16 éve felejthetetlen bajnoki döntőt vívott egymással a Szeged és a Csepel. Ma is fontos meccset játszanak 18 órától az Extraligában, az 5-9. helyért zajló középszakasz hetedik fordulójában. Igaz, most nem az aranyérem, hanem a bennmaradás a tét.

1995. június 9. Emlékezetes nap Szeged sporttörténetében. A város első labdajátékban szerzett bajnokcsapatát ünnepli 3000 ember az Újszegedi Sportcsarnokban. A régiben, abban a kicsiben, amelynek – valljuk meg őszintén – olyan hangulata volt, ami azért hiányzik a mostani létesítményből. Micsoda csata volt a Medikémia-Szeged és a Csepel között a férfi röplabdabajnokság döntőjében! Az ötödik találkozó döntött az aranyról. Hulmann, Schildkraut, Belik, Melnicsuk, Polgár, Petheő és Rácz volt az aranykovács, a két tréner pedig Nyári Sándor és Nusser Elemér. A másik oldalon a két bolgár világklasszis, Arsov és Konstantinov, illetve csupa magyar válogatott játékos, Liszi, Tomanóczy, Szűcs, Forgó, Torma és Fogl. 3:2 lett a Medikémiának az ötödik találkozó.

Ma újabb Szeged–Csepel párharc következik 18 órától az Újszegedi Sportcsarnokban, igaz, most jóval kisebb felhajtással, mint 16 éve. Ez most nem döntő, de valószínűleg mindkét résztvevő számára sorsdöntő összecsapás. Ma egyik együttesben sem szerepelnek olyan klasszisok, mint abban a parádés döntőben. Pedig a Csepel 16-szoros bajnokcsapatnak mondhatja magát. Érdekesség, hogy szegedi oldalon Petheő, és a jelenleg sérült Csíkos ott volt az aranycsatán, míg vendégoldalon Fogl az, aki biztos, hogy sokszor mesél társainak hazánk egyik legnagyobb bajnoki fináléjáról.

„Nyerni kell!” – ez a jelszó egész héten a Szeged öltözőjében. Élesedik a küzdelem a középszakaszban. A csongrádi együttes most még nincs túl jó pozícióban, ha azonban ma sikerülne begyűjtenie a két bajnoki pontot, akkor a Csepel – Tamás Zoltán, a Medikémia egykori játékosa a fővárosiak edzője – és a MAFC is a hátát látná már péntek este a csongrádi együttesnek. Ha pedig vasárnap is sikerülne az egykori szegedi sikeredző, Nyári Sándor jelenlegi csapata, a Veszprém ellen diadalmaskodni, akkor ez a hétvége, ha nem is íródna a szegedi röplabdázás történelemkönyvébe, de továbbra is Extraliga-tagságot érne. Ez pedig a fiatal, formálódó Szegedtől nagy dolog lenne a 2010–2011-es szezonban.

Az állás
5. Dág 8 pont (12:9, 5 mérkőzés)
6. Veszprém 8 pont (10:9, 5 mérkőzés)
7. MAFC 7 pont (10:9, 5 mérkőzés)
8. Csepel 7 pont (9:12, 5 mérkőzés)
9. Szeged 6 pont (7:9, 4 mérkőzés)

(forrás: Délmagyarország)

Címkék: szeged csepel röplabda extraliga hpq medikémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr282653105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.