Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is nagy csatát vívnak a férficsapatok az élvonal alsóházi rájátszásában. Eddig a MAFC és a Veszprém is hozta a hazai mérkőzését, szombat délután eldől, melyikük folytathatja az ötödik helyért, s melyiküknek kell beérnie legjobb esetben a hetedik pozícióval... Beharangozó!

Extraliga, férfiak, rájátszás, az 5-8. helyért, 3. mérkőzés

MAFC-BME-MAPEI – COMPANY NYELVISKOLA-VESZPRÉMI RC
(április 9. szombat, 17 óra)
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1:1
• Nagy kérdés, hogy a fővárosiak komoly ujjsérüléssel küszködő kulcsembere, a feladó Vocskó Máté hogy bírja majd a harmadik összecsapást;
• A bakonyiak közül továbbra is hiányzik a center, Cziczó Gábor. Az csak szombaton késő délután derül ki, hogy hiányát el tudja-e viselni együttese;
• A Veszprém emberemlékezet óta nem nyert tétmeccset a MAFC káposztásmegyeri otthonában. Ha nyert egyáltalán, akkor az már nagyon régen volt, még az NB I-ben;
• A MAFC legrosszabb élvonalbeli helyezését érné el ebben a szezonban, ha ezt a meccset elvesztené, ugyanis a 2005-ös feljutást követően legrosszabb esetben hatodik volt a fővárosi csapat;
• Az első meccs tudósítása itt, a második találkozó tudósítása pedig itt olvasható! Rendhagyó beharangozónkban most nem mi osztjuk az észt, beszéljenek helyettünk a sokkal autentikusabb edzők!
Vocskó György, a MAFC edzője: – Letargikusnak, monotonnak tűnt a Veszprém a második meccs elején. Az első szettet megnyertük, aztán a másodikban leültünk, rossz nyitásfogadások miatt négypontos előnyt herdáltunk el, a hazaiak átvették a vezetést, és meg is tartották. A harmadik periódusban, 22:22-nél volt egy nagyon hosszú labdamenet, amelynek a végén a veszprémiek ütötték be a labdát. Lehet, hogy ha mi szerezzük azt a pontot, akkor a szett is a miénk lett volna. A negyedik játszmában már csak kullogtunk a hazaiak után, akik ekkor kezdtek kifejezetten jól játszani, leginkább Czintula Mihály és Tóth Tibor remekelt. Tompák voltunk, a feladónk, Vocskó Máté ujjsérülése miatt Markovich Béla elég sok időt töltött a pályán. Jahn Péter gyengébb volt a szokásosnál, fontos helyzetekben nem ütötte be a labdát. Centerben nem tudtunk igazán jól támadni, mert készült rá a Veszprém, amely otthon ráadásul jobban is szervált. Nagyon egyenlő most ez a két csapat! Nyerhettünk volna, de ők is nyerhetnek nálunk. Az járhat sikerrel a harmadik összecsapáson, aki jobban elkapja a fonalat. Benne van a 3:0 is, akár ide, akár oda, de a kínkeserves 3:2 szintén. Egyik csapat sem tud folyamatosan, kiegyensúlyozottan jól teljesíteni. Vidám, hangulatos, építőjellegű edzéseken vagyunk túl, nagyon bízunk a sikerben. Remélem, vízválasztó lesz ez az év számunkra, és megindulunk felfelé. A sok távozó, hiányzó, sérülés és betegség ellenére is tűzpirosan, kőkeményen küzdünk!
Nyári Sándor, a Veszprém edzője: – Úgy hiszem, hogy a két csapat jelenlegi formája és pozícióvágya között nem sok különbség van. Mindenképpen az ötödik helyért szeretnénk játszani a folytatásban, és ezzel ellenfelünk is így van. Bár múlt vasárnap nem először kaptunk ki a MAFC-tól, továbbra is vallom, hogy az ötödik játszmában történtek reális győzelemtől fosztottak meg bennünket a fővárosban. A második meccsen nagyszerűen küzdő fővárosi együttest győztünk le. Érezhető volt, hogy riválisunk mindenáron döntésre akarja vinni a párharcot. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk szombaton. Csütörtökön fakultatív edzéssel készültünk, volt, aki csak nyújtott, lazított, erősített, és voltak, akik labdás gyakorlatokat végeztek, ezen kívül sokat beszélgettünk. Mindenki roppantul elszánt, nagyon szeretnénk nyerni, és eszerint fogunk hozzáállni a meccshez. A MAFC tudása legjavát vonultatja fel ellenünk, kalapot emelek a Vocskó György, Novák László edzőpáros munkája előtt, nagyszerű csapatot csináltak! Mégis azt mondom, a sors nem igazságos, ha nem mi nyerünk, mert már az első találkozó is nekünk állt, de sajnos a legvégén elszerencsétlenkedtük.

Tippjeink
Kovács Gábor 2:3
Erdős Levente 3:2
Rodics Dániel 3:2

NB I, nők, rájátszás, az 1-4. helyért, 4. forduló

ÚJBUDA TC – SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI
(április 9. szombat, 13 óra)
Hogy melyik csapat mennyire veszi komolyan a bajnokság utolsó szakaszát, nem tudjuk. Mindenesetre tény, hogy ezt a tétnélküli rájátszást bizony nem könnyű komolyan venni. Amelyik együttes nem felszabadult örömjátékkal készül ezekre a meccsekre, az bizony a kínszenvedős játékban nem sok örömét leli. Eddig úgy tűnik, az Újbuda mindenképpen jól kezeli a helyzetet, hiszen bár egyelőre nyeretlen ebben a kvartettben, de a Kaposvártól, illetve aktuális ellenfelétől, a Szolnoktól is nagy csatában kapott ki, 3:2-re. Idegenben nagyot küzdöttek a fővárosiak a szolnokiak ellen, kérdés, hogy feladójuk, az azon a meccsen megsérült Molnár Brigitta milyen állapotban várja a találkozót, hiszen Szűcs Anita már korábban kidőlt a sorból.

Tippjeink
Kovács Gábor 3:1
Erdős Levente 2:3
Rodics Dániel 3:2

BITT-KAPOSVÁRI NRC – NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA SE
(április 10. vasárnap, 16 óra)
Nem újdonság, és nyilvánvalóan nem is véletlen, hogy már megint (még mindig) sérülések nehezítik a Nyíregyháza dolgát. Bár a somogyiak egyik legjobbja, Rák Rebeka is hiányzik, hazai pályán mégis a rájátszásban eddig veretlen Kaposvár az esélyes, amely idegenben is nyerni tudott a szabolcsiak ellen.

Tippjeink
Kovács Gábor 2:3
Erdős Levente 3:1
Rodics Dániel 3:0

Az NB II hétvégi programja
Alapszakasz, 19. forduló
Nők, Keleti-csoport
Április 9. szombat, 11 óra: NRC-Kazincbarcika – Röpke SE-Kecskemét
Április 10. vasárnap, 11 óra: Honvéd Zrínyi SE – TFSE-KRA
Nők, Nyugati-csoport
Április 9. szombat, 13.30: Szombathelyi Egyetemi SE – Vasi Sportakadémia
Április 10. vasárnap, 11 óra: Győri Dózsa SE – Tatabányai Volán SE
Április 10. vasárnap, 16 óra: Sümegi RE – Haladás VSE
Férfiak
Április 9. szombat, 11 óra: Kunhegyes ESE – 1. MCM-Diamant-Kaposvár
Április 9. szombat, 12 óra: Széchenyi ESE-Győr – Gyenesdiási Kinizsi SK
Április 9. szombat, 15 óra: Dorog ESE – Kiskunlacháza

Címkék: beharangozó röplabda extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr502808411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása