Március 6. és 12. között Kazincbarcikán edzőtáborozik az öt magyar játékost – Berndt Attila, Demeter András, Fehér Tamás, Herczeg Roland, Tóth Milán – foglalkoztató Leeds Carnegie csapata! A brit együttes március 9-én, szerdán edzőmérkőzést játszik a Vegyész RC-Kazincbarcika csapatával.

„Először az volt tervbe véve, hogy Németországba fogunk menni edzőtáborozni, de egyik edzés végén megkérdeztem az edzőmet, hogy mi lenne, ha Magyarországra mennénk pár napra – kezdte a hunvolley.blog olvasóinak szóló exkluzív beszámolóban Tóth Milán. – Az edző csak annyit felelt, hogy ha elintézek mindent, akkor mehetünk. A választás azért esett Kazincbarcikára, mert adott egy jó csapat, és mivel én szerveztem, sokkal egyszerűbb ismerősökkel egyeztetni, mint ismeretlenekkel. A csapat moráljával nincs minden rendben, ezért döntött úgy az edzőnk, hogy egy hétre elutazunk máshova edzeni, ahol mindenki fel tud majd töltődni az edzések és mérkőzések mellett. Igaz, sok edzést nem tudunk tartani, mivel vár ránk az egyetem és a munkahely, de erős ellenfél ellen szeretnénk készülni az egyetemi bajnokság döntőjére, valamint a nemzeti bajnokság rájátszására és a kupadöntőre. Mindenki nagyon várja már a hazatérést, nem csak mi, magyarok. Tamásnak és nekem biztos, hogy különleges érzés lesz hazatérni és nevelő együttesünk ellen játszani, de jó csapat vagyunk, és bízunk a mi játékstílusunkban, és kellemes meglepetést szeretnénk okozni mindenkinek.”

Címkék: anglia röplabda leeds

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr782688908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása