Nem mindennapi tettet akarnak véghezvinni az Eötvös utcai Általános Iskolában! Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Guinness-rekordot akarnak beállítani a debreceni röplabdások, úgy, hogy 77 órán keresztül folyamatosan játszanak.

A hajdúságiak szeretnének bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe azzal, hogy folyamatosan, szinte megállás nélkül röplabdáznak az iskola tornatermében. Minden résztvevőnek össze kell szednie magát, ugyanis nem a debreceniek lesznek az elsők, akik ebben a műfajban szerepelnek a nagy könyvben.

A non-stop röplabdázás jelenlegi rekordját a lengyelek tartják, akik 76 és fél órát bírtak folyamatosan a parkettán. Az Eötvös utcai Általános Iskola kezdeményezéséhez csatlakozóknak alaposan össze kell szedniük magukat, hiszen fél órával sem könnyű túlszárnyalni a jelenleg még érvényes csúcsot.

Szombathy András röplabdaedző és az iskola igazgatója szerint komoly állóképességről kell majd tanúbizonyságot tennie annak, aki vállalja a 77 órás intenzív mozgást. „Nem lesz egyszerű feladat, hiszen folyamatos játékról van szó, állandóan mozgásban leszünk, s hosszú órákon keresztül ezt csinálni nagyon kimerítő – magyarázta a nemzetközi Eötvös Kupa főszervezője. – Még akkor is, ha lesznek állandó cserék, mindenki tud majd enni, pihenni, sőt akár aludni is, ha elfárad. Aki cserét kér, az legfeljebb majd ébresztőt fúj!”

Szükség is lehet a tartalékerőre, hiszen egész éjszaka pattog majd a labda. Ezúttal azonban nem az ellenfél legyőzése lesz a cél, mindenki együtt dolgozik a sikerért. A pontok sem számítanak, ennek ellenére minden más szabályt be kell tartani, s erre oda is figyelnek majd. Nem lehet se több, se kevesebb játékos a megengedettnél a pályán, s a labdaérintésre is ügyelni kell. Minden bizonnyal a technika nem jelenthet gondot, hiszen az Eötvösben komoly hagyományai vannak a röplabdázásban, így minden bizonnyal ütőképes csapatot verbuválnak majd össze.”

A kezdeményezéshez nem csatlakozhat azonban mindenki. Csak 16 éven felüliek vehetnek részt a rekordkísérletben, a 17-18 évesek is csak külön engedéllyel szállhatnak be. A 77 órás röplabdázást a tervek szerint február 10-13. között tartják meg. Az időpontot már be is jelentették a Guinnessnek. Ők válaszoltak is a megkeresésre, s elmondták, nem vállalnak felelősséget azért, ha valaki időközben megdönti a lengyel csúcsot.

A próbálkozás mindenesetre tiszteletet parancsol, hiszen ha megnézzük, hogy tizedikén délután két órától 13-án este hét óráig kell majd röpködnie a labdának, akkor érdemes a debreceni sikerért szorítani!

(forrás: dehir.hu)

Címkék: debrecen röplabda guinness eötvös

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr762577274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.