Március 26-27-én rendezik a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét az orosz Dinamo Moszkva magyar játékosa, Veres Péter aktív részvételével. A hunvolley.blog a helyszínről számol be a tornáról. Veres a negyedik magyar férfi röplabdázó, aki külföldi csapat színeiben pályára lép az európai elitsorozat végső tornáján. Második beharangozónkban felidézzük a dicső múltat.

Az első: Kántor Sándor, 1996
Abban az időben még a régi szabályok szerint röplabdáztak, tehát minden szett 15 pontig tartott. Kántor a német Dachau játékosaként vett részt a tornán. Együttese az elődöntőben kétjátszmás hátrányból fordított az újvidéki Vojvodina ellen, majd a döntőben kikapott az olasz Modenától, amely a következő, és a következő utáni szezonban is megnyerte a BL-t.
Elődöntő
Daytona Modena (olasz) – Sisley Treviso (olasz) 3:2
Vojvodina Novi Sad (szerb) – ASV Dachau (német) 2:3
A 3. helyért: Sisley Treviso – Vojvodina Novi Sad 1:3
Döntő: Daytona Modena – ASV Dachau 3:1

A második: Koch Róbert és Nagy Péter, 2005
Két magyar is szerepelt a német VfB Friedrichshafen együttesében a görögországi Szalonikiben rendezett négyes döntőben. A csapatnak nem sikerült játszmát nyernie az elődöntőben a későbbi győztes franciák, illetve a bronzmeccsen az előző két idényben egyaránt aranyérmes oroszok ellen sem.
Elődöntő
VfB Friedrichshafen (német) – Tours VB (francia) 0:3
Iraklisz Szaloniki (görög) – Lokomotiv Belgorod (orosz) 3:2
A 3. helyért: VfB Friedrichshafen – Lokomotiv Belgorod 0:3
Döntő: Tours VB – Iraklisz Szaloniki 3:1

A harmadik: Nagy Péter, 2007
Meglepetés-döntőt rendeztek, ugyanis a moszkvai Jégpalotában rendezett tornán mindenki a házigazda Dinamót és az olasz Maceratát várta a fináléba. Ehhez képest az oroszokat a francia Tours, az itáliaiakat pedig a német bajnok búcsúztatta. Hogy melyik csapatban micsoda elképesztő világsztárok röplabdáztak annak idején, azt itt most fölösleges lenne felsorolnunk, inkább kattintsanak ide! A nagy bravúr után már nem volt megállás, a németek a döntőben legyőzték a francia csapatot, így felülhettek Európa trónjára! Nagy Péter első magyar férfi röplabdázóként nyert aranyérmet a legrangosabb európai klubsorozatban.
Meglehetősen zaklatott szezont zárt le ezzel a nagy sikerrel Nagy Péter, hiszen a szezon elején kezdő volt, szinte minden meccsen kiemelkedően teljesített, a mezőny legeredményesebbjei közé tartozott, majd egy sérülés és egy komoly műtét miatt sok időt kihagyott. Visszatérése után csak csereként lépett pályára együttesében, de BL-döntőben is beállt, s vélhetően az aranyérem némileg kárpótolta!
Elődöntő
Tours VB (francia) – Dinamo Moszkva (orosz) 3:1
Lube Banca Marche Macerata (olasz) – VfB Friedrichshafen (német) 2:3
A 3. helyért: Dinamo Moszkva – Lube Banca Marche Macerata 3:0
Döntő: Tours VB – VfB Friedrichshafen 1:3

A negyedik: Veres Péter, 2011
Egy arany és egy ezüstérem, valamint egy negyedik hely után nagyon bízunk benne, hogy idén, az olaszországi Bolzanóban nem a kollekció hiányzó darabja, egy bronzérem, hanem annál sokkal fényesebb medália következik...
Elődöntő (március 26. szombat)
15 óra: Jastrzebski Wegiel (lengyel) – Trentino BetClic (olasz)
18 óra: Dinamo Moszkva (orosz) – Zenit Kazany (orosz)
Helyosztók (március 27. vasárnap)
14.30: a 3. helyért
18 óra: döntő

Címkék: bajnokok ligája nagy kántor röplabda veres bolzano koch

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr312766504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása