Február 10-13. között Debrecenben, az Eötvös utcai Általános Iskolában kísérlik meg a vállalkozó szellemű résztvevők a leghosszabb ideig tartó teremröplabdázás világrekordjának megdöntését a Guinness Iroda tudtával és beleegyezésével.

Szombathy Andrást, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnökét, a próbálkozás főszervezőjét kérdeztük az ötletről, az előkészületekről és a célokról.

– Miért döntöttek úgy, hogy megpróbálják megdönteni a jelenleg 76 és félórás rekordot? Mi volt az előzménye a jelentkezésnek?
– 2010 októberében az Eötvös DSE több sportolójával részt vettünk a Puskás Ferenc Stadionban a chi-kung világrekord megdöntésén. Nagyon jó érzés volt részese lenni a sikeres próbálkozásnak. Akkor vetődött fel bennünk, hogy mi lenne, ha röplabdázásban is próbálkoznánk. Már régebben Molnár Beatrix nevű volt játékosommal is gondolkodtunk az ötleten, végül Nemes Albert, az Eötvös DSE egyik munkatársa kezdeményezésére jelentkeztünk.

– Mi a célja a kísérletnek?
– Szeretnénk, ha a sportra, a kimagasló sportteljesítményekre, a röplabdázásra és az Eötvös utcai Általános Iskolára nagyobb figyelem jutna.

– Kimagasló sportteljesítménynek tartja a világrekord-kísérletet?
– Nyilván a sport minőségi paramétereit (technika, taktika) tekintve nem feltétlenül, de bizonyos szempontból természetesen igen. Kimagasló állóképesség, logikus gondolkodás, a saját testi és szellemi képességek teljes ismerete, kiegyensúlyozott pszichikai állapot, magas szintű megbízhatóság és együttműködési képesség, a sport iránti alázat és a sportág szeretete szüksége ahhoz, hogy valaki csütörtökön 13 órától vasárnap 19 óráig a tornacsarnokba költözzön azért, hogy részese legyen a világrekord kísérletnek.

– Ezek szerint a játékosok el sem hagyhatják a csarnokot?
– Aki elhagyja a csarnokot, az nem térhet vissza a kísérletbe, és mással sem pótolható. A négy nap alatt átlagban 38 és fél óra játék jut egy emberre. Ez az egyébként is nagyon magas szám emelkedik, ha valaki bármilyen ok miatt kevesebbet játszik, vagy feladja a kísérletet.

– Még cigarettázni se lehet kimenni?
– Ez a világrekord kísérlet akár egy módja is lehet a leszokásnak, hiszen kimenni nem lehet, bent pedig tilos a dohányzás. Tudomásom szerint egy olyan résztvevő van, aki jelenleg dohányzik, de ő vállalta, hogy a kísérlet alatt nem gyújt rá.

– Debrecenben milyen visszhangja van a kezdeményezésnek? Beszélnek az emberek a kísérletről?
– Személyesen, telefonon és e-mailben is sok bátorítást, gratulációt kaptunk. Reméljük, sikerül a kísérlet és a végen sem lesz másként. Jó érzés, hogy Debrecen város jegyzője, dr. Szekeres Antal úr elvállalta a világrekord kísérletnek a Guinness Iroda felé történő hitelesítését.

– Több médiumban lehetett olvasni, hogy jelentkezőket és támogatókat keresnek. Sikerrel jártak?
– Mindkét területen igen. A kísérletre 52 jelentkező volt. Talán a legnehezebb feladatot az adta, hogy kiválasszuk közülük a 24 résztvevőt. Több támogató is felajánlotta segítségét, amelyeket ezúton is hálásan köszönünk.

– Ezek szerint már minden részlet tisztázott, már semmire sincs szükség, teljesen készen állnak a kísérletre?
– Ez azért még nem teljesen igaz. Támogatóink jóvoltából már megoldódott a játékosok étkezése, folyadékszükségletük biztosítása, sőt a szőlőcukor, a chips, a különböző vitaminok, a mérkőzéslabdák és egy garnitúra mez is rendelkezésre áll. Viszont további három napra mezekre, valamint századmásodperc-pontossággal mérő két órára lenne még szükségünk, amelyeket a kamera jól láthatóan tud venni, miközben az egész pálya is látható a felvételen. Ja, és maga a felvétel készítése sem tisztázott még.

– Hogyan állnak az előkészületek az emberi erőforrások tekintetében?
– A legnagyobb terhelés természetesen a játékosokon lesz, reméljük, megfelelő embereket sikerült kiválasztanunk. Gondot okoz azonban a Guinness Iroda felé a kísérlet dokumentálása. Szükségünk lenne a kísérlet egész ideje alatt – természetesen felváltva – hitelesítőkre, jegyzőkönyvvezetőkre, játékvezetőkre.

– Hogyan választották ki a játékosokat a jelöltek közül?
– Egy közös beszélgetés keretében mindenki elmondta, hogy milyen motivációja, milyen sportmúltja, milyen erőnléti állapota van. Aztán javaslatot tettem 18 résztvevő személyére. A többi jelentkező közül maguk a játékosok választhatták ki, hogy kivel szeretnének belevágni a kísérletbe.

– A jelentkezők kik voltak? Mindegyiküknek van röplabdás előképzettsége?
– Az 52 jelentkezőn kívül nagyon sok olyan érdeklődő is volt, akik néhány óra játékkal kívánták volna segíteni a kísérletet. Magyarország több pontjáról voltak jelentkezők, sőt Erdélyből és a Vajdaságból is. Mindegyik jelentkezőnek van valamilyen szintű röplabdás múltja, de ez tág határok között mozog.

– Ez pontosan mit jelent?
– Vannak, akik igazolt játékosként a DEAC-ban, a TFSE-ben és az Eötvös DSE-ben röplabdáznak. A többiek nagy többsége a Hajdú-Bihar megyei felnőtt bajnokságban játszik.

– A kiválasztott játékosok között vannak hölgyek is?
– Igen, öten. Kiss Anikó a hajdúszoboszlói Dominó DSE tagja, Kiss Roberta és Tóth Nikolett Lili az Eötvös DSE juniorcsapatának játékosa, Nádasdi Éva Hajdúböszörményből érkezett, Kovács Katalin pedig az Eötvös DSE szenior csapatában röplabdázik.

– Hol lehet még többet megtudni a világrekord kísérletről? Hol tudnak jelentkezni a segítők?
– A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség honlapján olvasható több információ, ott láthatók támogatóink logói is, és az ott látható elérhetőségeken várjuk az esetleges további segítségeket.

– Pontosan hol és mikor lesz a világrekord kísérlet?
– Debrecenben, az Eötvös utcai Általános Iskolában, február 10-én 14 órától február 13-án, előreláthatólag 19 óráig. A kísérlet megnyitóját 13 óra 30 perckor tartjuk.

Címkék: debrecen röplabda guinness eötvös

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr352608798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása