Bár még csak tizennyolc éves, a békéscsabai Molcsányi Rita már sokszoros korosztályos bajnoknak mondhatja magát, ötvenszer szerepelt az utánpótlás, nyolcszor a felnőtt válogatottban. A közelmúltban több mint 22 ezer szavazattal választották a víz nagykövetté.

– Úgy tudjuk, egy véletlen folytán került kapcsolatba a röplabdával.
– Általános iskolás, alsó tagozatos voltam, amikor a szomszéd lánnyal közösen néztük a Mira, a szupersztár című rajzfilmet a tévében. A főszereplő röplabdázott, s nekünk is megtetszett a játék. Az epizód után rohantunk is le az udvarra kipróbálni magunkat. Visszagondolva, biztosan kicsit megmosolyogtató lehetett, ahogy két kislány a kettős támadást gyakorolja. Azután általános iskolában meghirdették a sportág edzéseit, és persze, a korábbi élmények hatására én is jelentkeztem.

– Nem akarunk a pénztárcájában turkálni, de a napokban arról szóltak a sportágról szóló híradások, hogy a magyar női bajnokcsapat, a fővárosi BSE a megszűnés szélén áll. Meg lehet élni hosszú távon a röplabdából?
– Magyarországon hónapról hónapra változik a helyzet. Itt, Békéscsabán azonban a klub vezetése mindig időben és pontosan megtartja ígéreteit, egy rossz szót sem tudok mondani rájuk. A hosszú távú perspektívát azonban természetesen egy erős külföldi bajnokság jelentené. Jövőre még biztosan maradok Békéscsabán, és mivel a gazdasági irány érdekel, könnyen lehet, hogy felsőfokú tanulmányaimat is itt folytatom. Később, ha úgy alakul, szeretnék külföldre igazolni.

– Egy kicsit még a sportágnál maradva: mennyi lemondást igényel ilyen fiatalon élsportolóként élni?
– Nem hiszem, hogy bármiből kimaradnék. A kívülállók gyakran nem értik, hogy miért nem lehet például egy-egy edzést kihagyni, de részükről ez természetes reakció. Ettől függetlenül nem érzem semminek hiányát, ugyanúgy összejárunk a barátaimmal, ugyanúgy együtt megyünk moziba, szórakozni, mint más fiatalok.

– Párkapcsolat?
– Ez már bonyolultabb kérdés. A legutóbbi kapcsolatomban éppen az okozta a törést, hogy az edzések és a bajnokság mellett kevés időm maradt a magánéletre. Nyilván hosszú távon olyan párt kell találnom, akinek hasonlóan telnek a napjai, esetleg maga is sportol.

– Hogyan élte meg víz nagykövetté választását?
– Meglepett, hogy milyen sokan szavaztak rám. A feladat közel áll hozzám, hiszen edzések közben és a hétköznapokon is általában csapvizet iszom, nem igazán kedvelem a cukrozott üdítőket. Remélem, hozzá tudok járulni ahhoz, hogy korosztályom tagjaihoz, és persze más generációkhoz is eljuttassuk az információt arról, hogy az egészséges életmód szerves része a kiváló csapvíz. A szüleimtől is ezt láttam otthon, edzőim is jó irányban terelgettek.

– Milyen feladatai lesznek vízdiplomataként?
– Mindenképpen szeretném erősíteni, hogy milyen fontos a vízkincs megőrzése. Amennyi rendezvényen csak lehetőségem lesz, igyekszem népszerűsíteni a csapvizet, hiszen – ahogy korábban már beszéltünk róla – legszívesebben magam is azt fogyasztom.

– Szinte napra pontosan egy év múlva újabb feladattal is meg kell birkóznia.
– Jövőre érettségizem, de úgy tervezem, hogy addig előrehozott vizsgát teszek földrajzból és angolból, így talán kicsit könnyebb dolgom lesz. Utána pedig jöhet a továbbtanulás, mert szeretném, ha a sport mellett megbízható civil képzettségem is lenne.

– Mivel foglalkozik kevés szabadidejében?
– Szívesen hallgatok zenét. Korábban volt egy rocker korszakom, mostanra inkább mindenevő vagyok. Szeretek olvasni, leginkább a valós történeteket feldolgozó könyvek állnak közel hozzám. Gyakran nézek sportot is, a kézilabdát kifejezetten szeretem, és nagy Barcelona-drukker vagyok, így lehetőleg nem hagyom ki a meccseiket a tévében. Édesapámmal szívesen nézzük a Forma-1-es versenyeket is.

– Edzői, ismerősei azt mondják önről, nem szédítette meg a siker, ugyanolyan szerény és alázatos, mint amikor elkezdte a sportot. Tudatosan választotta ezt az utat?
– Az elmúlt években láttam, hogy hol tart a világ élvonala. Általában azt keresem, hogy miben tudok még javulni, fejlődni. Vannak sokan, akik jobbak nálam, nincs mitől elszállnom.

Díjak sorát érdemelte ki
Molcsányi Rita 1993. január 11-én született Békéscsabán. A megyeszékhelyi 1. számú általános iskolában kezdte tanulmányait, jelenleg az Andrássy gimnázium diákja. Sokszoros korosztályos bajnok, ötvenszeres utánpótlás, nyolcszoros felnőtt válogatott, ifjúsági Európa-bajnoki hetedik. Tavaly az év legjobb utánpótlás játékosának és az év Héraklész-játékosának választották a több poszton is bevethető sportolót. A lengyelországi ifjúsági Európa-bajnoki selejtezőtornán rangos mezőnyben a legjobb nyitásfogadó játékos címmel ismerték el.

(forrás: beol.hu)

Címkék: ifjúsági békéscsaba válogatott röplabda brse ifjúsági válogatott molcsányi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr842864820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.