Az öt játékosát nélkülöző, veretlenül listavezető Tatabányai Volán SE 3:0-ra nyert a nyeretlenül sereghajtó Haladás VSE szombathelyi otthonában a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 13. fordulójában.

Öt játékos (Haász, Velladics, Mészáros, Sínai és Szitás) hiányzott a Volán csapatából, két újonc, a 15 éves Koller és a 18 éves Szatori ugyanakkor bemutatkozhatott. A fiatalok jól pótolták a hiányzókat, pedig ilyen összeállításban még soha nem szerepeltek a szezonban a tatabányaiak. Gyorsan kialakult a csapatösszhang, és ennek a házigazdák látták a kárát. A Volán a játék minden elemében felülmúlta vendéglátóit. Koller felnőtteket meghazudtoló, bombaerős ütésekkel vétette észre magát. A második és a harmadik felvonás még az elsőnél is simább volt. A Volán utánpótláscsapatai sem adták alább, mint a nagyok. A juniorok szintén 3:0-ra verték a Haladást, és továbbra is veretlenül elsők. A serdülőcsapat pedig élvonalbeli klubok utánpótlás-együtteseit megelőzve jutott az ország tizenkét legjobb együttese közé.

A Haladás csapatán az elmúlt két hétben betegséghullám söpört végig, M. Takács Krisztina nem is tudta vállalni a játékot. 7:6-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, majd elhúzott a listavezető. A szett végére lelkes csapatjátékkal 18:24-re sikerült felzárkóznia a sereghajtó vasi együttesnek. A második játszmában csak a finisben tudott koncentrálni a hazai csapat. A harmadik játékrész elején még jó partner tudott lenni a látványos labdamenetekben a Haladás, de Koller nyitásai végleg megakasztották a játékát. Már csak egy forduló van hátra a bajnokság alapszakaszának második köréből. Március első hétvégéjén folytatódik a pontvadászat, miden csapat még egyszer találkozik mindenkivel.

Tóth Pál István, a Tatabányai Volán SE technikai vezetője: – Tizenegy mérkőzés, tizenegy győzelem a mérlegünk, és már csak egy forduló van hátra az alapszakaszból.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 13. forduló

Haladás VSE – Tatabányai Volán SE 0:3 (–18, –13, –10)
Szombathely, 50 néző. Játékvezetők: Éri, Őri
Haladás: Laki, Marics, Werkman, Sipos, Tuboly, Solt. Csere: Wágner (liberó), Virág, Szabó. Játékos-edző: Laki Klaudia
Tatabánya: Dombi, Pap I., Szövérdffy, Koller, Lovas, Somogyi. Csere: Tóth R. (liberó), Bokros, Szatori. Edző: Tálosné Rozsinszki Rita

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 4:5, 10:19, 13:23. 2. játszma: 3:15, 6:20. 3. játszma: 4:4, 5:13, 6:17

További eredmények

Győri Dózsa SE – Szombathelyi Egyetemi SE 3:1 (14, –16, 22, 15)
A szombathelyi csapat három nemrégiben igazolt ajkai játékosa közül Nimsz Katalin családi okok miatt nem áll már a csapat rendelkezésére. A center Poór Tamásné és a liberó Simon Szandra beállása viszont nagy kavarodást okozott, még nem volt elég idő összeszokniuk a társakkal, illetve a régieknek beletanulni az új játékrendszerbe. Mivel az egész csapatból senki sem akadt, akinek jól ment volna a játék, hamar szertefoszlottak a győzelmi remények. Az első szettet pillanatok alatt vesztették el a vasiak (25:14). A másodikat könnyen nyerték (16:25), de a kulcsfontosságú harmadik játékrészt szoros végjátékban elbukták (25:22). Ezt már nem tudták feldolgozni, a negyedik szettben gyorsan (25:15) kapituláltak.

Vasi Sportakadémia – Pécsi TE-PEAC 3:0 (17, 18, 18)

(forrás: Vas Népe, kemma.hu)

Címkék: volán tatabánya szombathely haladás röplabda nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr702663254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása