A Délmagyarország című napilap Mi lett vele? című sorozatának hetedik részében Schildkraut Krisztiánnal, a Medikémia-Szeged röplabdacsapatának egykori játékosával beszélgettek. A 41 éves volt klasszis feladó nagyon sajnálja, hogy nem dolgozhat szeretett sportágában.
Sportága egyik legjobbjaként tartották számon. Ahol Schildkraut Krisztián megjelent, ott garantált volt a jó eredmény. Röplabdázott az Újpesti Dózsában, a Tungsramban, a Medikémia-Szegedben, a Dunaferrben, a Nyíregyházában, pályafutása utolsó éveiben pedig a Kazincbarcikában. Nyert hét bajnoki címet, hat Magyar Kupát, három strandröplabda bajnoki címmel is dicsekedhet, 1995-ben az év játékosának választották, a válogatottban 96-szor húzta magára a címeres mezt.
„Szeptemberben volt négy éve, hogy abbahagytam a röplabdázást – mondta az egykori feladójátékos. – Szívesen maradtam volna még Kazincbarcikán, de a klub akkori anyagi lehetőségei ezt nem engedték meg, fiatalításba kezdtek, én pedig távoztam.”
A Medikémia játékosaként korábban két-két bajnoki és kupa-aranyat nyert, ezért a borsodi városból visszatért egykori sikerei helyszínére, lakóhelyére, Szegedre, de a helyi játékosokkal ellentétben a klub vezetői nem keresték meg. „Jobb híján a vendéglátóiparban helyezkedtem el, de aztán 2008 tavaszán az életem majdnem tragikus fordulatot vett – folytatta Schildkraut. – Tüdőembóliát kaptam, úgy tűnt, itt a vég... Manapság rokkantnyugdíjas vagyok, emellett egy logisztikai cég munkatársaként is dolgozom.”
Hozzátette, a HPQ-Szeged meccseire nem nagyon szokott kijárni, a jelenlegi színvonal nem elégíti ki. „A sportághoz azonban nem lettem teljesen hűtlen, 12 éves lányom, Fruzsina ugyanis röplabdázik, méghozzá elég jól – magyarázta büszkén a korábbi röplabdázó. – Nem az apai elfogultság mondatja velem, hogy ügyes, elsősorban rajta és persze az edzői szakértelmen múlik, hogy milyen játékos válik majd belőle. Kilencéves fiam, Krisztián a Tisza Volán Focisuli 2001-es csapatának egyik legjobbja, ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, ha megmarad a sportág iránti alázata, nagyon sokra viheti.”
Az általa elmondottakból is világosan kiderül, mennyire büszke gyermekeire, boldog apuka, de a hiányérzet azért őt sem kerülte el. „Azt gondolom, méltán lehetek elégedett pályafutásommal, az elért eredményeimmel, de két dolog miatt akad azért bennem csalódottság is – mondta Schildkraut. – Aktív játékosként felvetődött lehetőségként, hogy légióskodhatok Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Izraelben, de mindig közbejött valami. Vagy nem engedtek el a klubom vezetői, vagy egyáltalán nem is szóltak a megkeresésről, de olyan is előfordult, hogy a híváskor éppen begipszelt lábbal feküdtem. A másik fájó pont, hogy hosszú és sikeres pályafutással a hátam mögött sem tudtam elhelyezkedni a magyar röplabdázásban. Pedig a Testnevelési Főiskolán még az edzői-menedzseri tanfolyamot is elvégeztem. Mégsem hívtak edzőnek, vezetőnek. Egyetlen invitálás futott csak be, de élvonalbeli vezetőedzőként a felkínált jutalmazásom a minimálbért sem érte volna el...”
Korábbi cikkek a témában
• Öt év után Schildkraut nélkül
• Schildkraut a civil életben is sikeres szeretne lenni
(forrás: Délmagyarország)
