A Nyíregyházi Főiskola SE hazai pályán 3:0-ra kikapott a MÁV Előre SC csapatától a női Extraliga 5-8. helyéért rendezett középszakaszának hatodik, utolsó fordulójában. A szabolcsiak így nyert meccs nélkül estek ki az élvonalból.

Azzal a lendülettel, ahogy megérkezett a legmagasabb osztályba a Nyíregyházi Főiskola SE, búcsúzott is az elittől. Vasárnap sem tudtak megszabadulni a nyeretlenségi sorozat béklyójától.

Egyik csapat pozícióját sem érintette a mérkőzés végeredménye, így kedvükre kísérletezhettek az edzők. Az első szettben az Antal Anett, Tálas Zsuzsanna duó pontjai jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a székesfehérváriak előnnyel fordulhassanak (20:25, 0:1). A második játszma közepéig a vendégek hét ásznyitásával szemben a hazaiak oldalán nulla éktelenkedett a statisztikában egészen addig, amíg beállt Szalai Gabriella, és pezsgést hozott a játékba a pontos szervájával.

Korábban általában a szett ezen időszakában buktak, ezúttal viszont a hárompontos mínuszból 21:20-nál álltak talpra a szabolcsiak. Felcsillant a játszmanyerés lehetősége, de a kanadai Colette Meek gyorsan elhalványította a reménysugarat. A harmadik játékrész a Sipos-testvérek megoldásaival 16:13-ra megléptek a hazaiak, amire négy MÁV Előre-pont volt a válasz. A végig kispados Dzunic Anna 19:18-nál kapott sanszot, azonnal egyenlített. Botos Fruzsina ütése után voltak utoljára Extraliga-előny birtokában a házigazdák, ezúttal is zsinórban négy támadást fejeztek be eredményesen a fehérváriak. Két meccslabdát még hárítottak, 23:24-nél viszont a feladó kezéről az antennára pattant a labda, amellyel lezárult egy fejezet az együttes életében. Az idény a kieséssel nem ért véget, az NB I rájátszásában folytathatja a Nyíregyházi Főiskola SE.

Extraliga, nők, középszakasz, az 5-8. helyért, 6. (utolsó) forduló

Nyíregyházi Főiskola SE – MÁV Előre SE 0:3 (–20, –22, –23)
Nyíregyháza, 50 néző. Játékvezetők: Ujházi, Vári
Nyíregyháza: Czipták 2, Akimova 2, Szikszai 10, Botos 6, Sipos Z. 11, Sipos T. 9. Csere: Török Sz. (liberó), Szalai 3, Savic. Edző: Kolozsi János
MÁV Előre: Meek 11, Pintér E. 9, Tálas 11, Vacsi 8, Antal 12, Kondor T. 5. Csere: Deli-Germann (liberó), Molnár H., Dzunic 1. Edző: Fésüs Irén

Az eredmény alakulása, 1. játszma (20 perc): 4:3, 4:9, 12:13, 12:16, 15:21, 18:21, 18:23. 2. játszma (22): 3:3, 5:9, 10:9, 10:12, 13:12, 16:19, 19:19, 21:20, 21:23. 3. játszma (23): 5:5, 9:11, 13:13, 16:13, 16:17, 20:19, 20:23

Ásznyitás: 7–8
Rossz nyitás: 3–9

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Kolozsi János: – Szorosan alakultak a játszmák hajráig, ahol saját magunkat vertük meg a bambaságainkkal.
Fésüs Irén: – Kipróbáltam több cserejátékosunkat, de nem úgy muzsikáltunk, ahogy az elvárható lett volna a tét nélküli mérkőzésen.

(forrás: Szabolcs Online)

Címkék: máv nyíregyháza röplabda fehérvár főiskola előre extraliga nyíregyházi főiskola máv előre

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr942642651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.