A debreceni Főnix Csarnokban rendezik a női és a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét március 9-11. között. A licittárgyalás előtt Dunaújváros visszalépett, az ajánlattétel során először Gödöllő szállt ki a versengésből, majd az 550.000 forintot kínáló Kaposvár is alulmaradt, a hajdúsági megyeszékhely ugyanis 620.000 forintot ajánlott, így megnyerte a rendezés jogát. Kisorsolták az elődöntők párosításait is.

Magyar Kupa, elődöntő

Nők
Március 9. Vasas Duna Autó Óbuda – TEVA-Gödöllői RC
Március 10. BSE-FCSM – NRK-Nyíregyháza

Férfiak
Március 9. Szolnoki Főiskola RK-SI – Dunaferr SE
Március 10. Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Fino-Kaposvár

Debreceni emlékeink
Legutóbb 2006-ban rendeztek röplabdameccseket a Főnix Csarnokban. A férfiválogatott május 19-én Finnországot fogadta felkészülési mérkőzésen, majd június 4-én Európa-bajnoki selejtezőn Szlovákiát látta vendégül. Ahogyan arra számítani lehetett, a többezres befogadóképességű létesítményben jelentéktelen volt az a néhányszáz ember, aki a lelátókon lézengett. A tavalyi, kecskeméti Magyar Kupa négyes döntő felejthetetlen rendezése és hangulata nagyon magasra tette a képzeletbeli lécet a debreceni szervezők számára. Nagy kérdés, hogy képesek lesznek-e átugrani ebben a hatalmas létesítményben.

Üres lelátók előtt kell nyerni!

Bajnokavatásra készül Debrecen! A DVSC labdarúgócsapata szombat délután a Pápa ellen játszik hazai pályán, és az Újpest–Fehérvár találkozó végeredményétől függően akár újabb aranyérmet ünnepelhetnek a cívisvárosban.
Ez befolyásolja a Magyarország–Szlovákia férfi röplabda Európa-bajnoki selejtezőt is, mert a két találkozót egy időben rendezik. Az Oláh Gábor utcai futballstadionba 11 ezer nézőt várnak, a Főnix-csarnokba pedig… Nos, őszintén szólva semennyit. A Finnország elleni felkészülési találkozón már megesett az a csúfság, hogy a 6000 szurkolót befogadó létesítmény lelátóin mindössze 200 ember lézengett. Megkockáztatjuk, ezúttal sem lesznek többen.

Részlet a 2006-os Magyarország–Szlovákia férfi Európa-bajnoki selejtező beharangozójából. A teljes cikk ide kattintva elolvasható!

A Főnix Csarnok honlapja

Címkék: röplabda magyar kupa

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr572627842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gijo 2011.02.01. 20:25:31

Sajnos megint a pénz gyözött az értelem felett.A döntés hozok végig gondolták,hogy mibe kerül a csapatoknak a le utazás és mennyi szurkoló kiséri őket.
Valószinüleg reklámozzák a röplabdát,mert Debrecen nagy röplabdás bázis férfi,nöi,utánpótlás vonalón.
Gratulálók a röplabda szövetségnek a döntéséhez,megint jó reklám ez a röplabdának.
Gijo
süti beállítások módosítása