Az élvonalbeli tapasztalattal rendelkező fiatalokkal felálló Jászberényi RK hazai pályán 3:0-ra nyert a Honvéd Zrínyi SE ellen a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz kilencedik fordulójából elhalasztott mérkőzésen. A meccs képgalériája ide kattintva megtekinthető!

A jelenlegi szezonban második alkalommal találkozott a két együttes. Az első meccsen a Zrínyi 3:2-re kikapott Békásmegyeren. A vasárnapi mérkőzés esélyese a csoport második helyén álló Jászberény volt. A 66 perc tiszta játékidejű, alacsony színvonalú mérkőzésen a házigazdák elsődlegesen veszélyes szerváiknak köszönhetően a vártnál simább győzelmet arattak a rendkívül gyenge nyitásfogadást produkáló Zrínyi ellen. A vendégek szinte csak szervákból, és blokkokból tudtak pontokat elérni.

A mérkőzésen látottak alapján ismét bizonyságot nyert, hogy a fővárosi csapat egyes játékosainak sokkal többet kellene edzésre járnia, és együtt dolgoznia a fiatal tehetségekkel. A Honvéd a következő bajnoki mérkőzést február 6-án vasárnap délelőtt 11 órától játssza a Közgáz SC ellen, Békásmegyeren.

NB II, nők, Keleti-csoport, az alapszakasz 9. fordulójából elhalasztott mérkőzés

Jászberényi RK – Honvéd Zrínyi SE 3:0 (19, 19, 21)
Jászberény, 50 néző. Játékvezetők: Jámbor, Suba
Jászberény: Kovács F, Harangozó, Kun, Ménkü, Kecskés, Pintér. Csere: Császár, Birgés (liberók). Edző: Makai Péter
Honvéd Zrínyi: Horváth O., Lakatos D., László Zs., Váradi, Kiss V., Juhos. Csere: Paholcsek, Zöld. Edző: Kovács István

Az eredmények alakulása. 1. játszma: 3:4, 9:7, 12:13, 14:15, 23:17. 2. játszma: 2:2, 7:4, 10:12, 16:15, 22:17. 3. játszma: 4:4, 14:6, 17:11, 21:17, 22:19

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: röplabda zrínyi honvéd jászberény nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr812626631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása