54:59

Köszönjük ezt a cikket! Köszönjük a képeket is. Büszkék lehetünk Gabi nénire!
Sok szeretettel gratulálok, és hosszú életet kívánok.