Hogy tartsuk a tűzben a csapatot, amely kerek egy hónapja nem játszott tétmérkőzést? Szó se róla, Kolozsi Jánosnak feladták a leckét. A Nyíregyházi Főiskola SE női együttese ugyanis április 10-én, vasárnap nyert a Kaposvár otthonában, azóta viszont nem volt meccse az NB I 1-4. helyéért zajló rájátszásában.

Az edzéseken kívül nem akadt dolguk a szabolcsiaknak. Maradjunk annyiban, ez a fajta lebonyolítás nem váltott ki tapsvihart a csapattagok körében, miközben Kolozsi János edzőnek azt kellett szajkóznia: „Gyerünk, csináljuk”! Csinálták is becsülettel, mígnem vasárnap eljön a várva várt pillanat, a szezon utolsó találkozója. Erre készültek harminc napon át! Szó se róla, motivációban éppenséggel nincs hiány. A nyírségi együttes pofonegyszerű képletet igyekszik megoldani: amennyiben nyer az Újbuda TC otthonában, kilencedik helyen, vagyis az Extraliga utáni legelőkelőbb helyen zárja az évadon, ellenkező esetben a tízedik pozícióban végez. A Nyíregyháza dolgát nehezíti, hogy Natalija Akimova és Szalai Gabriella sérült, míg Tóth Dorottya betegséggel küszködik.

A hétvégi röplabdaprogram

NB I, férfiak, rájátszás, a 9-11. helyért
Május 8. vasárnap, 16 óra: Szolnoki Főiskola RK-SI – HPQ-Szegedi RSE
NB I, férfiak, rájátszás, a 12-14. helyért
Május 8. vasárnap, 11 óra: Felsővárosi-Masita FRKE – Sollight-Nyíregyházi FRK
NB I, nők, rájátszás, az 1-4. helyért
Május 8. vasárnap, 13 óra: Újbuda TC – Nyíregyházi Főiskola SE
NB II, férfiak, alapszakasz, 21. (utolsó) forduló
Május 7. szombat, 14 óra: Kunhegyes ESE – Pécsi TE-PEAC
Május 7. szombat, 14 óra: Széchenyi ESE-Győr – Kiskunlacházi RSE
Május 7. szombat, 14 óra: Kinizsi SK Gyenesdiás – 1. MCM-Diamant-Kaposvár
NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 21. (utolsó) forduló
Május 7. szombat, 14 óra: Haladás VSE – Tatabányai Volán SE
Május 8. vasárnap, 11 óra: Győri Dózsa SE – Pécsi TE-PEAC
Május 8. vasárnap, 16 óra: Sümegi RE – Vasi Sportakadémia

NB II, nők, Keleti-csoport, a végeredmény
1. TFSE-KRA 28 pont (39:16)
2. Jászberényi RK 28 pont (36:21)
3. Közgáz SC-DSK 26 pont
4. NRC-Kazincbarcika 24 pont
5. Honvéd Zrínyi SE 23 pont
6. Röpke SE-Kecskemét 18 pont
7. Nyírsuli 6 pont (6 mérkőzés után visszalépett)
A Keleti-csoport küzdelemsorozata egyébként szabályellenesen ért véget, mert a hatályos versenykiírás 4. számú mellékletének 7.1.3. pontja világosan kimondja, hogy egy csoport létszáma 6 csapatnál kevesebb nem lehet, a bajnokság során minimálisan 18 mérkőzést kell játszani. Keleten viszont a Nyírsuli visszalépése miatt nem teljesült a 18 mérkőzés...

(forrás: szon.hu)

Címkék: nyíregyháza röplabda főiskola nb ii nyíregyházi főiskola

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr542881560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.