Jól szerepeltek az NB II-ben a Jászberényi RK női csapatai. A felnőttek a második, a juniorok veretlenül az első helyet szerezték meg a Keleti-csoport alapszakaszában, így mindkét együttes érdekelt a dobogós helyezések elosztásában. A felnőttek a harmadik helyért a Vasi Sportakadémia csapatával, a juniorok pedig a bajnoki címért a Tatabányai Volán SE együttesével küzdhettek meg. A fiatalok már le is játszották a helyosztót, s megszerezték az aranyérmet!

Nagy útra indultak vasárnap a Jászberényi RK csapatai. A felnőttek ezen a napon játszották az első mérkőzésüket Szombathelyen, majd Tatabányán szállt meg a küldöttség, hogy másnap a juniorok a bajnoki címért mérkőzzenek meg.

A Nyugati-csoport második helyén végző VSA utóbbi időben megszokott csapatából hiányzott Tarlacz Zsoltné, és a gerincproblémákkal küszködő Wlassits Brigitta. A másik oldalon Makai Péter edző Kun Boglárkára nem számíthatott a két együttes első mérkőzésén, amely végül megérdemelt jászberényi sikert hozott.

Makai Péter: – Kun Boglárka hiányában sok variációs lehetőségem nem volt a mérkőzésen, de szerencsére ez nem okozott problémát. Ahogy az sem, hogy a lányoknak egyhónapos mérkőzésszünetet követően kellett ismét pályára lépniük. Játékosaim nagyon motiváltan játszottak, s ez eredményezte ezt a nagyszerű sikert. Bár a vasiak élvezték a hazai pálya minden előnyét, csak a második szettben tudtak fölénk kerekedni. A másik három játszmában végig uraltuk a játékot. Úgy gondolom, hogy ezzel a győzelemmel nagy lépést tettünk a bronzérem megszerzése felé. A visszavágónak egyelőre még egyeztetés alatt áll a pontos időpontja. Remélem, hogy minél több sportbarát kilátogat majd az egykori hűtőgépgyári sportcsarnokba, amikor a vasiakat fogadjuk, s együtt örülhetünk a bronzéremnek, amelyet fél kézzel már fogunk, de még sokat kell tenni azért, hogy a nyakunkba is kerüljön.

NB II, nők, a 3. helyért, 1. mérkőzés

Vasi Sportakadémia – Jászberényi RK 1:3 (–18, 25, –19, –19)
Szombathely, 40 néző. Játékvezetők: Farnady, Horváth P.
VSA: Németh, Koltayné, Varga, Simon, Náray, Kiss. Csere: Sipos (liberó). Edző: Mucsi Péter
Jászberény: Kovács F., Harangozó, Ménkű, Pintér A., Szívós I., Tóth A. Csere: Birgés (liberó), Aszódi, Császár. Edző: Makai Péter

Juniorbajnoki döntő, jászberényi sikerrel

A szombathelyi találkozó után hazafelé Tatabányán éjszakázott a JRK, ahol a hétfői napon a házigazdák ellen a juniorbajnoki címért mérkőzött meg a Volán SE-vel. A két egyesület megegyezett abban, hogy a visszavágót is ugyanazon a napon, Tatabányán játsszák. A bajnoki arany sorsa tulajdonképpen már az első találkozón eldőlt, hiszen azt magabiztos játékkal, játszmaveszteség nélkül nyerték meg a jászságiak. A visszavágó viszont csak két szettig tartott, ugyanis Aszódi Diána sérülése miatt – bokaszalag-szakadást szenvedett – ez a találkozó 1:1-es állásnál félbeszakadt. Hivatalosan ezt a mérkőzést így 3:1-re a tatabányaiak nyerték, ám az egy megnyert szett összesítésben már elég volt a jászberényieknek a bajnoki címhez. A második találkozó egyébként már sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott. Ennek első szettjét a hazaiak, a másodikat Makai Péter tanítványai nyerték, s ezzel el is dőlt a bajnoki arany sorsa.

A Jászberényi RK juniorbajnok-csapatának tagjai: Kovács Fatima, Harangozó Evelin, Pintér Andrea, Szívós Ildikó, Tóth Adrienn, Aszódi Diána, Császár Dorottya, Birgés Tamara. Edző: Makai Péter

(forrás: jaszberenyonline.hu)

Címkék: volán tatabánya szombathely röplabda jászberény vasi sportakadémia vasi sportakadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr42915984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása