Kedden sima győzelmet aratott a Kecskemét hazai pályán a MAFC elleni Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén (3:0). A kecskemétiek edzője, Karagics Mátyás ugyan boldog volt a játszmaveszteség nélküli siker miatt, de nem örült annak, hogy játékosai lazábbra vették meccset, és szoros szetteket produkáltak.

„Örülök, hogy nem veszítettünk játszmát – kezdte értékelését Karagics, aki azonban negatívumokat is látott. – Annak viszont nem örülök, hogy a játszmák feléig, kétharmadáig szoros volt a meccs, és csak ott tudtunk meglépni, hiszen így nem tudtam olyan sok embert játszatni, amennyit akartam. Simának tűnik az eredmény, de minden játszmában a legvégén ugrottunk meg, ezért több játékosnak végig a pályán kellett maradnia. Beállhatott viszont Bokor Gábor, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, pedig centerben kulcsjátékos nálunk. Jó a szám íze, mert nem volt rossz hangulatú mérkőzés. Úgy gondolom, hogy a két csapat közti tudáskülönbség miatt lazábbra vettük a találkozót, mint kellett volna, de így is sima volt. Nehéz ám végig koncentrálni, ha a fejekben az van, hogy biztosan meglesz a győzelem. Másfél szetten keresztül nem sikerültek a nyitásfogadásból indított támadásaink. Aztán javultunk a játéknak ebben az elemében, és onnantól már könnyebben ment minden."

A szakember a csapatkapitány, Tóth II Gábor kupadöntőbeli visszatéréséről is ejtett szót. „A Magyar Kupa döntője március 10-11-én lesz, Tóth II Gábor pedig azt mondta, február elsejétől tud edzésre járni, tehát kicsit több mint egy hónapja van – magyarázta Karagics. – Ez a hónap elegendő lehet neki, hogy olyan szintre kerüljön, hogy meghatározó játékos legyen. Nem annyira, mint tavaly, de befolyásolhatja a játékot. Helyettese, Farkas Péter pedig olyan szintre feljött, hogy majdhogynem hasonlóan játszik. Mindenképp erősebbek leszünk!”

Emlékeztetőül

Magyar Kupa, férfiak, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Kalo-Méh-Kecskeméti SE – MAFC-BME-Mapei 3:0 (18, 17, 18)
Kecskemét, 100 néző. Játékvezetők: Bátkai-Katona, Hóbor
Kecskemét: Tóth I G., Dorcsák, Rapi, Csala, Farkas, Bokor G. Csere: Szabó T. (liberó), Somodi, Szappanos D., Jantovics. Edző: Karagics Mátyás
MAFC: Vocskó M., Szappanos M., Dzsáber, Molnár I., Tari, Takács G. Csere: Tihanyi (liberó), Mészáros G. Edző: Novák László

Az eredmény alakulása: 1. játszma: 3:2, 3:6, 8:7, 11:9, 16:12, 19:15, 22:17. 2. játszma: 2:4, 6:7, 8:7, 9:12, 16:12, 20:13. 3. játszma: 4:1, 5:6, 8:7, 13:11, 17:14, 20:16

(forrás: kesport.hu, baon.hu)

Címkék: kecskemét röplabda magyar kupa mafc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr1002598285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása