Két férfi, egy eset

 2011.04.03. 09:22

Érdekes helyzeteket produkál az élet a sportban is, annyi szent! Dzunics Braniszlav és Ian Johnson nagy ellenfelek kosárlabdában, hiszen előbbi az Albacomp edzője, utóbbi pedig az Atomerőmű légiósa. Igen ám, de valami összeköti őket, mégpedig a röplabda, ugyanis az edző lánya, Dzunics Anna, valamint az amerikai játékos felesége, Colette Meek csapattársak a MÁV Előre SC élvonalbeli együttesénél. Képgaléria megtekintéséért kattintson ide!

„Amikor megtudtam, alig akartam elhinni – kezdte Colette Meek. – Amikor elmeséltem Ian-nek, ő is csodálkozott. Nagyon érdekes helyzet, és micsoda véletlen! Annával sokszor beszélgetünk a kosárlabdáról, a Paks–Albacomp meccsek előtt gyakran ugratjuk egymást. Amikor tehetem, hazai pályán mindig ott vagyok a férjem meccsein. Ian jó ajánlatot kapott a Pakstól, s bár játszhattam volna egy másik országban is, de együtt akartunk maradni. Olyan csapatot kerestem, amely közel van hozzá. Más klubokkal is egyeztettem, de a székesfehérvári MÁV Előre bizonyult a legjobb döntésnek. Még így is sokat kell vezetnem a távolság miatt, s ez fárasztó. Nagyon szeretem Magyarországot, jól érezzük magunkat Pakson. Ez egy békés kisváros, ahol csupa kedves ember lakik.”

Colette Meek 1986-ban született a kanadai Edmontonban. A North Alberta VB Clubban kezdett röplabdázni, majd az egyetemen, az Arizona State University Sun Devils csapatánál is folytatta a játékot. Az első európai állomáshelye Franciaország volt, majd az USSP Albi VB együttesétől érkezett hazánkba. Tavaly szeptemberben házasodott össze Ian Johnsonnal, s mivel férje Pakson kosárlabdázik, ő a lehető legközelebbi röplabdacsapatba, a székesfehérvári MÁV Előre SC-be igazolt. A 186 centiméteres játékos a magassága alapján akár kosárlabdázhatna is... Az életük pedig jóval egyszerűbb lenne, ha Johnson az Albacomphoz igazolna.

„Igazából 17 éves koromig többet kosaraztam, majd a röplabdaedzőm segített abban, hogy az Egyesült Államokban játszhassak, és akkor úgy döntöttem, hogy a röplabda mellett maradok – mesélte Colette. – Ian már két éve játszik Pakson, de hamarosan meglátjuk a jövőt, hiszen lejár a szerződése. A székesfehérvári röplabdacsapatunk nagyon fiatal, de rendkívül tehetséges, ügyes lányokból áll. De nem csak ezért szeretek ott játszani, hanem azért is, mert mindenki nagyon lelkes és motivált. Nagyszerű kis társaság ez! Sajnálom, hogy nem sikerült bejutnunk a legjobb négy közé a bajnokságban.”

A 17 éves Dzunics Anna Zalaegerszegen született, Kaposváron kezdett röplabdázni, két éve él és játszik Székesfehérváron. Fiatal kora és viszonylag alacsony termete ellenére kiváló röplabdázó, jelentős szerepe volt a MÁV Előre tavalyi sikerében. A magyar utánpótlás-válogatottnak is alapembere, a nála egy korosztállyal idősebbek között részt vett a tavalyi junior Európa-bajnokságon, kortársaival pedig jelenleg az ifjúsági-válogatottban szerepel.

„Leginkább arról szoktunk dumálni Cocóval, hogy mit játszottak Ian-ék – mesélte Dzunics Anna. – Én őt onnan ismerem, hogy már akkor Pakson játszott, amikor apu volt az edző. Akkor mesélte, hogy röplabdázó a barátnője, én így hallottam először Colette-ről. A menedzser vacillált, hogy Ian jöjjön-e Magyarországra, és végül azt mondta, hogy ha szerzünk egy röplabdacsapatot, ahol a barátnője – most már felesége – játszhat, akkor nincs akadálya. Különösebben nem szoktuk ugratni egymást Cocóval a kosárlabdával kapcsolatban, tulajdonképpen én már úgy megszoktam, hogy apu edzősködik, hogy nem jelent számomra különlegességet. Egy érdekes esetre emlékszem, az egymás elleni meccsükön Colette meg én egymás mellett ültünk a lelátón. Ő a Paksnak szurkolt, én pedig természetesen az Albacompnak. Én is gyakran szoktam kosárlabdát nézni, ha nekünk nincs meccsünk, és apuék otthon játszanak, mindig kimegyek!”

(forrás: bb1.hu)

Címkék: máv székesfehérvár kosárlabda röplabda fehérvár előre meek colette extraliga máv előre dzunic dzunics

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr172795394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása