Veretlen maradt a Tatabánya

 2011.05.08. 20:01

A Tatabányai Volán SE 3:1-re győzött Szombathelyen, a Haladás VSE otthonában a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 21., utolsó fordulójában. A továbbra is veretlen, csoportelső tatabányaiak immár a másodosztály döntőjére készülnek.

Bonyodalmasan indult a vendégek utazása, így némi késéssel és néhány hiányzóval vágott neki a tatabányai csapat a túrának. Dombi, Pap, Mészáros, valamint a sérült Somogyi nem tartott a társasággal. Ennek ellenére, ilyen felforgatott csapattal is jól és eredményesen játszott a Tatabánya. Mindössze a második felvonásban ingott meg egy kissé a Volán. A fiatalabb és rutinosabb röplabdázok között ezután teljes lett az összhang, így veretlenül nyerte a Nyugati-csoport küzdelmeit a Tatabánya. Az együttes a jövő hétvégén a Keleti-csoport elsőjével, a TFSE-KRA-val mérkőzik a bajnoki címért.

Tóth Pál István, a Volán SE technikai vezetője: – Gratulálok a lányoknak! Ilyen összeállításban is szép győzelmet arattak. Lelkese játszva, magabiztosan nyert és megőrizték veretlenségüket. Jó előjelekkel készülhetünk a döntőre.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 21. (utolsó) forduló

Haladás VSE – Tatabányai Volán SE 1:3 (–11, 21, –12, –13)

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:5, 6:6, 9:9, 9:22. 2. játszma: 6:2, 14:13, 19:19. 3. játszma: 4:4, 5:11, 10:17. 4. játszma: 4:8, 8:18

(forrás: kemma.hu)

Címkék: volán tatabánya szombathely haladás röplabda nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr352888080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása