A Sümegi RE hazai pályán simán nyert 3:0-ra a Kodolányi ellen a férfi NB I 10-14. helyéért zajló középszakaszának nyolcadik fordulójában. Nagyszámú és lelkes közönség köszöntötte a bevonuló csapatokat, ünnepelték a Nyíregyházán győztes bakonyi csapatot, amely hat fordulóval a vége előtt már a célkitűzésnek megfelelt, kiharcolta a biztos bennmaradást az NB I-ben. Zúgó taps fogadta a pályára lépőket, amely tovább fokozódott, amikor Botos Ferencet köszöntötte a hangosbemondó.

A hangulatnak megfelelően vetette magát a küzdelembe a hazai csapat, amely azonnal magához ragadta az irányítást. Az első technikai időnél 8:4 állt a számlálón. Az igen motivált Soós és Kaposi szélsőtámadásaival fokozatosan növelték az előnyüket a hazaiak, és magabiztosan hozták az első szettet. A második játszmában sem lankadtak a hazaiak, ekkor elsősorban Petrét kell kiemelni, aki hibátlanul röplabdázott. A magabiztos vezetés tudatában Botos mester valamennyi játékosának lehetőséget adott, így a mérkőzés második felétől élesben gyakorolhatták a taktikai variációkat. Bemutatkozhatott hazai pályán a fiatalok irányítója, Bíró Ádám is, aki leleményesen, bár a lehetőségtől kissé megszeppenve vezényelte csapatát. A Sümegnek minden sikerült, míg a fáradtság jeleit mutató vendégeknek szinte semmi. A hazaiak győzelme egy percig sem forgott veszélyben, így öt év után Botos mester magabiztos győzelemmel térhetett vissza a hazai bajnokságba.

Botos Ferenc, a Sümeg szakmai igazgatója: – Kötelező győzelmet arattunk a duplafordulót játszó Fehérvár ellen. A szépszámú közönséget, úgy érzem, a csapat kellőképpen kiszolgálta, és meghálálta a kitartó szurkolást. Helyenként látványos és dinamikus játékot produkáltunk, nyitásaink agresszivitásával az ellenfél nem sokat tudott kezdeni. Külön öröm, hogy azok a fiatalok is lehetőséget kaptak, akik kevesebbet lehettek eddig a pályán. Alig egy óra alatt fejeztük be a találkozót, bizonyítva, hogy nem véletlen volt az eddigi teljesítményünk a bajnokságban. Szép csapatmunka volt, a Sümeg bizonyította, hogy helye van a hazai élvonalban.

NB I, férfiak, középszakasz, a 10-14. helyért, 8. forduló

Sümegi RE – Kodolányi-Masita FRKE 3:0 (15, 17, 19)
Sümeg, 250 néző. Játékvezetők: Tillmann, Szabó Zs.
Sümeg: Markó, Soós, Gőczi, Porkoláb, Kaposi, Petre E.. Csere: Horváth Cs. (liberó), Erdei, Bíró, Gerencsér, Kiss. Szakmai igazgató: Botos Ferenc
Kodolányi: Deli, Takács Z, Gazsi, Neukum, Madácsi, Nagy B. Csere: Nagy R. (liberó), Kővári, Kiss. Játékos-edző: Nagy Róbert

Címkék: székesfehérvár röplabda sümeg kodolányi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr612665156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása