Csütörtökön rendezik a női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóit. Az első mérkőzésen 3:2-re nyert a Vasas, amely ezúttal a Megyeri úton lép pályára az Újpest ellen, 17 órától.

Az elmúlt hét igencsak mozgalmas volt a női röplabdaéletben, szerdán Magyar Kupa-negyeddöntőt játszottak, a hétvégén pedig két forduló is lement az Extraligában. A bajnokság középszakaszában az Újpest kiváló teljesítménnyel és százszázalékos eredménnyel, minden mérkőzését megnyerve magabiztosan vezeti csoportja tabelláját. Azonban az elmúlt héten szerdán hosszú és igen küzdelmes meccsen maradt alul az UTE a tartalékos állománnyal pályára lépő Vasassal szemben a kupában (3:2). Lélektanilag kétségtelenül az újpesti lányok vannak lépéselőnyben a visszavágó előtt, mert kettős győzelemmel zárták az elmúlt hétvégét, szemben a Vasassal, amely két sima vereséget szenvedett a listavezető BSE ellen.

A visszavágóra bizakodó hangulatban készülnek az újpestiek, akik a keddi edzés után esélylatolgatásra is vállalkoztak. „A Magyar Kupa elődöntőjébe jutás kérdése még teljesen nyílt – kezdte Farkas Mihály vezetőedző. – Egyáltalán nem lefutott dolog. Az újjáépített csapat legnagyobb erőssége, hogy valóban jó csapatjátékkal rendelkezik, egymást segítik a lányok a nehéz pillanatokban is.”

Erre a kijelentésre hevesen bólogatott Dambendzet Natalie is. „Biztos vagyok benne, hogy a mi csapatunk óriási elánnal fog küzdeni, mert a lányokban magas az egyéni motiváció is, mindenki meg akarja mutatni a hazai pályán, hogy mire is képes – magyarázta a jelentős külföldi tapasztalattal rendelkező játékos. – Úgy tudom, sokan jönnek szurkolni nekünk, ha kilépünk a pályára, forrni fog a levegő. Az első meccs nagyon szoros volt, remélem a visszavágó magas színvonalú, élvezhető találkozó lesz, újpesti győzelemmel!”

A Nyíregyházáról igazolt Kapuvári Melinda még csak néhány hete az Újpest játékosa, de máris egy nagyon fontos csatában kell helytállnia! „Kifejezetten jók az esélyeink a szerdai meccs kimenetelét illetően – mondta Kapuvári. – Egyetértek az edzőnnkel, szerintem sincs lefutva még a végeredmény. Mi felteszünk mindent egy lapra, az utolsó erőnkig küzdeni fogunk. Én bízom a csapatban és bízom saját magamban is.”

Amennyiben az Újpestnek sikerül legyőznie a Vasast csütörtök délután a Tungsram Csarnokban, úgy az UTE női röplabdaszakosztálya a három éve történt újjáalakulása óta elért legnagyobb eredményét könyvelhetné el az elődöntőbe jutással és elérhető közelségbe kerülhetne 21 év után ismét a Magyar Kupa-győzelem!

(forrás: UTE Volley marketing)

Címkék: röplabda ute újpest magyar kupa vasas

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr402615619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása