Május 30-án, hétfőn tartotta tisztújító küldöttközgyűlését a Vasas SC, ahol újabb öt évre egyhangú szavazással megválasztották Markovits Lászlót a klub elnökének. Fördős Lászlót, a női röplabdaszakosztály eddigi első emberét az egész egyesület örökös tiszteletbeli elnökének választották, majd döntöttek az elnökség tagjairól.

Az elnökségbe röplabdás vonalról nem csak Fördős László, hanem utódja, az óbudai polgármester, Bús Balázs is bekerült, ő lett ugyanis a női röplabdaszakosztály elnöke! Munkáját szakosztály-igazgatóként a csapat néhány héttel ezelőtt visszavonult liberójátékos, Vatai Gabriella segíti. Fördős a röplabdaszakosztály tiszteletbeli elnöke is lett.

„Nagy megtiszteltetés, hogy megválasztottak örökös tiszteletbeli elnöknek, hiszen ez az első ilyen kinevezés a klub történetében – nyilatkozta Fördős László. – Javaslatomra szeretnénk behozni egy új embert, aki a szakosztályelnöki posztot fogja betölteni, ő nem más, mint Óbuda polgármestere, Bús Balázs. Én a háttérből fogom segíteni az ő munkáját, de a napi dolgokból már kiszállok. Szintén a javaslatomra sikerült megbízni Vatai Gabriellát is, aki ezentúl csak a röplabda ügyeit fogja intézni főállásban, ő lesz az új szakosztály-igazgató.”

A röplabdaszakosztályt ezentúl egy jelenleg ötfős elnökség fogja irányítani. Erről, és a kialakult helyzetről a Vasas Sport Club újraválasztott elnöke, Markovits László nyilatkozott honlapunknak.

„Laci bácsinak rengeteget köszönhet nem csak a röplabdaszakosztály, de az egész egyesület – mondta Markovits. – Így nem véletlen az a kitüntetés, amit ő kapott. Most volt a tisztújítás, itt lehetett átgondolni, hogyan tovább, milyen új személyeket lehet bevonni az egyesület életébe. Mindenképpen nyitni szerettünk volna új személyek felé, elsősorban olyan embert kerestünk, akinek fontos a röplabda, fontos Óbuda, így került a választás a harmadik kerület polgármesterére, Bús Balázs úrra, aki legnagyobb örömünkre első szóra elfogadta a felkérést. Elkezdtük keresgélni a meglévő támogatók közül, és a röplabdás családban is, így jelenleg egy ötfős elnökség állt fel, akik a jövőben dönteni fognak. Ennek lett a tagja, mint a röplabdaszakosztály elnöke, a Vasas SC elnökségi tagja, Bús Balázs. A meglévő támogatók közül a Hofeka Kft-től Hoffman Iván. Dr. Csepeli Zsuzsanna, az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A szülői munkaközösségből Novák László. Magánszemélyként Durst János, valamint a Vasas SC elnökeként én, Markovits László. Az elnökség munkáját Vatai Gabriella – a visszavonulását néhány hete bejelentő liberó – szakosztály-igazgatóként segíti majd, Fördős László pedig a röplabdások tiszteletbeli elnöke lett.”

Az elnökség az alakuló ülését Bús Balázs polgármester úr irodájában tartja, csütörtökön 13 órától.

(forrás: vasasvolley.hu)

Címkék: röplabda vasas

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr992946924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása