Az Újbuda TC 3:2-re kikapott a Szolnoki Főiskola RK-SI otthonában a női NB I 1-4. helyéért zajló rájátszásának negyedik fordulójában. A fővárosiak a harmadik szettben elvesztették egyetlen megmaradt feladójukat, mégis csak két ponttal vesztették el az ötödik játszmát. Képek itt!

Mindkét csapatban volt hiányzó (Hegedűs Anna, illetve Szűcs Anita), így erre nem lehet fogni az igen szoros eredményt. Habár a mérkőzés kezdetén fej-fej mellett haladt a két csapat (9:9, 19:18), a többet rontó Szolnok a végjátékban csak 22 pontig jutott a lelkesen játszó Újbuda ellen az első szettben (0:1).

A második etapban stabilizálódott a hazaiak játéka, és viszonylag simán egyenlítettek, sőt a harmadik játékrészben is úgy nézett ki, hogy marad a hazai dominancia. Másképp gondolta ezt az Újbuda, és annak ellenére, hogy a sérült feladójukat helyettesítő Molnár Brigitta ugyancsak kidőlt, s nem tudta folytatni a játékot, nemcsak egyenlítettek (15:15), hanem láthatóan a sérült játékosukért lelkesen játszva nagy meglepetésre meg is nyerték a harmadik szettet (1:2).

7:0-s villámrajttal kezdte a negyedik játszmát a Szolnok, és játékosai azt hitték, ezzel el is van intézve minden. Szívósan küzdött a vendégcsapat és 12:12-nél utolérte ellenfelét, ettől kezdve felváltva estek a pontok, és csak nagyobb rutinjának köszönhette a hazai csapat az egyenlítést (2:2). A döntő szettben is csikorgott a hazai gépezet, de Karakas Margit ponterős játékának köszönhetően, szoros végjátékban meg tudták nyerni a mérkőzést a szolnokiak (3:2).

NB I, nők, rájátszás, az 1-4. helyért, 5. forduló

Szolnoki Főiskola RK-SI – Újbuda TC 3:2 (–22, 18, –21, 23, 13)
Szolnok, 40 néző. Játékvezetők: Ujházi, Bátkai-Katona
Szolnok: Illésné, Karakas, Szigediné, Kun B., Nyári V. Rigó. Csere: Pammer N. (liberó), Nagy B. Edző: Gulyás Ferenc
Újbuda: Molnár B., dr. Balczó, Korbel, Kovács E., Bánhidy, Gombai. Csere: Kovács D. (liberó), Varga R. Edző: Fekete Krisztina

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:1, 9:9, 19:18, 19:22. 2. játszma: 7:8, 16:14, 24:18. 3. játszma: 14:11, 15:15, 16:21. 4. játszma: 7:0, 12:12, 17:17, 24:23. 5. játszma: 6:8, 13:13

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Gulyás Ferenc: – Nyertünk. Ennél többet most nem tudok mondani.
Fekete Krisztina:  – A csapat elsőszámú feladóját már sajnos meg is műtötték. A helyettesének sérüléséig is lelkesen, jól játszottunk. A csapat tartását mutatja, hogy a sérülés után még plusz lelkesedéssel pótoltuk a hiányt. Hiszem, hogy ma nem érdemeltünk vereséget, a csapatból dr. Balczó Noémi és Kovács Eszter nyújtott kiemelkedőt.

Címkék: szolnok röplabda újbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr972760705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.