Mészáros Dömötör jelenlegi együttese, a török Arkas Izmir 3:1-re kikapott a magyar játékos korábbi csapata, a szibériai Fakel Novij Urengoj otthonában a Challenge Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Mészáros kezdő volt, hat pontot szerzett, s a második szett végén lecserélték. A találkozó statisztikája ide kattintva megtekinthető!

Nagy csatában győzött a Fakel a negyeddöntő első meccsén. A vendégek kezdtek erőteljesebben, s megnyerték az első szettet. A második és a harmadik felvonásban az oroszok játszottak magabiztosabban, hatékonyabban. A negyedik részben a házigazdák már 23:18-ra is vezettek, de a törökök keményen harcoltak, de így is 30:28-ra a Fakel nyerte a játszmát.

A vendégek az első pillanatban megmutatták, hogy nincsenek megilletődve, hiszen lendületesen kezdtek. Három gyors támadást vezetett az Arkas, két alkalommal Hascan volt eredményes, de Bravo szélsőtámadását Krasikov hatástalanította. Mészáros is hamar beköszönt korábbi együttesének, de Bakun és Rossamahin válaszolt neki (4:4). Ezt követően a kolumbiai légiós, Agamez támadásból és nyitásból újra előnyt szerzett a vendégeknek, akik így két ponttal vezettek az első technikainál (6:8).

A szünet után Bravo jóvoltából nőtt a differencia, de jött Bakun, majd Kricskij blokkolta Agamez ütését, és máris újra egyenlő volt az állás (9:9). Agamez és Krasikov ütésváltása zajlott a pályán (11:11), ezt követően előretörtek a vendégek, a kolumbiai játékos pontjai közben Mészáros is eredményes volt, ezzel újra visszatért a hárompontos különbség (12:15). Bakun pontja után beállt Hansen és Beketov, egy Szivogelez-ütéssel pedig felzárkózott a Fakel (14:15).

Krasikov és Agamez is hibázott, Mészáros nem, majd Beketov szerezte meg első pontját a mérkőzésen (17:17). Glenn Hoag edző időt kért, és a centertámadások fontosságára és hasznosságára hívta fel játékosai figyelmét. Ennek megfelelően Gok pontjával folytatódott az első szett, majd Hansen rontott. Beketov kivédekezte Mészáros akcióját, de a pont mégis a törököké lett. Bravo, majd Mészáros gyarapította az Arkas pontjainak számára, de Krasikov és Szivogelez felhozta a házigazdát (20:22). Gok visszatért, és jött Subasi is a törököknél. Agamez volt eredményes, Beketov viszonozta, aztán Bravo játszmalabdához juttatta csapatát (21:24). Lipezin becserélése után Szivogelez ütött, majd a másik oldalon Agamez vetett véget az első szettnek (22:25, 0:1).

Viharos gyorsasággal és lendülettel indult a Fakel a második felvonásban, hiszen Krasikov szerezte az első pontot, Asztasenkov ászt nyitott, Rossamahin a szélen volt eredményes, majd Krasikov következett egy ásszal. És még mindig nem volt vége, Hansen blokkolt, Krasikov pedig újra behegesztett egy védhetetlen szervát. A röplabdatornádóra csak két Agamez-támadással tudott válaszolni a török csapat (8:3).

Subasi váltotta Mészárost, és rögtön pontot szerzett, aztán Agamez következett, Bravo pedig kétszer blokkolt. Az oroszok sem vettek vissza a tempóból, a pályán lévők közül mindenki beköszönt a második technikaiig, amikor is az Arkas még mindig hátrányban volt (16:13). Közvetlenül a szünet után Subasi hibázott támadásban, Beketov pedig sáncolta Agamez ütését. Glenn Hoag hamarosan időt kért (19:14), Kocs sáncolta Krasikov próbálkozását, aztán Bravo és Bakun támadott eredményesen (21:17). Amikor a hajrában Agamez ütései révén csökkent a különbség (22:20) Igor Csutcsev edző rögtön időt kért. Bakun fontos pontot szerzett a folytatásban (24:21), Subasi hárította az első játszmalabdát, de Asztasenkov blokkolta Gok ütését (25:22, 1:1).

Kopogtattak a vendégek a harmadik szett elején, Agamez kétszer, Bravo és Hascan egyszer volt eredményes, de a válasz sem maradt el, Bakun két, Rossamahin és Szivogelez pedig egy támadást értékesített, Astasenkov pedig kettőt blokkolt (8:5). Összekapta magát az Arkas, de a pontosan, tudatosan röplabdázó Fakel tartotta a vezetést. Szivogelez blokkolta Kocs próbálkozását, majd egy remek nyitással jelentkezett. Asztasenkov újabb két akciót vezetett, majd sáncolta Agamezt, de aztán a kolumbiai is beköszönt, és a brazil Bravo is hozzátett egyet (16:12).

Krasikov egy ásznyitással megkínálta Subasit, aki ezt hamarosan viszonozta. Agamez rontott egy támadást, aztán gyorsan javított. Ezt követően látványos ütésváltások közepette nem változott a differencia (20:16), de Szivogelez és Asztasenkov végképp eldöntötte a játszma sorsát (22:16), amelyet Szivogelez duplája után Krasikov pontja zárt le (25:18, 2:1).

Úgy tűnt, hogy a vendégek összezuhannak, ehelyett nagy akaraterőről tettek tanúbizonyságot. Bravo, Subasi és Agamez is pontot szerzett a negyedik periódus elején, az oroszoknál csak Bakun volt eredményes (2:3). Ezután Rossamahin pillanatai következtek, támadásból, blokkból nyitásból is összehozott egy pontot (6:5). Végre visszaállt Mészáros, Subasi helyére. Agamez beleütötte a labdát Asztasenkov blokkjába, majd Szivogelez növelte a különbséget (8:6). A vendégek tovább növelték a nyomást, Bravo kétszer, Agamez és Gok egyszer ütött, a hazaiak időt kértek (9:11).

Kocs hibázott, de Agamez és Hascan jóvoltából egy ideig őrizte vezetését az Arkas, de aztán Krasikov és Bakun pontjaival visszafordította az állást a házigazda (14:13), Glenn Hoag azonnal időt kért. 17:17-nél még együtt volt a két csapat, de Szivogelez ütött, Agamezt pedig sáncolták, megint időt kértek az izmiriek (19:17). Hascan beköszönt, aztán Krasikov volt eredményes, és jött két sánc: Rossamahin és Krasikov mutatta be Agamez és Bravo ellen (22:18).  Kocs hibája után, 23:18-nál úgy tűnt, eldőlt a meccs. Igen ám, de a vendégeket ez egy cseppet sem zavarta, s négy pontot szereztek megszakítás nélkül, a szibériaiak időt kértek (23:22).

Ekkor kezdődött az őrületes hajrá! Agamez beütötte (24:23), majd Gok blokkolta Szivogelez támadását, egyenlített az Arkas (24:24)! A látogatók nem tudták átvenni a vezetést, aztán 28:28 után Krasikov ütött, majd Bakun lezárta a meccset (30:28, 3:1).

A visszavágó Izmirben lesz február 9-én, szerdán.

Challenge Kupa, férfiak, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Fakel Novij Urengoj (orosz) – Arkas Izmir (török) 3:1 (–22, 22, 18, 28)
Novij Urengoj, 1000 néző. Játékvezetők: Salabashijan (bolgár), Stenbock (svéd)
Fakel: Szivogelez 13, Kricskij 3, Bakun 12, Krasikov 17, Rossamahin 10, Zsloba. Csere: Szokolov (liberó), Lipezin, Beketov 4, Hansen 2, Asztasenkov 13. Edző: Borisz Nyikolajevics Kolcsin
Arkas: Gok 5, Kocs 1, Bravo 13, Hascan 7, Agamez 31, Mészáros 6. Csere: Sahin (liberó), Subasi 5, Tendar. Edző: Glenn Hoag

Selver Tallinn (észt) – EA Patrasz (görög) 1:3 (20, –23, –22, –15)

Címkék: török mészáros röplabda challenge izmir arkas

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr392637244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása