Újabb határon átnyúló sportegyüttműködés kezdődik Szabadka és Szeged között. A jégkorongozók és a hegymászók után most a röplabdázók is közösen pályáztak az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program forrásaira. A Spartacus Női Röplabdacsapat és a Szegedi Röplabda Sportegyesület közösen 96 ezer eurót nyert a program megvalósítására.

A részletek megtekintéséért kattintson ide!

A szabadkai Spartacus Női Röplabdaklub és a szegedi Röplabda Egyesület több évtizedes kapcsolata az elmúlt napokban újabb dimenzióval bővült, ugyanis a két egyesület egy határon átnyúló, IPA-pályázat keretében 96.000 eurót nyert közös programjaik megvalósítására. Az első fázis keretében mindkét városban serdülőbajnokság szervezését irányozták elő – a szabadkai már be is fejeződött, amelyen a Matko Vukovic Általános Iskola diadalmaskodott – majd a gyerekek kiválasztása és tesztelése történik, ezt egy tíznapos tábor követi, ahol a tudásukat fejleszthetik, tapasztalatokat szerezhetnek, barátkozhatnak, a program végére pedig edzői továbbképzést terveznek. Varga Tamás, a Szegedi Röplabda Egyesület elnöke elmondta, hogy mindig csodálattal tekintettek a szerbiai röplabdára, s eltökélték, hogy ők is ezen az úton szeretnének elindulni. Erre minden esély megvan.

Címkék: szeged röplabda szabadka

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr492732583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása