Már megint alaposan összesűrűsödött a férfi Extraliga 5-9. helyéért zajló középszakaszának mezőnye! Mind az öt csapat két vereséggel rendelkezik, így a vasárnapi hatodik forduló rangadói kiemelt fontossággal bírnak! Az NB I-ben az utolsó és az utolsóelőtti találkozik, a Sümeg pedig Nyíregyházán éjszakázik. Beharangozó!

Extraliga, férfiak, középszakasz, az 5-9. helyért, 6. forduló

HPQ-SZEGEDI RSE – MAFC-BME-MAPEI
(Február 6. vasárnap, 16 óra)
A szegediek néhány héttel ezelőtt ugyan kikaptak a MAFC-tól, de a Veszprém legyőzésével lépéselőnyben voltak, egészen szombatig, amikor a fővárosiak is elkapták a bakonyiakat. A Szeged egy meccset nyert az alapszakaszban, pont a MAFC ellen, hazai pályán. Az Etelka sori munkacsarnok már legutóbb is szerencsét hozott a csongrádi együttesnek, a budapestiek viszont a Veszprém ellen, szombaton nagyon elkapták a fonalat, nyilván idegenben sem fékeznének.

Tippünk 3:2

CSEPEL – DÁGI KSE
(Február 6. vasárnap, 17 óra)
Nagy érdeklődéssel várt rangadó! Az alapszakaszban mindkétszer a Dág nyert 3:0-ra, a bajnokság középső fázisában azonban idegenben győzött 3:2-re a Csepel, s a kistelepülés csapata búcsút mondhatott veretlenségének. A fővárosiak lendületben voltak a közelmúltban, de január 23. óta nem játszottak tétmeccset, kérdés, át tudják-e menteni korábbi jó formájukat. Úgy tűnik, a Dág kikecmergett a hullámvölgyből, hiszen 3:1-re nyert a Szeged ellen, és az első, valamint a második szettben ismét jól röplabdázott. Vajon idegenben is képes lesz irányítani a játékot?

Tippünk 3:2

Szabadnapos: Company Nyelviskola-Veszprémi RC

Az állás 5 forduló után
1. Veszprém 8 pont (10:9, 5 mérkőzés)
2. MAFC 6 pont (8:6, 4 mérkőzés)
3. Dág 6 pont (9:8, 4 mérkőzés)
4. Csepel 6 pont (8:9, 4 mérkőzés)
5. Szeged 4 pont (4:7, 3 mérkőzés)

NB I, férfiak, középszakasz a 10-14. helyért, 6. forduló

DEBRECENI EAC – KODOLÁNYI-MASITA FRKE
(Február 6. vasárnap, 17 óra)
Az utolsó fogadja az utolsóelőttit. A hajdúságiak pihenten várják a szombaton a Nyíregyházát legyőző fehérváriakat. A tabella jelenlegi állása szerint a dunántúliaknak van még reális esélyük a kiesés elkerülésére, ezért valószínűleg mindent meg fognak tenni a sikerért, és idegenbeli nyeretlenségük megszakításáért a fiatal DEAC otthonában.

Tippünk 2:3

SOLLIGHT-NYÍREGYHÁZI FRK – SÜMEGI RE
(Február 6. vasárnap, 20 óra)
A furcsa kezdési időpontnál csak az lenne furcsább, ha a meccset tényleg elkezdődne este nyolckor, ugyanis az NRK-Nyíregyháza – Vasas női rangadó 18 óra 30 perckor rajtol, és valószínűleg nem fog gyorsan véget érni. A szabolcsiak szombat hajnalban Székesfehérvárra utaztak, 3:1-re kikaptak, tehát valószínűleg nem lesznek valami frissek, de a sümegiekben is benne lesz a hosszú utazás minden fáradalma. A két együttes legutóbbi találkozóját a Nyíregyháza nyertek idegenben 3:1-re, így a csapat egyik legrutinosabb tagja, Pampuch Csaba joggal bízik az ismételt sikerben. „Sajnos kóstolgat az influenza, fáj a hátam, de szedem a vitaminokat, iszom a csipkebogyó teát, és bízom benne, hogy vasárnap játszhatok – mondta a kiváló röplabdázó. – Az új szerkezet egyre hatékonyabb, ebben Tolnai József centerezik, és Molnár Ádámmal mi vagyunk a két szélsőütők. Eddig jól muzsikál ez a felállás, remélhetőleg vasárnap este is így lesz. A bajnokság ezen szakaszában hat meccsünk van, és természeten szeretnénk valamennyit megnyerni, ami persze nem lesz könnyű.”

Tippünk 3:2

Szabadnapos: Szolnoki Főiskola RK-SI

(forrás: Szabolcs Online)

Címkék: beharangozó röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr42641338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása