Május 27-én, pénteken immár 22. alkalommal rajtol a röplabdasport legszínvonalasabb versenysorozata, a férfi Világliga! A korábbi évekhez képest változás a lebonyolításban, hogy 2003 után a döntőtornán hat helyett ismét nyolc csapat vesz részt. Beharangozó!

Hat csapat vett részt a selejtezőben. Puerto Rico a portugáloknál, Dél-Korea pedig a japánoknál bizonyult jobbnak, de a két vesztes is ott lehet a legjobbak mezőnyében, mert Hollandia és Egyiptom visszalépett. Kína és Tunézia számára nem volt visszaút, ők lemaradtak a sorozatról.

A-csoport

Lengyelország olyan szempontból jó helyzetben van, hogy a nyolcas döntő rendezőjeként automatikus résztvevőnek számít, de nyilván a csoportkört sem akarja ellazsálni, hiszen ősszel fontos feladat vár az együttesre az Európa-bajnokságon, ahova címvédőként érkezik! Új szövetségi kapitány, Andrea Anastasi irányítja a csapatot, aki 1999-től 2002-ig volt először az itáliai nemzeti együttes szakvezetője, előbb Világliga-aranyérmet, majd Európa-bajnoki ezüstöt és olimpiai bronzot nyert. Az argentínai világbajnokság ötödik helyezése után Spanyolországba távozott, és az eredmények ott sem maradtak el, olyannyira, hogy a válogatott 2007-ben Európa-bajnok és Euroliga-győztes lett. A spanyolok azelőtt és azóta sem képesek megközelíteni sem az Anastasi-korszak eredményeit. A nagy sikereket látva 2007-ben visszahívták hazájába, és 2010-ig ismét az olasz válogatott mestere volt. A pekingi olimpián 2008-ban, valamint a hazai rendezésű világbajnokságon 2010-ben egyaránt a negyedik helyen zárt itáliai legjobbjaival, de a 2009-es Európa-bajnokságon lemaradt az elődöntőről, a Világligában pedig nem alkotott maradandót. „Nagyon pozitív benyomásaink vannak az új edzőről – mondta Michal Bakiewicz. – Nincs kétségünk a szakmai hozzáértésével kapcsolatban, remek edző, ezenkívül egy kedves ember!”

Érdekes, hogy a 2009-es Európa-bajnoki aranyérem után tavaly a Világligában csak a tízedik, a világbajnokságon pedig a 13. lett a lengyel együttes. Az új csapatkapitány a 34 éves Piotr Gruszka, ő a keret legidősebb tagja. Hol vannak már a 2006-os világbajnokágon ezüstérmes gárda világsztárjai, Winiarski, Plinski, Zagumny, Wlazly, vagy Swiderski... Persze, jelenleg is rengeteg kiváló játékos alkotja a válogatottat (Zatorski, Kurek, Bartman, Zygadlo, Ignaczak, Mozdzonek, Mika, stb.), akik Európa legjobb klubjaiban szerepelnek, de a tavalyi valamiért nagyon nem jött össze nekik. Talán idén... Eddig két barátságos meccsen vannak túl, egyszer legyőzték 3:1-re Oroszországot, egyszer viszont ugyanilyen arányban kikaptak.

Messziről jött ember azt mond, amit akar, ezért sosem tudhatjuk biztosan, mi folyik az Egyesült Államokban! Az olimpiai címvédő a tavalyi Világligában a nyolcadik a világbajnokságon pedig a hatodik helyet szerezte meg. A hírek szerint Alan Knipe szövetségi kapitány nem sokat változtatott a játékoskereten, de Kevin Hansen például biztosan hiányozni fog, mert vakbélműtétje volt. Donald Suxho viszont a tavalyi súlyos térdsérülése után idén újra ott lesz a legjobbak között. Van egy nagy visszatérő is, Gabriel Gardner a 2008-as olimpiai győzelem után szerepel újra a válogatottban! A pekingi nagy sikert és az edzőváltást követően jött egy hirtelen fiatalítási hullám, most azonban szépen lassan kezdenek visszarendeződni a dolgok, hiszen Clayton Stanley, David Lee, Ryan Millar, a csapatkapitány William Priddy, Sean Rooney, Evan Patak, Scott Touzinsky, valamint Richard Lambourne is bevetésre vár! „A célunk hétvégéről-hétvégére javulni – mondta a Knipe edző. – Ha ezt meg tudjuk valósítani, ott leszünk a döntőtornán!"

Brazília a világ legjobb csapata, és kész. Nem is kellene többet írni a dél-amerikaiakról, de azért nézzünk néhány adatot. 2001 óta két kivétellel (2002 és 2008) megnyerték a Világligát. Az elmúlt három világbajnokságon szintén aranyérmesek voltak, egyedül a pekingi olimpián csúsztak le az elsőségről, mivel a döntőben kikaptak az USA-tól. Vagy közelítsük meg máshonnan a dolgot: a világ egyik legjobb feladója, a brazil válogatott Bruno Rezende a szezon közben Olaszországba igazolt, és együttese, a Modena ötmeccses szikrázó csatára kényszerítette az elődöntőben a világ kétségtelenül legjobb klubcsapatát, a Bajnokok Ligája-címvédő, klubvilágbajnok Trentinót. Amelyben egyébként a válogatott keretnél korábban méltatlanul és érthetetlenül nélkülözött Raphael Vieira de Oliveira a feladó, aki most szintén ott van a csapatban, bár már 32 éves. Egy másik nagy visszatérő Gustavo Endres, aki a legutóbbi olimpia után, három esztendeje mondta le a válogatottságot, de most megint a nemzeti együttes rendelkezésére áll! „Nagy megtiszteltetés, hogy ismét számítanak rám – mondta a 35 éves center. – Igazán meglepett, hogy visszahívtak, de nagyon boldog vagyok, minden tőlem telhetőt megteszek a csapat sikeréért.” Továbbra is ott van a veterán csapatkapitány Gilberto Godoy Filho, vagyis Giba, aki azonban már nem sokat játszik. Vissotto Neves, Murilo Endres, Sidao, Bravo és Dante tartozik a húzóemberek közé.

„A bajnokságok lezárulása után adtunk egy kis pihenőt a játékosoknak – mondta Bernardo Rezende szövetségi kapitány. – A Világliga egy hosszú és fárasztó ezért alaposan át kell gondolni a felkészülési programot. Kemény csoportban vagyunk, a négyből három csapat a végső sikerre is esélyes. Még Puerto Rico is veszélyes lehet, mert most debütál a sorozatban, így különösebb felelősség nélkül játszhat. Lengyelország rendezőként ott lesz a fináléban, így az alapszakaszt felhasználhatja a felkészülésre. Az Egyesült Államok mindig kemény riválisa Brazíliának, akkor is, ha éppen nem állnak túl jó helyen.”

Tippünk: 1. Brazília, 2. Egyesült Államok, Lengyelország, 4. Puerto Rico

B-csoport

Oroszország az a csapat, amelyik folyamatosan ott van a világ közvetlen élmezőnyében, mégsem nyert aranyérmet egyik sorozatban sem az utóbbi időben. A Világligában eddig egyetlen egyszer tudtak győzni, 2002-ben. 2006 óta mindig dobogón vannak, de a nagy siker rendre elmarad. Pontosan ugyanígy voltak az Európa-bajnokságokkal is 1999 és 2007 között öt alkalommal, de ott végül az éremről is legutóbb lemaradtak. A világbajnokságok esetében más a helyzet, ott a Szovjetunió felbomlása után, tehát Oroszország néven csak egyszer tudtak a négy közé kerülni, 2002-ben, amikor a második helyen zártak. S hogy mindez miért van? Veres Péter, aki az elmúlt három szezont ott töltötte, úgy vélekedett, hogy az egész problémakör a meglehetősen sanyarú feladóhelyzetből eredeztethető. A nemzeti csapat elsőszámú irányítója Veres klubtársa, Szergej Grankin, aki a szezon jelentős részében remekül teljesít, de bizony a legfontosabb helyzetekben gyakran gyengélkedik. Pedig kiváló társai vannak, neveket nem is említünk, mert ha egyet leírunk, akkor leírhatnánk a bő keret összes tagjáét, de két center, Kazakov és Abroszimov azért hiányzik Vladimir Alekno mester együtteséből. „Elégedett vagyok a játékosokkal, ők országunk legjobbja – mondta a szövetségi kapitány. – Motiváltak, játszani, és nyerni szeretnének. Nem tudok megnevezni egy fő riválist, ez lesz a szezon nagyon hosszú lesz. Az első célunk, hogy bejussunk a nyolcas döntőbe. Itt minden csapat magas szintű röplabdát játszik.”

Márciusban még úgy tűnt, hogy Bulgária válogatottja vállműtét miatt nélkülözni kénytelen csapatkapitányát, Vladimir Nikolovot, aki azonban már ott van a szűk keretben... „Tavaly sokat nyűglődtem a vállammal, mert a korábbi években folyamatosan gyulladásban volt, úgy játszottam – mesélte az olasz bajnoki ezüstérmes Cuneo 34 éves ütőjátékosa. – A szalag megvastagodott, és kalcium-lerakódások vannak rajta, ezért meg kell tisztítani. A válogatottunk a világ minden csapatával képes felvenni a versenyt. Meggyőződésem, hogy jó esélyünk van bekerülni a végső nyolcasba, annál is inkább, hiszen jó ideje nem szerepelhettünk a döntőtornán.” Semmiképp nem léphet pályára a 28 éves liberó, Teodor Salparov, akinek áprilisban egy bajnoki meccsen elszakadtak a térdszalagjai. „Izzadságfolt volt a padlón, azon csúsztam el – mesélte a posztján a világ egyik legjobbjának számító röplabdázó. – Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy az Európa-bajnokságot is ki kell hagynom.”

Ott van egy visszatérő, az olasz élvonalban játszó Danail Miljusev is, és persze Kazijszki meg Szokolov a Bajnokok Ligája-címvédő és klubvilágbajnoki aranyérmes itáliai Trentinóból. Érkezett onnan még valaki, nevezetesen az új szövetségi kapitány, a sikeredző, Radosztin Sztojcsev, aki szemmel láthatóan nyitott a fiatalság felé. A legutóbbi Világligában és a világbajnokságon is hetedik, a 2009-es Európa-bajnokságon harmadik bolgárok játékoskeretéből valahogy arra lehet következtetni, hogy idén valószínűleg nem fognak érmekért csatázni, de a felkészülés során kétszer is megverték 3:1-re Kubát, ami bizony nem kis teljesítmény, ráadásul egy 3:0-s vereség után Szerbia ellen is győztek 3:2-re. „Jelenleg nincs semmiféle eredménykényszerünk a szövetség felől, de rendkívüli ambícióink vannak – közölte Sztojcsev. – Sajnos lépésről lépésre kell haladnunk, mert nem volt elég időnk felkészülni. Nagyon jól kell összpontosítanunk, és ha növeljük a hatékonyságunkat, megverhetünk mindenkit.”

Németország válogatottjába visszatért Marcus Popp és Markus Steuerwald, és Raul Lozano szövetségi kapitány hét újoncot is behívott a bő keretbe. „A Világliga a legfontosabb sorozat a nemzetközi színtéren – vélekedett a tréner. – Manapság már nem juthat magas szintre egy válogatott anélkül, hogy itt részt venne. Azt hiszem, a csapatunk még nem nyújtja tudása maximumát, ezért kemény munka vár ránk.” Sérülés miatt nem lehet ott az együttes legjobbja, a magyarok jó ismerőse, ifj. Grózer György, akinél Raynaud-szindrómát diagnosztizáltak az orvosok. A játékos hidegnek érezte a jobb karját. Ez a szindróma valójában igen gyakori jelenség a röplabdázóknál. A válogatott orvosa kijelentette, biztos benne, hogy a feladóátló-poszton szereplő játékos a következő szezonban ismét ott lehet a pályán. Ő volt a lengyel bajnokság alapszakaszának legeredményesebb játékosa, de a rájátszásban már nem tudott segíteni az Asseco Resovia Rzeszów csapatának. A bronzpárharcra saját felelősségére mégis beszállt, és harmadik helyezéshez segítette együttesét. Két hónapot mindenképpen ki kell hagynia, hogy az őszi osztrák-cseh közös rendezésű Európa-bajnokságon ott lehet-e, még bizonytalan. „Természetesen döbbenetes volt számomra a diagnózis – mondta Grózer. – Mindig nagyon várom, hogy a nemzeti csapatban játszhassak. A Világligában szerepelni nagyon nagy dolog számomra, és mivel az Európa-bajnokság is ebben az évben van, ez egy optimális felkészülési lehetőség. Keményen fogok dolgozni, hogy hamarosan visszatérhessek.”

Rajta kívül egyébként Lukas Bauer és Björn Andrae is hiányzik a német együttesből. Utóbbi krónikus térdízületi problémák miatt. „A közelmúltban már sikerült néhány új játékost beépítenünk, akik korábban nem voltak csapattagok – mondta az 54 éves argentin edző, Raul Lozano. – Ez egy progresszív változás. A legjobbak közülük az olimpiai csapatunk tagjai lesznek. Tavaly két kemény versenyen vettünk részt, a Világligán és a világbajnokságon. Látható a fejlődésünk a világranglistán is. Remélem, folytatni tudjuk a fiatal játékosok integrálását, és a legjobb formában a szezon legfontosabb eseményén, az Európa-bajnokságon leszünk. Természetesen mindezt a jó olimpiai szerepelés reményében csináljuk. Ezért dolgozunk egész idő alatt. A következő évben szeretném, ha a hét új játékos a rendes csapat állandó tagjává válna. A világbajnokság megmutatta, hogy Németországé a legjobban védekező csapat, pedig korábban ez volt az egyik legrosszabban védekező együttes! Most az erős támadásokon és blokkokon kell dolgoznunk. Nem a megszokott eredményt produkáltuk ezeken a területeken a világbajnokságon. Nyitásfogadásban sem vagyunk elég stabilak. Összegezve: minden játékelemben javulnunk és stabilizálódnunk kell.”

Björn Andrae helyett Robert Kromm lett a csapatkapitány a német válogatottban. „Nagyon jó a hangulat a csapatban – mesélte az orosz Ural Ufa 27 éves játékosa. – Tisztán látható, hogy mindenki várta, hogy véget érjen a szezon, és a kluboktól visszatérhessenek a nemzeti együtteshez. Ebben az évben minden bizonnyal kevesebb idő felkészülni a Világligára, de a csapat alapvetően ugyanaz, mint tavaly, és ezért a taktika már egyértelmű. Hazai pályán mindig nagyon jól játszottunk, majd meglátjuk, hogy ez a legjobbak, Bulgária és Oroszország ellen is így lesz-e.”

Japánnal kapcsolatban érdekesség, hogy a földrengés és az atomkatasztrófa miatt minden meccsét idegenben játssza.

Tippünk: 1. Oroszország, 2. Bulgária, 3. Németország, 4. Japán

C-csoport

Argentína válogatottjába 2007 után visszatér Pablo Bengolea, és 2005 után újra ott lesz Diego Bonini, de Javier Weber szövetségi kapitány több olyan játékosra is számít, aki nemrég még a juniorválogatottban szerepelt. „Az a célunk, hogy eljussunk a döntőtornára – közölte Weber. – Igazából legfeljebb két hetünk volt összerakni a csapatot, de nem panaszkodom, mert mindenki ugyanebben a helyzetben van. Szerbia egy kiváló csapat, Portugália játéka nagyon hasonlít a miénkre, Finnországot pedig immár Daniel Castellani irányítja, tehát más az együttes felépítése, mint eddig. Reméljük, hogy a portugálokat és a finneket legyőzzük. Úgy érzem, mi is helyet kaphatunk a végső szakaszban. Technikailag és taktikailag is sokat kell fejlődnünk, de jó adottságú együttesünk van. A szerbek ellen kezdünk, ezek a meccsek nagyszerűen megmutatják majd, hol állunk a világban. Bár a legfontosabb az olimpiai szereplés, a Világliga nagy kihívás minden idényben."

Az edzőlegenda, Julio Velasco egy interjúban hangsúlyozta, hogy hit és türelem szükséges az argentin válogatottal kapcsolatban! „Ez egy nagyon fiatal csapat, és eltart egy kis ideig, amíg a játékosok nemzetközi tapasztalatokhoz jutnak, ez nem probléma – mondta a tréner. – Van néhány fiatal tehetségünk, akik 20-21 évesen már nemzetközi szereplők. A munka be fog érni, én hiszek Argentínában!”

Szerbia válogatottja egy kicsit olyan, mint az orosz csapat. 1998 óta mindig ott van a világbajnoki elődöntőben, de nyerni nem tud. A Világligában 1999-et követően csak kétszer (2006, 2007) nem voltak a legjobb négy között, de aranyérmük még nincs. 2008-ban és 2009-ben döntőt játszottak, tavaly bronzérmesek lettek, és a világbajnokságon is a harmadik helyen végeztek. Fiatal, 24 év átlagéletkorú csapatuk van, a játékosok ugyanakkor már jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek. Óriási változás a csapat életében, hogy Ivan Miljkovic hiánya mellett 15 év után nincs Nikola Grbic sem! A feladózseni visszavonult, most már végleg. Helyette Bojan Janic lett a csapatkapitány. „Ez egy nagy megtiszteltetés számomra, hiszen Nikola a magas színvonalú játéka mellett a csapat igazi vezetője is volt – mondta Janic. – Ő igazi példa arra, hogyan kell kapitánynak lenni. Megpróbálom követni a lépéseit, mert mindannyian sokat tanultunk tőle. Sok szó esett a generációváltásról velünk kapcsolatban, éppen ezért a tavalyi bronzérem különlegesen szépen ragyog számunkra. Nagy élmény volt az argentínai torna, ahol a legjobb és legtapasztaltabb játékosaink nélkül is dobogóra állhattunk.”

Portugália azért indulhat idén a Világligában, mert Egyiptom a politikai bizonytalanság miatt visszalépett. Érdekesség, hogy a portugálok az Euroligában 2007 óta háromszor is dobogóra állhattak, jelenleg például ők a címvédők, de az Európa-bajnokságokon soha nem alkottak maradandót, olyannyira, hogy fennállásuk során csak háromszor, 1948-ban, 1951-ben és 2005-ben jutottak ki a kontinenstornára! Most a világ legjobbjai ellen mutathatják meg magukat. Játékosaik túlnyomóan a hazai bajnokság csapataiból kerülnek ki, de kapitányuk, Joao José például a német bajnok VfB Friedrichshafen emblematikus alakja.

Juan Diaz szövetségi kapitány azt mondta, a Világliga-szereplést óriási lökést ad a játékosainak. „Két célunk van idén, az egyik, hogy biztosítsuk a jövő évi helyünket a mezőnyben, a másik, hogy bejussunk a nyolc közé – mondta a tréner. – Ez egy nagyon fontos lehetőség, hiszen újra a világ elitjében játszhatunk. A játékosok tapasztaltabbak lesznek, és bizonyíthatják a tudásukat.” Portugália egy vereség mellett kétszer megverte a spanyolokat a felkészülés során.

Finnországban még nem történt meg az a generációváltás, amely számos helyen már igen, de lehet, hogy egyelőre nincs is rá szükség. Ha a lengyelekkel 2009-ben Európa-bajnok argentin edző, Daniel Castellani hosszú távon bizalmat kap, majd ő kialakítja a jövő csapatát. Most még sok a harminc év fölötti röplabdázó, és ez az esetükben rendkívüli tapasztalatot jelent, hiszen 2006 óta folyamatosan ott vannak a Világligában.

Tippünk: 1. Szerbia, 2. Argentína, 3. Finnország, 4. Portugália

D-csoport

Olaszországnak találták ki a Világligát, legalábbis eleinte nagyon úgy tűnt, mert nyolc aranyérmet nyertek a sorozat történetében, de 2000-ben győztek utoljára, azóta a brazilok az egyeduralkodók. Az itáliaiaknak voltak eredménytelenebb időszakaik, a Világligában legutóbb 2004-ben állhattak dobogóra, de azóta a döntőtornára is csak kétszer jutottak el. Legutóbb például tavaly, hiszen 2007-től ismét a sikeredző, Andrea Anastasi volt a szövetségi kapitány. Aztán a negyedik helyezéssel zárult hazai rendezésű világbajnokság után jött Mauro Berruto, aki sokáig Finnország nemzeti együttesét vezette. Az elődje által felépített együttesből a fiatalítás és az átalakítás jegyében kirakta a Fei, Mastrangelo, Vermiglio tengelyt, és számos rutintalan fiatallal töltötte fel a keretet. Cristian Savani lett a csapatkapitány, és ott van még a legismertebbek közül Boninfante, Birarelli, Patriarca, Della Lunga, Parodi, Zajcev és Bari is. Hogy ebből mi lesz, ki tudja? Ahogy Szegeden mondják: vagy szar, vagy kalapos inas...

Franciaország is jelentős vérveszteséget szenvedett, hiszen Stephane Antiga 35 évesen lemondta a válogatottságot. A lengyel PGE Skra Belchatow játékosa két alkalommal volt Európa-bajnoki ezüstérmes, egyszer pedig világbajnoki harmadik. „Elveszítjük azt az embert, minden alkalommal velünk volt az elmúlt évtizedben – mondta szomorúan Philippe Blain szövetségi kapitány. – Ő egy nagyon fontos játékos minden csapatban. Minden edző álma! Remek a jó humora, ugyanakkor mindig százszázalékosan összpontosít. Nem volt könnyű döntés számára, alaposan átbeszéltünk mindent, mielőtt határozott. Nélküle ezután a fiatalabbakra hárul nagyobb feladat, az olimpiai szereplés kiharcolásában.”

Kubában fantasztikus munkát végeznek Orlando mester vezetésével, évek óta látszik a fejlődés, és előbb csak utánpótlásszinten, majd a felnőtteknél is jöttek a jobbnál jobb eredmények. Tavaly a Világligában negyedik, a világbajnokságon második lett az együttes, úgy, hogy természetesen továbbra is csak az lehet tagja a válogatottnak, aki otthon játszik! Máskülönben Fidel Castro forogna a sírjában, vagy a tengelye körül. Angel Dennis vagy Leonel Marshall szerepléséről tehát szó sem lehet, így a kubaiaké a sorozat legfiatalabb átlagéletkorú együttese. Az otthon maradottak március közepétől már négyhetes magaslati edzőtáborozáson vettek részt Peruban. Idén a 17 éves Wilfredo Leon lesz a csapatkapitány, mert Simon Robertlandy pihenőt kért, s ebben a szezonban nem szerepel az együttesben.

Tippünk: 1. Franciaország, 2. Kuba, 3. Olaszország, 4. Dél-Korea

Férfi Világliga 2011

A-csoport: Lengyelország, Egyesült Államok, Puerto Rico, Brazília

B-csoport: Oroszország, Japán, Bulgária, Németország

C-csoport: Argentína, Szerbia, Portugália, Finnország

D-csoport: Franciaország, Olaszország, Dél-Korea, Kuba

A nyolcas döntőt július 6-10. között rendezik a lengyelországi Gdanskban és Sopotban.

Férfi Világliga 2010

Az A-csoport végeredménye: 1. Brazília 30 pont (11/1), 2. Bulgária 26 pont (8/4), 3. Hollandia 16 pont (5/7), 4. Dél-Korea 0 pont (0/12)

A B-csoport végeredménye: 1. Olaszország 28 pont (9/3), 2. Szerbia 26 pont (9/3), 3. Franciaország 12 pont (5/7), 4. Kína 6 pont (1/11)

A C-csoport végeredménye: 1. Oroszország 29 pont (10/2), 2. Egyesült Államok 23 pont (8/4), 3. Finnország 12 pont (4/8), 4. Egyiptom 8 pont (2/10)

A D-csoport végeredménye: 1. Kuba 29 pont (11/1), 2. Németország 21 pont (7/5), 3. Lengyelország 19 pont (6/6), 4. Argentína 3 pont (0/12)

A hatos döntő végeredménye: 1. Brazília, 2. Oroszország, 3. Szerbia, 4. Kuba, 5. Argentína, 6. Olaszország

Linkgyűjtemény
• A Világliga oldala az FIVB honlapján
• A Világliga oldala a Wikipédián

A 19. női World Grand Prix időpontja augusztus 5-28.

Címkék: beharangozó röplabda világliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr572937909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása