Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:0-ra nyert a Palota-Böllhoff ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának első fordulójában. A hevesiek sikerüknek köszönhetően továbbra is négycsapatos csoport első helyén állnak. A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető!

A játszmavesztés nélküli sikert nagy küzdelemben született meg. Szoros szettek jellemezték a találkozót, amelyek végén a hevesiek örülhettek. Hosszú sérüléséből felépülve jó játékkal tért vissza Tóth Eszter. Rajta kívül Petrás Dalma és Róth Imola játékát lehet kiemelni. A hazaiak Répászki Mariann és Dancs Renáta hiánya miatt tartalékosak voltak, ám ez nem volt befolyásoló tényező a fővárosiak ellen. Legközelebb vasárnap játszik bajnoki meccset az Agria RC, amely a sereghajtó Kalocsánál vendégeskedik, a Palota pedig a Veszprémet fogadja.

NB I, nők, középszakasz, az 5-8. helyért, 1. forduló

Agria RC Eger – Palota-Böllhoff 3:0 (21, 19, 23)
Eger, 100 néző. Játékvezetők: Bátkai-Katona, Pőcze
Eger: Petrás, Hajdú B., Tóth E., Imreh, Kolman, Róth. Csere: Nemes (liberó), Kovács B. Edző: Juhászné Tóth Mária
Palota: Valasik, Chován, Kiss R., Balogh B., Karácsonyi, Keppel. Csere: Hajagos (liberó), Kása, Soós I., Örsi, Szepesi. Edző: Szalayné Sebők Éva

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:8, 16:14, 23:21. 2. játszma: 7:8, 15:16, 23:19. 3. játszma: 6:8, 16:11, 23:19

Juhászné Tóth Mária: – Tóth Eszter visszatérésének köszönhetően jobb lett a támadójátékunk, és megérdemelten győztünk. Örülök az értékes sikernek. Nem volt könnyű mérkőzés, húsz pontig mindhárom szettben szinte fej-fej mellett haladt a két csapat. Értékes győzelmet arattunk.

Veszprémi Egyetemi SC – Kalocsai SE 3:0 (16, 23, 19)
Veszprém, 150 néző. Játékvezetők: Szabó Zs., Stefik

Az első szettet jól kezdte a vendéglátó, amely 6:1-re elhúzott. A kalocsaiaknak ugyan sikerült felzárkózniuk, de ők is többször hibáztak, így a vége megint sima volt (1:0). A folytatásban egy-két pontig remekül ment a veszprémieknek a játék, aztán hullámvölgy következett. A Kalocsa tapadt ellenfelére, a hazaiak pedig nyögvenyelős produkciót nyújtottak, de a legvégén a szerencse is mellettük állt (2:0). A harmadik szettben már újra felszabadultan léptek pályára a veszprémi lányok, akik jó nyitásszériákkal, s remek blokkokkal fejezték be a mérkőzést (3:0).

Oláh János, a Veszprém edzője: – Túl vagyunk az első kötelező sikeren. A Palota ellen sokkal több kell ahhoz, hogy a végső céljainkat elérjük. Ha ilyen hullámzóan teljesítünk, nem fogunk nyerni, jóval kiegyenlítettebben kell játszanunk. Nyitásfogadásban javulásra van szükségünk, emellett jóval határozottabb befejezések kellenek. Vasárnap élethalál-meccs lesz, mindkét együttes számára.

(forrás: agriasport.hu, Veszprém megyei Napló)

Címkék: eger veszprém palota agria röplabda kalocsa vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr602584729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása