A Kalo-Méh-Kecskeméti SE 3:0-ra nyert a MAFC-BME-Mapei otthonában a férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.

Nehéz helyzetben van a MAFC, hiszen a szezon előtt Tamasi István, Németh Gergely és Honti Richárd is távozott, az idény közben pedig Pénzes Bálint intett búcsút az együttesnek, ráadásul ezúttal Jahn Péter, Molnár István és Szappanos Máté is hiányzott. Vocskó Máté betegen vállalta a játékot, de csak liberóposzton, így a 49 éves Markovich Béla adott fel, a 41 éves Tari Zsolt volt az egyik szélsőütő, a Budapest-bajnokságban szereplő Dream&Beauty SC-ből igazolt 46 esztendős, szeniorválogatott Soós István pedig a másik.

Nem véletlenül mondják azonban, hogy a kor nem érdem, hanem egy állapot, hiszen eleinte nagyon jól tartotta magát a MAFC. A remek első labdamenet, valamint néhány pillanattal később a második is hazai ponttal zárult. Soós István blokkjával tartották a különbséget a fővárosiak (4:2), aztán egyenlített a Kecskemét, de a vezetést csak az első technikai szünet előtt tudta átvenni Rapi Róbert ütésével (7:8). Sok nyitásrontás tarkította a játékot, 10:10 után összeállt az alföldiek blokkja, Soós Istvánt kétszer betakarták, ezért a házigazda időt kért. 10:13-as állást követően Tihanyi Péter és Takács Gergely sáncolt, Csala Bernát ütése szélesnek bizonyult, ezzel egyenlített a MAFC (13:13).

Három hazai hiba révén a második kötelező pihenőre gyorsan visszaállt a korábbi különbség (13:16), amely aztán tovább nőtt (15:19). Mezőnymunkában egyenrangú ellenfele volt vendégének a MAFC, de a Kecskemét sokkal határozottabb, hatékonyabb és eredményesebb volt a támadás-befejezésben, illetve blokkban. Soós István sánca jelentette a hazaiak huszadik pontját, de aztán Csala Bernát jóvoltából lezárta a szettet a Kecskemét (20:25, 0:1).

A továbbjutás tehát matematikailag is eldőlt, így a második szettben jöhettek a cserejátékosok az alföldi együttesben. Ezúttal is jól kezdtek az alföldiek (2:5), de a MAFC továbbra is rendkívül szimpatikusan küzdött, és helyenként meglepte riválisát (5:5, 7:8). Az első technikai után időt kértek a hazaiak (8:11), a kecskemétiek feladót cseréltek, aztán a MAFC újra elkezdett zárkózni (11:13). Csala ebben az időszakban jó befejezőnek bizonyult, de a hazaiak is egyre többször ütötték át az alföldiek blokkját. Erőteljes, pontos, összeszedett támadójátékkal ellépett a Kecskemét (13:19). A MAFC még próbálkozott egy időkéréssel, de a helyzet nem változott. 16:21-nél már csak Somodi István, és a liberó, Szabó Tamás volt a pályán a kecskeméti kezdők közül, de az együttes így is kulturált, tudatos játékot produkált (17:25, 0:2).

A harmadik periódusra már nagyon elfáradtak a hazaiak, ezt a szettet már helyenként sem tudták szorossá tenni (4:11). A vége felé lélekben is feladták a küzdelmet játékosok és bizony beleszaladtak a késbe (7:16). Hatvany Zsolt ászértékű nyitásával a tíz pontot is meghaladta a különbség, aztán a legfiatalabb Erki Milán pontja zárta a találkozót, amelyen a MAFC az utolsó leheletéig küzdött (12:25, 0:3).

A mérkőzés legjobbja
Nehéz kiválasztani a találkozó legjobbját, mert a győztes kecskemétiek közül szinte senki nem játszotta végig a találkozót, egyedül a liberó, Szabó Tamás. De nem ezért volt ő a legjobb, hanem azért, mert ezúttal is kiválóan teljesített nyitásfogadásban és mezőnymunkában egyaránt. Egyébként a csapattársai közül is szinte mindenki jól játszott.

Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, visszavágó

MAFC-BME-Mapei – Kalo-Méh-Kecskeméti SE 0:3 (–20, –17, –12)
Káposztásmegyer, 10 néző. Játékvezetők: Ujházi, Mezőffy
MAFC: Markovich 2, Takács G. 7, Soós I. 7, Tihanyi 4, Tari 4, Dzsáber 5. Csere: Vocskó M. (liberó), Oláh L., Mészáros G. Edző: Vocskó György, Novák László
Kecskemét: Tóth I G. 1, Dorcsák 8, Csala 6, Rapi 8, Farkas P., Somodi 6. Csere: Szabó T. (liberó), Bokor G. 5, Szappanos D. 5, Hatvany Zs. 4, Jantovics 3, Erki 1. Edző: Karagics Mátyás

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 7:8, 10:13, 13:13, 13:16, 15:19, 19:23. 2. játszma: 7:8, 11:14, 13:19, 16:23. 3. játszma: 4:8, 7:14, 10:23

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Vocskó György: – A betegségek és egyéb problémák ellenére a hozzáállással nem volt gond, a fizikális és technikai különbségek eldöntötték a mérkőzést. Igyekeztünk tisztesen helytállni. Sok sikert kívánok a Kecskemétnek a négyes döntőben!
Karagics Mátyás: – Ezúttal nagyon hiányos volt a MAFC, össze-vissza álltak föl. Úgy gondoltam, hogy ha az első játszmát megnyerjük, akkor utána azok játszanak, akik év közben kevesebb lehetőséget kapnak, így is történt. A védekezésünkkel, a sánccal meg voltam elégedve, de az első játszmában nagyon gyengén támadtunk, rengeteget hibáztunk, nem volt teljes a koncentráció. Örülök, hogy bejutottunk a legjobb négy közé!

Címkék: kecskemét röplabda magyar kupa mafc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr472617582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása