A Honvéd Zrínyi SE 3:2-re nyert az NRC-Kazincbarcika otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz 14. fordulójában. A házigazda borsodiak már 2:0-ra is vezettek, végül mégis kikaptak. A meccs fotógalériája ide kattintva megtekinthető!

A Zrínyi szempontjából a mérkőzésnek kettős volt a tétje. Győzelem esetén nem csak a visszavágás az őszi, fővárosi 1:3-ért, hanem a csoport éllovasát követő hármas bolyhoz történő felzárkózás is, vagyis nyílttá lehet tenni a folytatást. A tabellán elfoglalt helyezése alapján a házigazda Kazincbarcika csapatának nagyobbak voltak a győzelmi esélyei.

A mérkőzés első játszmája nem a budapesti csapat elképzelései szerint alakult. Bár az első pontot a Honvéd szerezte, de a továbbiakban nem volt egy súlycsoportban a kazincbarcikaiakkal. A borsodiak ászszerváit követően zavarodottság, ijedség és szánalmas vergődés jellemezte a vendégcsapatot. Mindezek miatt az NRCK a teljes szettben irányította, uralta a játékot, és meggyőző különbséggel nyerte a szettet (25:16, 1:0).

A második szettre átalakította a csapatszerkezetet Kovács István, a Zrínyi edzője. Paholcsek Erika feladata lett a csapat irányítása, míg a szükségből feladóátlót játszó Juhos Rozália posztját Lakatos Diána vette át. Juhos eredeti posztjára került, a centerező Leirer Adriennt váltva. Mindezek hatására jobbá vált a szervafogadás, javult a támadójáték, egyre jobban játszott, belelendült a csapat. A szett közepén egyenlített a Honvéd, és a végjáték előtt átvette a vezetést. Hogy 18:15-ös, illetve 22:20-as előnyről kikapott, azt a megbeszélt taktika be nem tartásának köszönheti. Minden időkérésnél hangsúlyt kapott, hogy nyitásnál és ütésnél mi a helyes támadási irány és terület. Ez pont a végjátékban nem lett betartva, amelynek okán 23:23-nál Lakatos Diánát váltotta Leirer Adrienn. Hiába volt a második időkérés (23:24), a már említett fegyelmezetlenség miatt a Kazincbarcika megnyerte a játszmát (25:23, 2:0).

A harmadik játékrész előtti szünetben rettenetes fejmosást kaptak a fővárosi lányok. Ennek hatására fegyelmezetten támadni kezdték a megbeszélt területeket, és az eredmény nem is maradt el. Csere nélkül, alig 18 perc alatt magabiztos, 25:18-as győzelemmel 2:1-re szépítette a játszmaarányt a látogató. A negyedik periódusban a budapestiek lendülete és fegyelme is kitartott. Szép, helyenként látványos labdameneteket fejeztek be okos, rutinos megoldásokkal. László Zsófiát pihentetés céljából centerposzton Nagy Csenge váltotta. Ebben a játszmában magabiztos játékkal 25:16-ra nyert a Zrínyi, és 2:2-re egyenlített.

Az ötödik játszmában mindkét csapat remekül küzdött. A szett elején még kiegyenlített játék volt, de a hosszúra nyúlt izgalmas labdameneteket rendre a vendégcsapat nyerte, így lelki előnyét pontokra váltva, 13:9-es vezetést szerzett. A hazaiak még ekkor sem adták fel. Többen testi épségüket is veszélyeztetve igyekezték megmenteni a menthetetlenül közelgő vereséget. Minden igyekezetük ellenére a Honvéd rutinja, és két jól időzített időkérés (13:10, 13:11) elég volt a 15:11-es győzelemhez, és a meccs 3:2-es megnyeréséhez.

A Honvéd az első szett dekoncentráltságát és hibáit leszámítva jól játszott. A fontos győzelem kivívásában dominált a rutin és a küzdeni tudás.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 14. forduló

NRC-Kazincbaricka – Honvéd Zrínyi SE 2:3 (16, 23, –18, –16, –11)
Kazincbarcika, 30 néző. Játékvezetők: Ratkócai, Kerekes
Kazincbarcika: Nánássy, Lovász, Medve, Balázs B., Baglyos B., Bányi. Csere: Négyessy (liberó), Balogh C., Bagó. Edző: Juhász Krisztián
Zrínyi: Kiss V., Lakatos D., László Zs., Váradi, Juhos, Leirer. Csere: Ehmann (liberó), Paholcsek, Nagy Cs. Edző: Kovács István

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:3, 15:8, 19:14. 2. játszma: 5:1, 12:7, 15:12, 17:19, 21:22. 3. játszma: 4:3, 9:12, 16:17, 17:20. 4. játszma: 5:6, 7:15, 13:17, 14:22. 5. játszma: 2:3, 5:7, 7:8, 8:11

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: röplabda zrínyi honvéd kazincbarcika nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr212676015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása