Geiger András, Nagy Péter és Németh Szabolcs csapata, a román bajnok Remat Zalau hazai pályán 3:0-ra kikapott a német VfB Friedrichshafen együttesétől a Bajnokok Ligája D-csoportjának ötödik fordulójában. A vereség fájó, a meccs lezárása azonban rendívül romantikus volt!

Ismét teltház, ezer néző előtt kezdődött a BL-meccs Zilahon. Jól játszott a Friedrichshafen, a németek sikeresen megbontották a hazaiak védelmét, és ezt kihasználva a kulcsfontosságú helyzetekből ők jöttek ki eredményesen. Az első szettben Vasile Afloarei két ászt is szervált, együttese jelentős ellenállást fejtett ki, de a látogatók játéka nagyon szervezett volt. Jól szerváltak a románok, de a Friedrichshafen a nyitásfogadókra nehezedő nagy nyomást is elviselte, és szoros részsikert aratott (23:25, 0:1). A folytatásban némileg csökkent a hazaiak koncentrációja, jöttek a cserék. Bátran játszott a Remat, de a játszmagyőzelem ezúttal nem jött össze (0:3).

Mindhárom magyar játékos kezdő volt a hazaiaknál, Nagy Péter öt, Geiger András négy, Németh Szabolcs pedig kilenc pontot szerzett.

Stelian Moculescu, a Friedrichshafen edzője: – Erős ellenfélre számítottunk, de ezúttal nagyon jól játszottunk, a védelmünk és a blokkunk kiválóan működött. Az első szett egy kicsit nehéz volt, de végül sikerült megnyernünk, ez önbizalmat adott nekünk a folytatásra.

Mircea Dudas, a Remat Zalau edzője: – A németek ma bizonyították, hogy nagyon erős csapatuk van. Látszik, hogy összeszokottak, hiszen az alapcsapatukból többen már a legutóbbi szezonban is ott játszottak. Mi nem vagyunk ilyen jók, de az a célunk, hogy ilyen magas szintet érjünk el.

Geiger András, a Remat Zalau csapatkapitánya: – Elég gyorsan véget ért a meccs, a vendégek megmutatták tudásuk legjavát, bár néha nem játszottunk rosszabbul, mint ők. Ismét szeretném megköszönni a rajongóinknak, hogy itt voltak, és támogattak minket.

Joao Jose, a Friedrichshafen csapatkapitánya: – Az elején egy kicsit nehezen ment a játék, de rájöttünk, hogy nagyobb koncentrációra van szükségük, hogy jobban játsszunk. A három pontot megszerzése nagyon fontos volt, hiszen az utolsó körben a Trentino ellen lépünk pályára.

Annak ellenére, hogy a Remat nem nyert, a meccsen remek hangulat volt és minőségi röplabda. Egy nagyon különleges esemény zárta le ezt a szép estét. A lefújás után a Zalau játékosa, Andrej Laza hazai közönség előtt a pólóján szereplő felirattal üzent a kedvesének: „Cami, hozzám jössz feleségül?” Majd adott neki egy gyűrűt, és egy csokor virágot!

Bajnokok Ligája, férfiak, D-csoport, 5. forduló
Remat Zalau (román) – VfB Friedrichshafen (német) 0:3 (–23, –21, –22)
Trentino BetClic (olasz) – PGE Skra Belchatow (lengyel) 3:1 (23, 23, –21, 16)

A csoport állása
1. PGE Skra Belchatow 12 pont
2. Trentino BetClic 11 pont
3. VfB Friedrichshafen 7 pont
4. Remat Zalau 0 pont

• Statisztika itt!
• Fotógaléria itt!
• A meccs teljes felvétele!

Címkék: románia bajnokok ligája nagy román németh röplabda geiger zalau remat

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr842566465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása