Interjú a zilahi magyar trióval

 2011.04.17. 21:52

Ahogyan arról kétnapos helyszíni tudósításunkban beszámoltunk, a címvédő Remat Zalau összesítésben 2:0-ra vezet a román bajnoki döntőben a Stiinta Explorari Baia Mare ellen. A zilahiak három magyar játékosával, Geiger Andrással, Németh Szabolccsal és Nagy Péterrel beszélgettünk.

• Az első mérkőzés tudósítása, képgalériákkal
• A második mérkőzés tudósítása, képgalériákkal

Geiger András (33 éves, korábban a Kaposvár, a Kazincbarcika, a német SG Eschenbacher Eltmann, valamint a VfB Friedrichshafen csapatában szerepelt)

– Röplabdában viszonylag ritka, hogy külföldi játékost választanak csapatkapitánynak, de te már Németországban, az Eltmann-nál is az voltál. Hogy alakult, hogy Zilahon is kapitány lettél?
– Szerintem egyrészt a korom, másrészt a karakterem miatt is választottak engem. Amikor idejöttem, az elnök már akkor felkért erre a posztra, annak ellenére, hogy az előző kapitány még itt játszott. Akkor még nem vállaltam, nem láttam értelmét váltani, mert ő nagyon jól látta ezt a tisztséget. Aztán neki december 31-én lejárt a szerződése, távozott, azóta vagyok én csapatkapitány.

– Elég sűrűn jöttek-mentek az edzők ebben a szezonban, és a játékoskeret is többször változott. Hogy viseltétek?
– Nehéz úgy csapatot építeni, hogy mindig más az edző, és más a feladó, nekünk, ütőknek ugye ez a legfontosabb, mert vele kell leginkább összeszoknunk. Szerencsére az átigazolási szezon lezárult január közepén, akkor már a Bajnokok Ligája is véget ért számunkra, úgyhogy jobban tudtunk koncentrálni a bajnokságra. Ennek most már talán meg is lesz az eredménye. A döntőben kiegyensúlyozott, jó játékot tudtunk nyújtani. Megtaláltuk azt a feladót is, akivel szerintem a legeredményesebb a csapat, mostanra összeálltunk!

– Érzelmileg sokkal túlfűtöttebbek a román meccsek, mint nyugaton. Mennyire jellemző, hogy a játékvezetők bátran dobálják a lapokat, illetve élénkebb a kommunikáció a hálón keresztül, és a lelátó, valamint a csapat között?
– Ahogy a Balkánon mindenütt, itt Romániában is temperamentumosabb emberek élnek. tehát a játékosokra is ez jellemző. Emocionálisabban, élénkebben reagálnak a vitatott helyzetekre. A bírókra nem nagyon jellemző, hogy dobálnák a lapokat, az elődöntőben az egyik Nagybánya–Constanta meccsen történtek atrocitások a két csapat között, ezért volt sárga és piros is, de mi például annyira nem találkoztunk ilyesmivel, csak nagyon kirívó esetekben. Én sokat kommunikálok a játékvezetőkkel, és nagyon korrektnek tartom őket. Ez számomra nagyon meglepő, mert én 1998-ban játszottam itt Zilahon a Kaposvárral, és hihetetlen elfogultság volt a hazaiak felé. Emlékszem rá, hogy a hazai 3:0-s győzelem után a visszavágón egy szettért meg kellett izzadnunk. Ezt vártam, amikor idejöttem, és ahhoz képest le a kalappal a játékvezetők előtt. Szerintem a tudásuk legjavát nyújtják.

– Hogy értékeled a mérkőzéseket?
– Őszintén megmondom, hogy simábbat vártam! A második meccsen Nagy Peti kiválása egy kicsit megzavarta a csapatot, eleinte nem találtuk a helyünket. Három nyitásfogadóval játszottunk, és nem tudtuk igazából hova tenni a dolgokat, hogy ki fogadjon, ki támadjon az egyes pozíciókból. Mire magukhoz tértünk, elment az ellenfél öt ponttal, de végül sikerült behúznunk az első szettet. Aztán úgy éreztem, hogy megjött az önbizalmunk, és onnantól kezdve jól játszottunk. A harmadik szett végén is vezettünk négy ponttal, az a játszma is a miénk lehetett volna. Úgy tűnt, sima 3:0 lesz a mérkőzés, de egy állásban megfogtak minket, és erre ráment a szett. A negyedik szakaszban folytattuk ugyanazt a ritmust, amit korábban. Jól játszottunk, megérdemelten nyertünk.

– Két hét szünet következik. Milyen edzésmunka lehet célravezető ebben a furcsa helyetben?
– Nagyon csodálkozom, ez a lebonyolítási rendszer hihetetlen! Két mérkőzés egymás után, két hét szünet, majd újabb két meccs egymás utáni napon. Nem tudom, miért húzzák el ennyire. A formaidőzítésünket ki kell húzni elég hosszan, bízom benne, hogy a német edzéssel jó munkát fogunk végezni, és nagyon fontos a regeneráció is. Most fejben kicsit le kell nyugodnunk, és újra rá kell kapcsolnunk egy hét múlva, hogy maximálisan tudjunk koncentrálni az utolsó ütközetre.

Németh Szabolcs (25 éves, korábban a Malév, a Dunaferr, a Kaposvár, az olasz Avellino, az osztrák hotVolleys és a német Moerser SC csapatában játszott)

– A Bajnokok Ligájában horrorisztikusan erős csoportba kerültetek. Kínos volt az a hat vereség, vagy inkább élmény volt ilyen erős csapatok, a világ legjobbjai ellen játszani?
– Pont tegnap beszélgettünk erről a fiúkkal a szállodai szobában! Ezt mi igazából élményként fogtuk fel, hiszen olyan dolgok történtek velünk, amelyek nem minden nap esnek meg az emberrel, olyan játékosok ellen, illetve olyan körülmények között röplabdázhattunk. Gondolok itt Belchatowra, ahol több mint tízezer néző volt. Nem biztos, hogy még egyszer, van nem a közeljövőben fogunk ilyen környezetben játszani. Tény és való, hogy nem úgy sikerült a Bajnokok Ligája, ahogy szerettük volna, de amit tudtunk, megtettünk, és egy nagy élménnyel gazdagodtuk!

– A bajnoki döntő pénteki, első meccsén kívülről úgy tűnt, hogy nagyon élvezitek a játékot!
– Igen, így van! Megtaláltuk azt a hat-hét embert, akit pályára lehet küldeni, akik magabiztossá, egyben élvezhetővé teszik a játékot. Le a kalappal mindenki előtt, mert tényleg az látszik a csapaton, az arcokon, hogy add ide a labdát, beütöm, és utánacsináljunk egy kis fiesztát közösen!

– Ehhez teljes mértékben partner a közönség is! Gyakori, hogy ilyen sok ember előtt játszotok?
– A közeli városokba, Désre, Kolozsvárra, Nagybányára mindig elkísér minket körülbelül ötven ember. Otthon fergeteges hangulatot teremtenek, ott általában teltház van, ami nagyjából ezer nézőt jelent. Most, az első meccsen szerintem minimum ötszázan jöttek Zalauból, plusz az a kétezer hazai drukker... Fantasztikus volt!

– Nagy meglepetés volt, hogy a Nagybánya 18 év után bejutott a döntőbe. Mennyire lepett meg benneteket, hogy nem Dávid Zoltán csapata, az alapszakasz-győztes Constanta az ellenfeletek a fináléban?
– Tényleg nagy meglepetés volt a Nagybánya döntőbe jutása, gratulálunk a csapatnak! Megverték a Constantát, ha a meccseken belül nem is olyan simán, de összesítésben 3:1-re. Nekik megvolt a fegyverük, megtalálták riválisuk gyenge pontját, ami ellenünk most nem működött. Számunkra egy nagyon jó, mert így legalább nem kell átutaznunk az egész országot. Ha bajnokok akarunk lenni, akkor a Constantát is meg kellett volna vernünk, de az utazás szempontjából nekünk ez nagyon kedvező.

Nagy Péter (27 éves, korábban a Kecskemét, a német VfB Friedrichshafen, az olasz Taranto és Mantova, valamint az osztrák hotVolleys együttesében röplabdázott)

– Te a többieknél később csatlakoztál a csapat keretéhez. Miért?
– Mert nem intézték el a fiúk időben, hogy ide tudjak jönni! Komolyra fordítva a szót, utólag is köszönöm nekik, hogy segítettek. Sajnos ezúttal is olyan helyzetbe kerültem, mint egy évvel ezelőtt, hogy csak később sikerült csapatot találnom. Hálás vagyok Andrásnak és Szabinak, mert ők már a kezdetektől mondták a vezetőségnek, hogy én szabad vagyok, és hozzanak ide engem, tehát ez nagyrészt tényleg nekik köszönhető. Eleinte egy brazil feladóátló volt a csapatnál, és nem játszott igazán jól.

– Játszottál már a német és az olasz első osztályban is, a román bajnokság színvonalát milyennek ítéled?
– Van három erős csapat, a Constanta, a Dinamo Bucuresti és a Zalau, és mostanra a Nagybánya is elért egy jó szintet. Ez a négy együttes színvonalas meccseket játszanak egymással. Az olasz ligával azért nem hasonlítanám, össze, mert az a világ legerősebb bajnoksága, de Németországban ezek a csapatok elég jó helyezést tudnának elérni. Még kellene egy-két erősebb rivális, és akkor egész jó liga lehetne. Azért nekünk nagy szerencsénk volt, hiszen a Bajnokok Ligája miatt elég sok színvonalas meccset tudtunk játszani.

– Milyenek az egyesület körülményei?
– A pénz, az anyagi háttér megvan, sőt talán még jobb is, mint más országokban. Itt igazából a profi szemlélet hiányzik! Akik a klub vezetését alkotják, pénzzel rendelkeznek, de még nem igazán tudják, hogyan épül fel egy profi csapat. Sok fejlődnivaló van még itt, mert mondjuk az utazás meg a szállás rendben szokott lenni, de az orvos és a fizioterápia nincs annyira jól megoldva. A meccseken használt mezeken kívül például nincs közös edzésfelszerelésünk, pedig ez nem csak a BL-szintű, hanem kevésbé jó csapatoknál is alapvető dolog szokott lenni. Ebben még hátrébb vannak, de ez mind mentalitás kérdése, nem anyagi.

– A távoli városokba, Bukarestbe vagy Constantába mivel utaztok? Repülővel?
– Nem. Busszal, vagy vonattal, de egyik sem ideális. Vonattal este indultunk, és két- vagy négyszemélyes, kicsi, kényelmetlen fülkékbe kerültünk. A busz kényelmesebb, de az utak állapota, ahogyan neked is volt szerencséd tapasztalni, országszerte sehol nem jó. Körülbelül száz kilométer autópálya van egész Romániában, az azért elég kemény...

– Mit hoz a jövő? Marasztalnak benneteket? Együtt szeretnétek maradni, vagy mindenki megy, amerre lát?
– A jövő nagyban függ a bajnoki döntőtől, amelyet mindenképpen szeretnénk megnyerni. Úgy gondolom, ha sikerül a győzelem, amire nagy esélyünk van, akkor biztos, hogy szeretnének itt marasztalni minket. Eddig konkrétan még egyikünkkel sem ültek le beszélni, de szerintem lesz lehetőségünk itt maradni.

Címkék: románia nagy zilah román németh röplabda geiger zalau remat

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr702834779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.