A TEVA-Gödöllői RC 3:1-re nyert a Vasas Duna Autó Óbuda ellen a női Magyar Kupa elődöntőjében, Debrecenben! A gödöllőiek fennállásuk során először jutottak be a sorozat fináléjába, az óbudaiak nélkül viszont 2004-ben rendeztek utoljára kupadöntőt.

A várakozásoknak megfelelően szinte teljesen üres nézőtér fogadta a pályára lépő csapatokat, körülbelül hatvanan ültek a lelátón, de közülük mindenkit ismertünk, tehát az érintetteken kívül sajnos senki nem volt kíváncsi erre a kiváló rangadóra!

Széles Petra centerütésével kezdődött az elődöntő, majd Miklai Zsanett hajszálpontos nyitásfogadása után Dékány Bernadett volt eredményes (2:2). Ezután Dékány blokkjával hamar ellépett a Vasas (6:3), de a gödöllőiek Németh Zsuzsanna ejtésével felzárkóztak (5:6). Nagy Eszter blokkjával visszaállt a hárompontos különbség az első technikai szünetre (5:8). A színvonal az első szett elején bizony elmaradt a várttól, rengeteg technikai hibát, pontatlanságot vétettek a csapatok.

Miklai Zsanett sáncolta Kriegel Éva próbálkozását, aztán Takács Zsófia ütése következett, ekkor már néggyel vezettek a fővárosiak, ezért Deme Gábor időt kért (12:8). Takács blokkja után tovább nőtt a Vasas előnye (14:8), ekkor a gödöllőiek mestere szerkezetet váltott, Kriegel Zsófia helyett Tóth Luca lépett pályára. Miklai Zsanett ragyogó ütésével a Vasas nyolcpontos vezetésénél jöhetett a második kötelező szünet (16:8).

Miután a Gödöllő elkezdett felzárkózni (17:12), Dékány és Takács gyorsan lehűtötte a kedélyeket, ezért Deme Gábor kikérte második idejét is (19:12). A fővárosiak támadórepertoárja sokkal szélesebb volt, és a kivitelezésbe is kevesebb hiba csúszott, mint a túloldalon. A Gödöllő képtelen volt nyitásokkal megbontani az ellenél hátsó alakzatát, így esélye sem volt, hogy szorossá tegye az első játszmát. A Vasas eredményességéből minden játékos kivette a részét, a szettet Tóth Luca rossz megoldása zárta le, így a fővárosiak megdöbbentően simán nyerték a nyitófelvonást (25:14, 1:0).

A második periódust remekül kezdte a Gödöllő, amely Széles Petra ásznyitásával gyorsan ellépett három ponttal (2:5), Jókay Zoltán kisvártatva – Merkószki Tünde blokkja után – időt kért (3:7). Ellenfele két rontását kihasználva zárkózott a Vasas, de az első technikainál a gödöllőiek vezettek három ponttal (5:8). Sokkal lendületesebben, hatékonyabban és eredményesebben támadott a Gödöllő, mint az első szettben, de a Vasas nem hagyta magát, megállás nélkül küzdött, és nem hagyta, hogy riválisa meglógjon (11:12).

Széles Petra hálóütésével egyenlítettek a fővárosiak (13:13), de amikor Merkószki Tünde kiszerválta Dékány Bernadettet, megint kettő volt közte (14:16). Nagy taktikai harc dúlt a pályán, mindkét csapat játékosai próbáltak fogást találni a másodikon. Ez a szett sokkal látványosabb, izgalmasabb és kiegyenlítettebb volt, mint az előző! Nagy küzdelemben őrizte a nehezen kiharcolt kétpontos differenciát a Gödöllő, de Dékány Bernadett blokkjával ismét egyenlő volt az állás, Deme Gábor időt kért (18:18).

Szakmáry Gréta védhetetlen ütése után már Jókay Zoltánnak kellett időt kérnie (18:20), de Kriegel Éva bombájával megint hárommal ment a Gödöllő (18:21)! Ekkor azonban még semmi nem dőlt el, hiszen Takács Zsófia nyitott egy ászértékűt, amellyel egypontosra csökkentette együttese hátrányát, Deme mester kikérte második idejét is. Nagy Eszter blokkjával egyenlített, Dékány Bernadett ütésével pedig ismét vezetett a Vasas (22:21). Jött egy rossz szerva, egy hálóejtés, majd egy elhibázott támadás, aztán Kriegel Zsófia pontja lezárta a szettet, egyenlített a Gödöllő (22:25, 1:1).

Pazarul indult a harmadik játszmában is a Gödöllő, a Vasas edzője, Jókay Zoltán már az első technikait megelőzően időt kért, de együttese hátránya tovább nőtt (3:8). Teljesen érthetetlenül összezuhant a fővárosi együttes, pontosan úgy, ahogyan ellenfele az első szettben. A mezőnyvédekezésben és támadásban is remeklő Gödöllő tetszés szerint érte el pontjait, egészen addig, amíg kialakult a tízpontos különbség (4:14). Jókay Zoltán feladócserével is próbálkozott, illetve pályára küldte Oláh Vivient is, de ez a hátrány már végzetes volt.

12 pontos vezetés (8:20) után Lékó Lilla bravúrjai ellenére megtorpant és néhányszor hibázott a Gödöllő, ezért Deme Gábor időt kért (11:20). A legvégén magához tért a Vasas, amelyen már ekkor látszott az elképesztő küzdeni akarás. Csökkentették is hátrányukat a fővárosiak, ez a lendület a Gödöllő számára nem sok jót ígért a negyedik szett előtt, ezért Deme mester kikérte második idejét is (16:23). Végül Németh Zsuzsanna ütése vetett véget a játékrésznek (17:25, 1:2), amelyet a gödöllőiek lényegében egyrészt parádés játékkal nyertek meg, másrészt küszködve fejeztek be.

Várható volt, hogy a Vasas összekapja magát a negyedik periódusra, és természetesen így is történt! Minden játékelemben százszázalékos javulást mutattak a fővárosiak, és hamar el is húztak, az első kötelező szünetben kettővel vezettek, közben Deme Gábor kikérte első idejét (8:6). Igen ám, de megint jöttek a ki nem kényszerített hibák, amellyel az óbudaiak egyenlítéshez segítették ellenfelüket, s Jókay Zoltán gyorsan időt kért (9:9). Dékány Bernadett támadó hálóérintésével már a Gödöllő állt jobban (10:11), és s megszerzett előnyét a folytatásban foggal-körömmel őrizte (12:14).

A Vasas második időkérése után Dékány ismét elrontott egy ütést, aztán megint javított, de ez csak arra volt elég, hogy a különbség ne növekedjen. Németh Zsuzsanna sikeres akciója után, hárompontos Gödöllő-vezetésnél jött a második technikai (13:16). Ekkor sem volt még lefutva a rangadó, az óbudaiak nem játszottak jól, de elképesztően küzdöttek. Nehezen ment a támadás-befejezés mindkét oldalon, de Szakmáry Gréta pontjaival őrizte előnyét a Gödöllő (16:19). Németh Zsuzsanna blokkolt, Merkószki Tünde ütött, ebben a pillanatban úgy tűnt, hogy eldőlt a mérkőzés (16:21).

Jókay edző feladócserével próbálkozott, aztán együttese Dékány bombájával három pontra megközelítette riválisát, Deme Gábor időt kért (19:22). Takács Zsófia ászértékű nyitása, majd Nagy Eszter blokkja után megint időt kért Deme, de Kriegel Éva rosszul ért a labdához, ezzel egyenlített a Vasas (22:22)! Németh Zsuzsanna ütött, Dékány egyenlített (23:23), majd Németh bombájával jutott meccslabdához a Gödöllő!  A következő labdamenetben Miklai Zsanett nem ütött, csak ejtett, Széles Petra sikeres centerakciója pedig azt jelentette, hogy fennállása során először jutott Magyar Kupa-döntőbe a Gödöllő, és pont a kupaspecialista Vasas ellen (23:25, 1:3)!

Magyar Kupa, nők, négyes döntő, Debrecen

Vasas Duna Autó Óbuda – TEVA-Gödöllői RC 1:3 (14, –22, –17, –23)
Főnix Csarnok, 60 néző. Játékvezetők: Tillmann, Kiss Z.
Vasas: Milovits 4, Borsos 2, Takács Zs. 17, Dékány 22, Miklai 10, Nagy E. 9. Csere: Vatai (liberó), Lévai, Lutter L., Oláh V., Horváth G. 2. Edző: Jókay Zoltán
Gödöllő: Kriegel É. 9, Széles 11, Németh Zs. 13, Merkószki 9, Kriegel Zs. 9, Szakmáry 12. Csere: Lékó (liberó), Tóth L., Kriegel O. Edző: Deme Gábor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 16:8, 19:12, 23:14. 2. játszma: 5:8, 14:16, 18:21, 22:21. 3. játszma: 3:8, 4:14, 8:20, 14:23. 4. játszma: 8.6, 12:14, 16:21, 22:22

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Jókay Zoltán: – A röplabdameccs minimum három szettből áll, mi viszont csak az elsőben játszottunk jól. Nem értem, mi történt a folytatásban, egyszerűen kiengedtük a meccset a kezünkből. Nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék miatt is csalódott vagyok.
Deme Gábor: – Az első szettben mindkét csapat nagyon idegesen kezdett, egymás rontásaiból éltünk. A Vasas ébredt fel először, ez azért is volt számomra meglepő, mert kedden és szerda délelőtt is elképesztő motivációval dolgoztak a lányok, és nem értettem, hogy mi van velük. A második szettben már elkezdtünk felszabadultan, jól játszani. Egyáltalán nem volt sima győzelem, a Vasas nagyon küzdött, de mi kevesebb hibával játszottunk, és összességében megérdemelten nyertünk.

Címkék: röplabda gödöllő magyar kupa vasas

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr52725772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sportfirkász 2011.03.10. 00:45:38

Jól tette a fantasztikus új szövetség, hogy engedte Debrecennek a rendezést.
Az egyik meccs nézőszáma 50 fő, a másiké 60 fő!!!
Gratulálunk, tovább népszerűsödött a röplabda...
süti beállítások módosítása