Idén sem sikerült a bravúr, a Kaposvár 3:0-s összesítéssel legyőzte a Kalo-Méh-Kecskeméti SE csapatát a férfi Extraliga döntőjében. A bajnokságban tehát ezüst-, a Magyar Kupában pedig bronzérmet szerzett az alföldi együttes. Karagics Mátyás edző reálisnak tartja a somogyiak sikerét, annak ellenére, hogy szerint mindhárom mérkőzésben, de leginkább a harmadikban benne volt, hogy a Kecskemét nyer.

„Az utolsó kaposvári találkozón ellenfeleink mindenképpen nyerni akartak, hogy otthon ünnepelhessenek – magyarázta Karagics mester. – Ez viszont lámpalázassá tette őket, és a szokásosnál gyengébben játszottak, de sajnos a mi teljesítményünk sem volt elég arra, hogy éljünk a lehetőséggel. Összességében elégedett vagyok a csapattal, illetve az idei bajnokságban elért eredményünkkel. Amikor tavaly ősszel kiderültek az átigazolási problémák, a sérülések, akkor nem gondoltam volna, hogy döntőt játszunk majd, és a kupában is bronzérmet szerzünk. Az előző bajnokságban a legtöbb pontot szerző két játékosunk elment, helyettük Rapi Róbert mellett a tizenhét éves Farkas Péter játszott. Tóth I Gáborra hónapokig nem számíthattunk, Tóth II Gábornak pedig az egész szezont ki kellett hagynia. Most egy hét pihenőt kaptak a játékosok, utána pedig folytatódnak az edzések a június közepén kezdődő, egyhónapos nyári szünetig. Azt még nem tudom, hogy a következő bajnokságra is vállalom-e az edzői feladatot. Rengeteg az iskolai munkám, fiú- és lánycsapatot is edzek a Katona József Gimnáziumban, emellett osztályfőnök is vagyok. Ugyanakkor nagyon megszerettem az együttest, az egyesület vezetői is marasztalnak, úgyhogy mindenképpen nehéz döntés előtt állok.”

(forrás: kecskemetilapok.hu)

Címkék: kecskemét röplabda karagics extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr392877189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gnózis 2011.05.04. 15:30:56

Szép volt Matyi!
Lesz még egyszer ünnep a világon!